Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 1. szám
°Ruha A viselet szembeötlő módon árul el sok olyat az emberről és környezetéről, amit szóban megfogalmazni jóval körülményesebb. Az öltözetek vizuális kifejező ereje nemcsak a ruházkodásra hatott vissza, hanem azokra az ábrázolásokra is, amelyek egzotikus és kevéssé ismert tájak lakóiról és különösnek tűnő életmódjukról kívántak tudósítani. A viselet sűrítve ad közvetlen és közvetett információkat tulajdonosának életmódjáról, ezért különösen alkalmas a képi bemutatásra. A viseletábrázolások sorozatszerű összeállítása a XVI. században vált képző- művészeti műfajjá Európában. 1520- ban jelent meg az első nyomtatott grafikai lapokból összeállított kötet, amelyet 1540-ig mintegy negyven hasonló követett. Velence, Párizs, Antwerpen és Frankfurt a kiadások központjai. A szerzők közül Jóst Amman, P. Bertelli és C. Vecellio a legismertebbek. A grafikus viseletsorozatok között a nyomtatottak mellett kézzel rajzolt és kifestett változatok is ismertek. Előzményeik és párhuzamaik azokban a képgalériákban keresendők, amelyek egész vagy félalakos portrékat sorakoztatnak fel, a reneszánsz idején kialakult szokásnak megfelelően. Ezek a sorozatok főleg uralkodói arcképek, de akadnak köztük az uralkodó osztály egyes rétegeinek, sőt az egész társadalomnak, ha nem is teljes, de már az alsóbb néposztályokra is kitekintő keresztmetszetei. Ezekhez a nemzetközileg ismert mintákhoz igazodnak azok a kézzel festett lapok is, amelyeket erdélyi szász viseletsorozatok néven emleget a magyar művelődéstörténet. Valószínűleg nem hivatásos, de a rajzolásban és festésben jártas külföldi és hazai amatőrök készítették e viseletábrázolásokat. Elsőként Thaly Kálmán figyelt fel 1890 körül arra a Bolognában őrzött rajzgyűjteményre, amelyet a történeti, földrajzi és útleírás jellegű műveiről ismert Luigi Marsigli készített a XVII. század második felében az Erdélyben lakó népek viseletéiről. teszi az embert ? Balaton környéki viselet, XIX. sz. vége A kézirat 25 akvarellképet és rövid néprazi ismertetéseket tartalmaz. Az Erdélyben lakó népek nem egyenlő arányban jelennek meg a képeken, egyesek részletesebben, mások alig vagy egyáltalán nem kerülnek szóba és képre. A magyarokat hét kép ábrázolja: egy katolikus világi pap, egy erdélyi ferences rendi barát, egy kálvinista tiszteletes és egy kálvinista diák, egy székely katona, egy csíki székely férfi és egy csíki székely asszony. Érdekes, hogy Marsigli hangsúlyt fektetett a különféle vallások jelzésére, de más foglalkozásokra vagy a társadalom más rétegeinek bemutatására már nem fordított ekkora figyelmet. Valószínű, hogy a sorozat nem teljes, ezért hiányoznak eredetileg tervbe vett ábrázolások. A szászokat tizenhat képen mutatja be Marsigli: előfordul miséző és az utcán járó pap, látunk egy másik papot Brassó vidékéről, egy diákot, előkelő szász férfit és asszonyt, ifjút és leányt. A táji sajátosságokat a brassói, besztercei, kolozsvári szász asszonyvise- leteknél érzékelhetjük, a társadalmi helyzetre pedig az árva szász lány, a szolgáló és a közönséges szász asszony képénél gondolhatunk. Az erdélyi cigányok, görögök, örmények, románok viseletéire csak a szövegek utalnak, képek nem. A kutatások a későbbiekben a XVII., a XVIII, és a XIX. századból további festett sorozatokat találtak meg Berlin, Brassó, Budapest, Bukarest, Graz, Debrecen és Nagyszeben levéltáraiban és magángyűjteményeiben. Ezek közül némelyik kilencven- száz, mások harminc vagy csupán tizenkét lapból állnak. A nemzetiségek, vallások, foglalkozások, nemek változó összeállításban szerepelnek. Feltételezhető, hogy az erdélyi szász viseletsorozatok egyike lehetett a minta, a kortársak és a későbbi alkotók ezt másolták, módosították és egészítették ki. A színes képsorozatok közül eddig még egyet sem közöltek teljes egészében, a velük foglalkozó tanulmányok csupán részleteket publikáltak. E képek fontos forrásai a kutatásnak, hiszen minden jelszerűségük mellett a vise- letek gyakorlati funkciójú tárgyak is. Az adott ruhadarabokból összeállított öltözékeknek megvan a maga története, amibe beleértödik az ösz- szetevók, a haj- és fejviseletek, az alsó és felső ruhák, a lábbelik, a szabásmódok, az anyagok és színek, a kiegészítő kellékek sajátos fejlődése is. Az illusztrált lapok korhű dokumentumok, segítségükkel választ kapunk például arra, hogy milyen lehetett a férfiak hajviselete Magyarországon a XVIII, században, hogy keleties típusú sarkatlan, úgynevezett magyar csizmát vagy Bácskai népöltözet, XIX. sz. eleje Mezőn járó román hegyipásztor, XVIII. sz.
