Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 4. szám
korszakában kialakított római katakombák közűi például a Pretestato katakombában lévő Szent Januárius kriptája fölötti boltozatot a telet jelképező olajfa szüreti ábrázolásával ékesítették. A legkorábbinak tartott keresztény naptár, a 354- böl származó úgynevezett Chronograph alkotója, Filocalus is munkálkodó emberi figurákkal elevenítette meg a hónapokat, azok jellemzését pedig meg is verselte. A IX. században azután gallo-román hagyományokra épülve elsősorban a mai francia földön alakult ki az a naptárkép-típus, amelynek tartalma a földművelés egy-egy kiemelt, jellemző mozzanata. Minthogy a földművelő tevékenység kötődik leginkább az évszakok változásaihoz, hiszen a szántóföld vagy a kert művelésének egyes szakaszai megfordíthatatlan sorrendben követik egymást, ezért a vetés, a szőlőmetszés, az aratás, a cséplés, a szüret, a favágás stb. bemutatása és a jelzett hónap közötti összefüggés magától értetődő. Az évszakok, hónapok mezőgazdasági munkával való jellemzésére az irodalomból is bőven akad példa. Az i. e. Vili. század végén élt Hésziodosz Munkák és napok című művében az egyes évszakok, sőt az év napjainak leírásánál a mezőgazdasági munka különféle tennivalóit is bemutatta, a vonatkozó babonás előírások, hiedelmek, tanácsok mellett. A későbbiekben az úgynevezett kalendárium-irodalomban, még a mitológiai vagy vallási ihletésű művekben is megmarad néhány olyan jelenet, mely a hónapok ünnepeinek bemutatása, értelmezése mellett a végzendő földművelési munkára utal. A naptárképek a XV. századig általában egyalakos kompozíciók voltak. A tizenkét képből álló ciklusok, hónapképek és zodiákus jegyek a XII. századtól kezdve a kódexek lapjain kívül a templomok homlokzatán, kapuján is feltűntek, így például Amiens, Chartres, Cremona, Parma, Reims, Strasbourg katedrálisaiban találunk plasztikai eszközökkel megoldott hónapképeket. A párizsi Notre Dame nyugati oldalának egyik domborművén a telet rozsét cipelő paraszt, az ami- ens-i katedrálison a februárt tűz előtt melegedő férfi jelképezi. A hónapképek soha nem öncélúak, emlékeztető-figyelmeztető szerepük nyilvánvaló. Ez még hangsúlyozottabbá válik akkor, ha gondolattársítás révén más, például az idő múlására, az ember esendőségére utaló allegóriák is megjelennek mellettük. A képek elrendezése néha kör alakú. Ilyen Aostában a XII. századból származó padlómozaik és a lausanne-i ka- tedrális kereszthajójának 1235-ben készült rózsaablaka. A XII. században varrott és hímzett ge- ronai paláston a világ teremtésének középpontba helyezett jelenetét keretezik a hónapképek. A rostocki Mária-templom XV. században készített órájának számlapján is kör alakban helyezkednek el a hónapképek és a zodiákus jegyek. A hónapábrázolások többalakos kompozíció formájában is megjelenhettek. Az életképek és tájképek sajátos ötvözetét hozták létre a Limbourg- fivérek Jean de Berry burgund herceg megbízásából készült Trés Riches Heures du Duc de Berry című hóráskönyv miniatúráiban. A hórás- könyv olyan kis méretű, művészi kivitelű illusztrált imakönyv, amely a hívők napi imádságait tartalmazza. A festett kódexek e fajtája a XV. századtól kezdve Németalföldről terjedt el, amikor is a könyvmásoló műhelyek már nemcsak főúri megrendelésre, hanem piacra is termeltek. A hó- ráskönyvek illuminált lapjain a hónapábrázolások keretében már nemcsak a hagyományos témák ismétlésére került sor, hanem azok átfogalmazására is. Az illusztráció lassan a környezet megfigyelésen alapuló ábrázolásává válik. A hónapábrázolások tematikája egységes volt Európában, de ezen belül különbségek is adódtak. Január havához nyugaton az antik előzmények folytatásaként sokáig a Janus-kép kapcsolódott: a múltba tekintő öregember és a jövőbe pillantó ifjú kettős arcmása. E hónapnál szerepelhet lakomázó, rozsét hordó vagy tűznél melegedő férfi képmása is. A bizánci illuminátorok inkább a disznóölést vagy a nyúlvadászatot kapcsolták e hónaphoz. Néha a télre utaló képek, máskor azonban már a tavaszi munkák jelzik februárt. A kedvezőbb éghajlatú, délibb fekvésű országokban például a szőlőmetszés vagy a halászat kapcsolódik ehhez a hónaphoz. Márciusnál a talaj vetéshez való előkészítését látjuk vagy a fák ritkítását, esetleg (főleg Délkelet-Európában) Mars istenre emlékeztető harcost. A képen szereplő figurák kora és öltözete gyakran közvetlenül is utal arra, hogy az év elejéről vagy későbbi szakaszáról van-e szó. Április hónál kedvelt téma a juhnyírás, a nyájak mezőre terelése, a legeltető pásztor vagy előkelőbb társadalmi körből vett minta alapján a sétalovaglásra induló társaság, esetleg vadászjelenet. Május lapjain rendszerint tavaszi tájakat és sétáló párokat látunk. A szénakaszálás, gyümölcsszedés júniustól időszerű. A széna betakarítása júniust, a gabona aratása júliust jelképezi. Augusztus a cséplés hónapja, esetleg a halászaté. Szeptemberre a vetés, októberre a szüretelés a jellemző. Novemberben kezdődik a télre való felkészülés: hol disznót ölnek, hol fát aprítanak, másutt mustot kóstolnak. December a pihenés, a nagy ünnepek ideje. Disznóölés, sonkafüstölés, kalácssütés képe idézi fel a bőséges lakomákhoz szükséges harapnivalót. Az illuminált kéziratok után a hónapábrázolások lassanként visszaszorulnak a naptárak és kalendáriumok lapjaira. A XVI. századtól kezdve egyre nagyobb példányszámban előállított egylapos naptárak és füzetnyi, sőt könyvnyi terjedelmű kalendáriumok hónapképei újabb és újabb nemzedékek számára közvetítették a régi kompozíciókat. Érdekes, hogy a magyar kártya négy színének ász-lapjai is hónap-, illetve évszakábrázolások, bár erre akár jó, akár rossz a lapjárás, aligha gondolunk. VEREBÉLYI KINCSŐ 4
