Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 1. szám
ismerhető fel. A kovács feladata volt a dróthúzás is. A kikalapált lemezből vékony csíkokat vágtak le, és azt tovább formálták kalapáccsal. Drótra főként a lánckészítésnél, esetleg díszítésnél volt szükség. A szerszámok fejlődése, az acél elterjedése lehetővé tette, hogy a drótot hidegen alakítsák ki. Az első leírás 1100-ból, Theofilius Presbiter Diversarium Artium Schedula című művéből származik. A dróthúzáshoz acélból készült, kúp alakú nyílással ellátott húzóvas, fogó, kalapács, reszelő és nem utolsósorban jó fizikai erőnlét kellett. A dróthúzó a derekához szíjazott bőrövhöz erősítette fogóját. A vaslemezcsíkot kihegyezte és a dróthúzó szerszám nyílásán átdugta, a fogóval megszorította. Ezután minden erejét megfeszítve hátradőlt, miáltal a szerszám nyílásán drót préselődött keresztül. Ezután fogóját levette a drótról, a kihúzott drótszál tövéhez erősítette, és ezt a műveletet ismételte többször. A munkát egy hintaszerű szerkezettel próbálták megkönnyíteni, melynél a kovács testének lendületes billenése csökkentette a szükséges erőkifejtést. Egy-egy hátrabillenő mozdulattal körülbelül 250 mm hosszú szál készült el. Pedig a termelékenység növelésére nagy szükség volt, hiszen a középkor lovagjai tetőtől talpig páncélba öltöztek, s a páncélingek anyaga a drót volt. Nem csoda, ha az 1351. évi augsburgi évkönyv hálálkodva emlegeti Chunrad Tratmüller nevét, mind a dróthúzó vízimalom feltalálójáét. L. RIEDEL LÓRÁNT Dróthúzó, 1540 Éremkovács műhelye, 1460 Taposómalom, 1500 21
