Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 2. szám
kényelmet, valaha is errefelé mentek Madridba. Az sem lepett meg, hogy itt csak nyomorúságos kunyhók vannak, épp arra jók, hogy befogadják az öszvéreket és a velük együtt háló hajcsáraikat... Azoknak a nyomorúságos fogadóknak a gazdái, ahol megálltunk, még csak nem is mozdultak meg. Épp, hogy megmutatták nekem a szobát, ahol szerintük aludni lehet, meg a kandallót, ahol tüzet gyújthatok, ha úgy tetszik, de az már nem izgatta őket, hogy nincs számomra tűzifa és ennivaló, minthogy az már nem tartozott rájuk ...” Spanyolország a XVIII, századra elmaradt a fejlődésben élenjáró európai országok mögött. Az elnéptelenedett falvak, a mindenütt jelenlevő nyomor Casanova figyelmét sem kerülhette el, bár ő nemigen töprengett azon, hogy milyen okok következtében süllyedt idáig az ország. A XVIII, századi spanyol állapotok egyik fő oka a katolikus egyház túlzott befolyása volt, az inkvizíció félelmetes intézményével tartotta rettegésben az embereket. Nem kímélte az utazókat sem. Casanova erről így számol be: „A fogadókban, melyekben megszálltunk, a szobák ajtajain csak kívülről volt retesz, de belülről semmi, csak a kilincs.” Amikor ezt szóvá tette, a következő választ kapta: „a szent inkvizíciónak lehetővé kell tenni, hogy megfigyelje, mit művelnek az idegenek a szobákban; ezért nem zárkózhatnak be.” Casanova Magyarországra is ellátogatott. 1753 őszén Bécsbe érkezett, s ott az év végéig időzött. Bécsből, ahol a hivatásos szerencsejátékosok életét élte, kirándult Pozsonyba. A kalandor egy bizonyos Vais báró meghívásának tett eleget, akinek személyét a Casanova-kutatók eddig még nem azonosították. Társaságukban utazott még két Fräulein is, akik olyan csinosak voltak, hogy amikor Casanova Pozsonyban összetalálkozott egy régi ismerősével, az nyomban megkérte őt, hogy mutassa be a kisasszonyoknak. Ez a bizonyos Talvis lovag, szintén hivatásos kártyás, hívja fel a társaság figyelmét, hogy a magyar hercegérsek bált ad pozsonyi palotájában. Minthogy a lányoknak kedvük támad részt venni a mulatságon, mindannyian hívatlanul beállítanak a püspöki palotába. Gróf Csáky Miklós, a herceg- prímás a fáraóasztalnál fogadja vendégeit, előtte a már mintegy tizenhárom vagy tizennégyezer forintot kitevő bank. Talvis lovag közben folytatja udvarlását a kisasszonyoknak, melybe a hercegérsek is bekapcsolódik. Később a főpap felszólítja a szerencsejátékost, hogy játsszon vele. Casanova a szerencsés kártyástól nyomban kölcsönkér száz aranyat, s a társaság a jól sikerült ügylet után másnap már vissza is tér Bécsbe. Érthető, hogy a két kártyás a továbbiakban kerülte a keresszegi és adorjáni családból származó gróf Csáky Miklós hercegérsek társaságát, aki 1751 és 1757 között töltötte be ezt a méltóságot. A hercegérsek, aki a „pater pauperum" (a szegények atyja) megkülönböztető nevet vette fel, ezek szerint nemcsak kegyes célokra adakozott bőkezűen. Életrajzírója szerint élete utolsó éveiVelence, 1850 Rouen, katedrális, 1830 Moszkva, 1860 ben már csak évi húszezer aranyforintot adtak a kezébe, de azt is csak apránként, mert olyan hamar nyakára hágott hatalmas jövedelmének. Emlékiratai tanúsága szerint Casanova többé nem fordult meg Magyar- országon. Am a századunk első évtizedeiben született legenda szerint mégiscsak járt Budán. Hold Albert pesti hírlapíró 1913-ban a Pesti Hírlapban cikket közölt Casanova Magyarországon címmel. A témát a szépirodalomban többen is feldolgozták, így Kárpáti Aurél és Krúdy Gyula is. A lombosodó legenda szerint az idős kalandor a köszvényét jött gyógyíttatni Budára, s a Rácz fürdő közelében, a Tabánban bérelt házat. Itteni szerelmi kalandjáról is tudnak, s a harmincas években — amikor még nem ismerték az Emlékiratok eredeti, csonkítatlan változatát — sajtóvita bontakozott ki a kérdésről. Ma már senki sem veszi komolyan, hogy a kalandor Budán járt; de a tabáni Casanova legendája olyan szép, hogy utazásairól szólva, nem feledkezhetünk el róla. PELLE JÁNOS Buda és Pest, 1850 39
