Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 3. szám
Ismeretlen eredetű katonai érdemkereszt került a Magyar Nemzeti Múzeum birtokába, feliratán „Hű vitézségért a magyar nemzet — szabadságharcz 1849" szöveg olvasható. E szépmívű aranyszegélyes, fehérzománcú kitüntetést sem a korabeli sajtó, sem a volt honvédek emlékiratai nem említik, ezért tudományos vélekedés szerint itt önkényes magánakcióról volt szó; valaki, aki részt vett a szabadságharcban, emléket csináltatott magának. Furcsa módon ezt a kitüntetést a forradalmi kormány ugyanilyenre tervezte, és magyar Becsület- rendnek nevezte. A szabadságharc idején egyetlen darab sem készült el belőle, így senkinek se adományozták. Ez a példány csakis az események után készülhetett. A rejtélyt a Földváry-hagyatékból származó, és ez ideig lappangó Kossuth-levelek oldották meg; az érdemkereszt Itáliában készült, a magyar légió volt honvédéi viselték az 1863—1867 közötti években. Minden bizonnyal a kezdeményező Földváry Károly mellén díszlett legelsőnek. Tanulmányozva a Kossuth-leveleket, néhány eddig nem ismert adalékból teljesebbé válnak ismereteink a magyar légióról, az itáliai emigráció viszontagságos életéről és az érdemkereszt létrejöttéről is. Előfordult, hogy hőstettekért a csatatéren adományoztak ideiglenes kitüntetéseket, helyben, hatásosan és bürokrácia nélkül. A III. osztályú ezüst érdemkoszorú például két és fél centiméter átmérőjű, vörös szalaggal átfűzött, biztosítótúvel ellátott jelvény volt, mintegy kétezer példányban osztották ki tiszteknek és a legénységnek egyaránt. A II. osztályú, valamivel nagyobb, babérleveles érdemkoszorú, belsejét arany hármashalomból kinövő kettős- kereszt tölti ki, ezt száznegyven honvéd kapta meg. Az I. osztályú sugaras ezüstcsillagból mindössze három példány készült el. Egyet Bem tábornok kapott a kormánytól, a másikat Görgey, aki nem fogadta el. A harmadikat nem osztották ki. Az érdemkoszorúkat a honvédek bal mellükön viselték, nemcsak a szabadságharc alatt, hanem azután is, más országok egyenruháin, annak reményében, hogy kedvező alkalommai fölcserélhetik aranyszegélyes érdemkeresztekre. Földváry Károly volt honvédezredest, a II. és III. osztályú ezüst érdemkoszorú tulajdonosát 1862. november 25-én nevezték ki az itáliai magyar légió parancsnokává, ö gondolt elsőnek az érdemkoszorúk fölcserélésére. Szándékát hivatalosan közölte a Torinóban élő Kossuthtal. Kossuth 1863. február 4-én válaszolt: „Hozzám intézett előterjesztésére kedves kötelességemnek ismerem a következőkben nyilatkozni: Tény, hogy 1849-ben Magyar Ország nemzeti kormánya, melynek élén állottam, a Szabadság harcz alatt kitűnt katonai érdemek nyilvános elismeréséül katonai Érdem Rendet alapított. Tény az is, hogy a kitüntetésben részesült bajnokoknak a tervezett érdemkeresztek helyett csupán azon oknál fogva osztattak ki ideiglenes érdemkoszorúk, mivel azon időben Debrecenben az elkészítésükre iparművesek hiányoztak. Köszönöm Ezredes Parancsnok úrnak, hogy Honvédjeink tiszteletet parancsoló kívánságának tolmácsává vállalkozott, de a szóban forgó jelvényváltásra a Magas Olasz Kormány helybenhagyását nem tartom szükségesnek, mivel nem új kitüntetésről van szó, hanem olly ideiglenes Jelvényeknek felcseréléséről, amelyeket a légió volt honvédéi mind ekkorig nyíltan viseltek... EgyszersErdemkereszt Földváry Károly ezredes mellén II. osztályú ezüst érdemkoszorú, 1848—49 mind kinyilatkoztatom, hogy mindazok, akik az 1848—49-ki Magyar Katonai Érdem Rend ideiglenes Jelvényeit jogosan viselik, e Jelvényeknek a Rend alapszabályai által megalapított Érdem- keresztteli felváltására kétségbe vonhatatlan joggal bírnak, miért is e jogot következőleg a mondott Érdemrend kereszteknek elkészíttetését s a jogosított általi viselhetését ezennel ünnepélyesen elismerem." Az aranyszegélyű érdemkeresztek megrendelésére hivatalos költség nem állott rendelkezésre, ezért ki-ki a saját pénzén csináltatta meg. Az első példányok Olaszországban készültek 1863- tól folyamatosan, ezért az Itáliát megjárt honvédek hagyatékából várhatók a további példányok. Kossuth is csináltatott egy érdemkeresztet, mint a rend nagymestere. Ezt a példányt 1891-ben Hentaller Lajos elkérte az általa rendezett forradalmi és szabadságharcos emlékkiállításra. A kiállítás után visszaküldte Torinóba, további sorsa ismeretlen. Csak annyit tudunk, hogy nem azonos a múzeumi példánnyal, mert azt jóval korábban, 1879-ben ajándékozták az éremtárnak. Az érdemkereszt fölbukkanhat olasz és lengyel családoknál is, magán- vagy közgyűjteményekben, illetve azok hagyatékából, akik a magyar szabadságharcban kitüntetést kaptak. A kutatások nem hagyhatják figyelmen kívül az emigrációban készített fényképfelvételeket, mint ahogyan a Történelmi Képcsarnok is őriz olyan korabeli metszeteket és fényképeket, amelyeken Földváry ezredes egyenruháján határozottan fölismerhető az érdemkereszt. Ha nem, cserélte volna föl, akkor ott a II. és III. osztályú érdemkoszorú volna. Kossuth soha nem mondott le Magyarország függetlenségéről, várta a kedvező idő eljövetelét, mikor visszatérhet honvédéivel a szabad hazába. Ezt hirdeti Földváryhoz írt levelében: „Az érdemkereszt viselése újabb ösztön legyen a Honvéd név becsületét egy szent ereklye gyanánt szeplőtelen tisztaságban megőrizni addig is, míg eljövend, amint el fog jönni az idő, mindőn nemzetünk eljutva azon szabadság templomába, mellynek alapját az 1848—49-ki Honvéd hős karja rakta le, méltó hálával fog adózni e név dicsőségének, melly nagy tettekre buzdító példa gyanánt fog fényleni a maradék előtt, míg magyar él.” HÍDVÉGI LAJOS
