Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)
1987 / 4. szám
ALBION Geológiai esemény talán nem szólt úgy bele emberek; népek, államok későbbi életébe, mint az a körülbelül tízezer éwel ezelőtt lejátszódott lassú tengerszint-emelkedés, amely a Brit-szigeteket leválasztotta Európa törzséről. A mindössze pár tucat mérföldnyi tengeri csatorna jóval több, mint egyszerű víziót, Winston Churchill találó jellemzésével inkább „életfelfogások, lelkiállapotok” közötti határvonalat jelöl ki. S mivel az eltérő életfelfogást óhatatlanul tükrözik a települések is. a hagyományos angol városkép más, mint a kontinensen megszokott. Másként rendeződnek utcasorokká a kontinens népei között is ismert gerendavázas házak Kent vagy Norfolk tájain, mint valahol Bajorországban, és az azonos építőanyag, a durva dara- bolású terméskő ellenére más hangulata van a somerseti, wiltshire-i városoknak, mint Normandia vagy Bretagne településeinek. A hagyományos angol városképet az egy-, legföljebb kétemeletes házsorok uralják. Az utcaképet a többnyire díszítetlen homlokzatok fölé magasodó nyeregtetők teszik mozgalmassá. Hiába futnak ugyanis a nyeregtetők az utcával párhuzamosan, vonalukat lépten-nyomon megszakítja egy-egy tetőtérbeépítés oromzatának kiugró háromszöge. A tetőket széles törzsű kémények rengetege növi be. Az angolok közmondásos hagyománytiszteletét azonban talán mégis az ablakok tükrözik legjobban. Nyugat-Európa óvárosaiban a régi házakra is újabb, nagyobb táblás ablakokat aggattak. Angliában viszont többnyire megőrződtek a nagytáblás síküveggyártás előtti időkre emlékeztető rácsos ablakok, amelyeket átlósan futó, máskor kört rajzoló ólom- vagy fabordák osztanak kis üveglapokra. Ahol mégis új ablakok kerültek a régi homlokzatokra, ott az ódon ólomablakokat a világszerte angol rendszerűnek nevezett, föl-le mozgatható tolóablakokkal váltották fel. Szigetországi sajátosság az épületek homlokzati síkját megtörő, azok elé gyakran is kiugró zárt erkélyek divatja is. A sokszögű erkélyeket a házak tetőzetéhez hasonlóan cserép- vagy palatető fedi. Az ólomüveges ablakok, a zárt erkélyek jobbára szűk utcákra tekintenek, amelyek csak ritkán szélesednek, öblösödnek nagyobb terekké. Annál meglepőbb a középkori püspökvárosokban, így Salisbury-ben, Winchesterben a székesegyházat övező tágas füves térség látványa. A jogilag a város fölé emelkedő, attól kapukkal is elválasztott dómkörzet területén a tágas, levegős térségek is a különállást sugallják. A változékony éghajlatú angliai tájon valamiképpen az épületek színei is az időjáráshoz alkalmazkodnak. A szigetország délkeleti részén, ahol gyakrabban felhőtlen az ég, a házak is élénkebb, harsányabb színűek: a vakítóan fehérre meszelt homlokzatokat szénfeketére festett gerendavázak, ablakrámák keretezik, tagolják. A sziget csapadékosabb nyugatabbi végein, ahol hegyvonulatokban, dombsorokban jó minőségű építőkő bukkan a felszínre, vakolatlan, sárgás, krémszínű kőhomlokzatok és barnás árnyalatú palatetők simulnak a borongós tájba. A terméskőből épült legjellegzetesebb településeket, Broadway-t, Castle Combe-ot, a Cotswolds dombjai rejtik. A Cotswolds sárgás-barnás mészkövéből emelték az 1700-as években az egyik legegyénibb hangulatú angol város, Bath házait. Az akkori arisztokrácia körében igencsak kedvelt fürdővárosban „kísérletezték ki" a később világszerte elterjedt tértípusokat, a circust és a crescentet. Az előbbi kört formáló házhomlokzatok közrefogta köröndöt, az utóbbi pedig egy félköríves házsor előtti nyílt térséget, „fél- köröndöt" jelent. Bath legelőkelőbb házai, oszlopsorokkal tagolt, szabályos homlokzatú kétemeletes épületek, előterükben az alagsori világítóudvart övező kerítéssel, éppen a Circuson, illetve az egy dombhajlat természetes homorú ívét hangsúlyozó, gondozott parkra néző Royal Crescenten sorakoznak. Nemcsak egyes terek, hanem sokszor maguk a települések is beszédes nevűek. Az elnevezésből néha a település helyének természeti környezete 36 VAROSAI olvasható ki. A kisebb folyókkal gazdagon átszelt dél-angliai tájon sok város jött létre az átkelést biztosító gázlók közelében. Egykori átkelőhelyek, gázlók emlékét örökítették át napjainkig a -ford végződésű városnevek, mint Strarford vagy Oxford. Ez utóbbinál még az áruszállításhoz is igénybe vett, vagy tán egykor a bárkákat húzó ökrökre történő utalás is megőrződött. Sok városnév akad, amely az alapítási körülményeket világítja meg. Római táborok, castrumok emlékét őrizték meg nevükben a -ehester, -cester végződésű városok. Chichester, Colchester, Gloucester, Winchester mind-mind római castrumokig tudja visszavezetni „családfáját". Az angliai városalapítás következő korszakát a középkor századai hozták el, amikor várak, erődök köré szerveződtek az új települések. Ezek -bury, illetve -borough végződésű nevében (Salisbury, Canterbury, Newbury, Farn- borough) a vár jelentésű óangol kifejezés maradt fenn. A római idők cast- rumának normann kori újjáépítése nyomozható Newcastle nevében. Az évszázados múltú angol településeket ugyancsak nehéz a mi kelet- közép-európai fogalmainknak megfelelő falvakra és városokra osztani. Hiszen a tömzsi, négyzet alakú templomtorony köré csoportosuló, egyemeletes, egymásra olyannyira hasonlító és mégis megunhatatlanul változatos házakból álló rendezett falvak is kisváros benyomását keltik. Ugyanakkor az előkertekkel fellazított szerkezetű, nem ritkán zsúpfedeles házikókat, cottage-okat rejtő kisvárosok is őriznek valamit a falvak egyszerűségéből. Falu és város sajátos összefonódását a mezőgazdaság és az ipar korai kapcsolódása magyarázza. Hiszen a sok vízre és számos munkáskézre utalt textilipar már a XV. századtól kezdve megtelepedett a wiltshire-i, somerseti, norfolki falvakban. Erzsébet királynő országlása idején pedig egyre több falu határában mélyítettek tárókat, létesítettek ércmosókat - részben az uralkodó által Besztercebányáról behívott szász bányászok közreműködésével. A hagyományos településképhez Angliában régóta szervesen hozzátartoznak a különféle ipari építmények. Kent lankáit számtalan, jellegzetes csonkagúla-tornyos komlószárító raktár népesíti be, a Cornwall-félsziget kopár dombjain pedig beomlott homlokzatú, ledőlt kémé- nyű szivattyúházak emlékeztetnek a XVIII, századi ónbányászat évtizedeire. Az ipari forradalom új városnevek helyett elsősorban mindennél többet sejtető tájnevekkel gazdagította Anglia térképét. A Black Country, a nagyipari vaskohászat bölcsőjének területén gyárak, bányák füstje, korma vonta be az ipartelepekkel egybeépült lakónegyedeket a térség nevének megfelelően feketére. Aligha akadnak földrészünkön vigasztalanabb városok, mint e hátukat egymásnak vető, egyemeletes sivár sorházakból álló települések. Pedig ezek a házak is, akárcsak a kertes elővárosok lakóépületei, a XVI. század falusi parasztházainak egyenes leszármazottai. Angliában akkortájt alakult ki a földszinti nappali és konyha, illetve az emeleti hálószobák napjainkig változatlan mintája. Ezt a sablont fogalmazták újra, a házakat kétemeletesre magasítva a viktoriánus idők előkelő belvárosi negyedeiben is. Manapság éppen ezek a liverpooli, manchesteri, newcastle-i negyedek okozzák a legtöbb gondot a várostervezőknek. A néhány éve még jómódú negyedek, korábbi lakóik elővárosokba költözését követően, mára betört, bedeszkázott ablakú házaikkal riasztóan elhanyagolt városrészekké csúfultak. Újraélesztésük, felújításuk — a korábban egyedüli megoldásként ismert tarvágásszerű bontások helyett — csupán az utóbbi években indult meg. A favázas, apró ablakszemű történelmi épületegyüttesek megóvásáról az angolok immáron húsz éve az egész negyedekre kiterjedő védett területek kijelölésével gondoskodnak. NEMERKÉNYI ANTAL
