Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 1. szám
TŰZJELEK mindenki láthatta, mint ahogy Kürosz király kiáltóit is hallhatták az illetéktelenek is. A görög találékonyság azonban számtalan sziporkázóan ötletes megoldást hozott üzenetek, hírek rejtve tartására. Polüainosz történetíró többkötetnyi írása tudósít harci cselekről. Jelentős részük páratlanul ügyes üzenettovábbításokról szól, melyek szellemes megoldásukkal Odüsszeusz leleményességét is messze túlszárnyalják. Ismert a milétoszi történet a rabszolgáról, akit a király kopaszra nyíratott, üzenetét a fejbőrére íratta. Amikor már annyira kinőtt a szolga haja, hogy az írást jól elrejtette, a király átküldte szövetségeséhez loniába, ahol Arisztagorasz ismét megnyíratta, s így szerzett tudomást a Dariosz perzsa király ellen szőtt összeesküvésük részleteiről. Egy más történetben Polüainosz a szkütáléról ír. Lényege két azonosan hosszú és vastag bot. Egyik az üzenetet küldőnél, másik a „címzettnél” volt. A hírvivő csupán Aineiasz távjelzője A Polübiosz által leírt fáklyatávjelző egy keskeny szalagot kapott kezébe, amelyet az üzenet megírásakor a botra tekertek. A ráírt szöveget elolvasni csak az tudta, aki feltekerte a birtokában levő ugyanolyan hosszú, ugyanolyan vastag botra. Ugyancsak Polüainosz érdekes jeladási módszert ír le a Milétosz és Naxos között folyt háború idejéből. A milétosziakkal szövetséges Erithrea vezére, Diognétosz szépasszonyokat és lányokat zsákmányolt Naxosból. A köztük is legszebb Polükrétába beleszeretett. A sikeres zsákmányt követő nagy eszem-iszom közben a bortól emelkedett hangulatban a lány megkérte urát, hogy az ünnepi kalácsból küldhessen egyet testvéreinek Naxosba. Egy ólomtáblát még sikerült becsempésznie, s mikor testvérei a kalácsot megtörték, a táblán feliratot vettek észre, rajta az üzenettel: ha az éj leszáll, támadjanak a milétosziak és az erithraeiak ellen, Polükréta majd gondoskodik, hogy „vendéglátói” részeg álomban heverjenek. A lány ébersége révén az akció a milétosziak vereségével végződött. Hasonló történt a rómaiakkal is. A szerző itt Polyaenus, a szereplők az egymás ellen harcoló latinok és rómaiak. Az előbbiek vezére, Postumius a rómaiaktól lányaikat követeli. A kimerült rómaiak harcolni már nem akartak, de lányaikat sem adták volna szívesen. S akkor egy gyönyörű rabszolgalány vállalta, hogy ha társaival szép római ruhákba öltöztetik, szívesen átmennek a latinokhoz. S ha az ellenség a menyegző közbeni borozgatástól elszende- redve nyugovóra tér, majd fáklyával jelezni fognak. Minden a megbeszélt módon történt, s a rómaiak föl is koncolták az alvó latinokat. A görögökkel ellentétben latin földön nem törekedtek a Polübioszéhoz hasonló, bonyolultabb közleményeket továbbító rendszer létrehozására. A hírközléssel szemben támasztott igényeiket minden valószínűség szerint kielégítette remek postaszervezetük, a Cursus Publicus. Szolgálatát először Augustus császár szabályozta, szervezete az egész birodalomra kiterjedt, s kizárólag az állami igények szolgálatában állt. Feljegyezték gyorsaságáról, hogy a Rómából „feladott” levél öt nap alatt elért Pannóniába. A kiválóan megépített posta-, illetve hadiutak mentén körülbelül tíz-tizenöt kilométerenként lóváltóhelyeket, egynapi járóföldre pedig istállóval, vendégszobákkal, „tárgyalótermekkel” felszerelt állomásokat létesítettek. Sorsát éppen a jó utak pecsételték meg. Jól s gyorsan közlekedhettek azokon a betolakodó „barbárok” is, akik harcba hívó jelzésként talán véres kardot hordoztak körül. KOZMA GYULA
