Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)
1987 / 2. szám
A történeti adatok szerint az állati vagy emberi erővel meghajtott, úgynevezett szárazmalmok a római birodalomban tűntek fel először. A rómaiak által használt malmokkal hamar megismerkedtek a népvándorlás népei. Szamár hajtotta szárazmalomról tesz említést angolszász források mellett az i. sz. 313—388 között élt germán Ulf Mas Négyszáz évvel később Anianéban, a Szent Benedek alapította kolostorban is ilyen malom őrölte a búzát. Ló hajtotta szárazmalomról tesz említést a Galliában, az i. sz. IV. században élt Ausonius. Egy VII. századi olasz bencés szerzetes készítette rajzon is szárazmalom látható. Középkori okleveleink is több szárazmalomról tudósítanak, így például 1458-ban Pozsonyban, 1449-ben a leleszi konvent iratai között, 1556-ban Debrecen környékén, 1557-ben Léva várában. Békés megyében először 1449-ben említ egy oklevél szárazmalmot, mely a mai Füzesgyarmat határában, a török hódoltság idején elnéptelenedett Pázmány községben állott. A XIX. század elején, a folyók szabályozása után fokozatosan eltűntek a vízimalmok, helyükbe a szárazmalmok léptek, hiszen az egyre növekvő ármentesített területen egyre több kenyérgabonát termesztettek a vidék jobbágygazdaságai. 1746—47-ben húsz helységben huszonegy szárazmalom és két vízimalom működött. 1828-ban tizenhét helységben már 131 szárazmalomról tudunk, de ennél több is lehetett, mert csak az olyan uradalmi malmokat írták össze, amelyek jobbágykézen vagy községi, közösségi használatban voltak. Ezen kívül léteztek még egyházi tulajdonú szárazmalmok is. A malmokat sok esetben tehetős telkes jobbágygazdák „árendálták”, azaz bérelték „a méltóságos uradalomtul”, de olyan zsellérek is béreltek malmot, akik állatokkal rendelkeztek. A községi malom felelős vezetője a Molnárszék és véka közösség választotta malombíró volt. A fennmaradt malombírói feljegyzések értékes adatokat tartalmaznak nemcsak a malmokra, hanem a gazdasági életre vonatkozóan is. Az árendások évenként, néha háromévenként kötöttek szerződést az uradalommal, mint bérbeadóval. Olyan eset is előfordult, hogy az egyház vagy a községi elöljáróság bérelte a malmot az uradalomtól, és továbbadta bérbe a jobbágygazdának vagy zsellérnek. Több megyebeli községben az egyházak is építettek saját szárazmalmot, bizonyára anyagi létalapjuk erősítésére. A felépült malmot legtöbb esetben bérbeadták. így a gyomai református egyház is 1845-ben árendába adta a „felsőríszi” malmát Murányi Péternek „38 Köböl búzáír és 11 Köböl árpáír". Az „alsóríszi" malmát pedig Hatvani Istvánnak adta bérbe „36 Köböl búzáír, 10 Köböl és 2 Víka árpáír", egy-egy esztendőre. A malmokat Gyomán árverésen hirdették meg, és a legtöbbet ígérőnek adták bérbe. Kis vagyont gyűjthetett az ügyes malmosgazda, jó üzlet volt az annak családja által bérelt malom haszonvétele is. 1852-től fokozatos hanyatlás következik be a szárazmalmok gazdasági hasznában, és így a malmok számában is. Békéscsabán 1850-ben megépült az első négy köpáros, húsz lóerős gőzgéppel meghajtott malom. Ez a gőzmalom volt a mai István malom elődje. A gőzmalmok, majd később a hengermalmok elterjedésével és a malomipari technológia fejlődésével megszűnnek a szárazmalmok. A megyében egyetlen szárazmalom maradt meg napjainkra, amely ipari műemlékként és állandó kiállításként Szarvason látható. Utolsó tulajdonosáról Tomka-féle „kásamalomként” is ismert 1962-ben köleshántolóként fejezte be működését A rizs elterjedése előtt ugyanis a köles fontos népélelmezési cikk volt. Helyreállítása 1973-ban fejeződött be az Országos Műemléki Felügyelőség irányításával. A malom 1836-ban épült. Eredetileg „két keringés" volt, vagyis ikermalomházának két végéhez egy-egy úgynevezett keringősátor csatlakozott. Ez sokszög alaprajzú, faszerkezetű, téglapilléres épület. Gúla alakú tetőzetét zsindely fedi. Téglapilléreken nyugszik a koszorú- gerendázat, rajta pedig a fő- és mellékszarufák. A főszarufákat a tetőzet felső harmadában a csil- laggerendázat fogja össze Ennek közepéből ered a császárfa, melyhez a főszarufák végei kapcsolódnak. A császárfa tetőn kinyúló része díszes csillagban végződik. A keringősátrat léckerítés határolja, körben a téglapillérek között. Ezen belül van a malom járókereke, a keringő. Tengelye a közel öt méter magas, egyetlen fából faragott „malombálvány”. Alsó vége az acélcsappal a bálványtalpban, acélperselyben helyezkedik el. Ezen forog a keringő. A bálvány felső csapja a járomgerendák közötti csapházban helyezkedik el. A keringő talpába 420 „akácfafog" ékelődik. A ke- ringőt két-három lóval húzatták. Az őrlető gazda a saját lovát fogta be a keringőbe. Ennek hiányában a molnár adott lovat fizetség ellenében. A lovak körbejárva vontatták a keringőt. A malomház négyzet alaprajzú, vályogfalú, nyeregtetős, zsindellyel fedett épület. Itt látható a kőpad két pár kővel. Az egyik a hántolókő vagy kásakő, a másik kőpár pedig a darálókő, más néven darás- kő. A kásakő kölest hántolt, a daráskő pedig kukoricát és árpát darált. A szarvasi szárazmalom annak a malomtípusnak egyik utolsó képviselője, amely a XIX. század közepéig jelentős szerepet játszott a magyar malomiparban. CSŐSZ SZABÓ ISTVÁN A kásakő és a darálókő orsói Furkó és keresztvas-beállító cirkli
