Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 3. szám
pedig már lehetségessé vált. Hogy Bécs felmentése nem a véletlen müve volt, hanem az erőviszonyok megváltozásának döntő jele, azt az is bizonyította, hogy még 1683-ban visszafoglalták Esztergomot, a végvári rendszer egyik különösen fontos erősségét is. Az események kibontakozását segítette 1684-ben az úgynevezett „Szent Liga" létrehozása; a Habsburg birodalom, Velence és Lengyelország szövetsége a török kiűzésére. Az európai diplomáciai játszmában szerepet játszott XIV. Lajos érdeke, mely szerint a Habs- burg-ház (mint veszedelmes konkurrencia) keleten kösse le erőit. A hadműveletek tehát tovább folytak. Jelentős állomás volt 1684-ben Viseg- rád visszafoglalása, és még ebben az évben történt egy kísérlet Buda megszerzésére is, de a százkilenc napos ostrom eredménytelen maradt. Az újabb vállalkozásra 1686-ban került sor. Az ostromló sereg létszáma nyolcvanezer főre tehető, ebből körülbelül tizenötezer magyar, főként Thököly egykori kurucai. A várat mintegy hétezer főnyi őrség védte. A harcok rendkívül véresek voltak, jellemző, hogy a július 27-én indított nagy támadásban ötezer ostromló vesztette életét. Augusztus elején Buda térségébe érkezett egy jelentős török felmentő sereg: nyílt csatába azonban egyik fél sem bocsátkozott. Néhány ezer lovas janicsár ugyan megpróAbdurraman, az utolsó budai pasa bált a várba jutni, de az ostromgyúrút csak kevésnek sikerült áttörni. Az ostromlók viszont újabb csapatokkal erősödtek, így a várvédők sorsa lassan megpecsételődött: a szeptember 2-i rohamnak már nem tudtak ellenállni. A győztesek az életben maradottaknak ugyan megkegyelmeztek, de a katonaságnak három napot adtak a zsákmányolásra. Ekkor pusztult el mindaz, amit a másfél évszázados török uralom és a pusztító ostromok megkíméltek. A török kiszorításában Buda visszafoglalása is csak egy, bár fontos állomás volt, a harcok a következő években tovább folytak. Jelentősebb török ellentámadásra csak 1697-ben került sor, ezt azonban Savoyai Eugen gyorsan visszaverte. Az ország területét dúló háborúknak és a török birodalom uralmának az 1699-es karlócai béke vetett véget. Ennek értelmében, a Maros—Tisza közétől és Temesvártól eltekintve lényegében helyreállt Magyarország területi integritása. Mindez azonban nem a valóban szuverén magyar államiság helyreállítását, hanem az országnak a Habsburg birodalomhoz csatolását jelentette, mert ahogyan II. Rákóczi Ferenc mondta: a „magunk természet szerint való ellenségei által” ment végbe. G. G. Buda a Vérmező felöl, XVII. sz. közepe Magyar huszártiszt a XVII. sz. végén
