Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 3. szám
Vágásos Árpád-házi címer Anjou-liliomokkal r CI1HGRRAJZS Károly Róbert garasa: teljes címer A címer eredetileg egyéni, lovagi jelvény, sisakdísz, melynek mását a lovag páncélos vitézei pajzsukon viselték az összetartozás jeléül. A címer kezdetleges megjelenési formája lehetett II. (Plantagenet) Henrik angol király (1154—89) jelvénye is: a sisakjára tűzött kis rekettyeág. Ezek a jelzések a vegyes nemzetiségű kereszteshadaknál váltak igazán szükségessé, a sok hadvezető nagyúr embereinek megkülönböztetése érdekében. E jelvények a XIII. századtól kezdődően állandósultak egy-egy családon, illetve rokonságon belül. A címerek fénykora a virágzó középkor, az úgynevezett élő heraldika ideje, amikor azokat fegyverzeten, zászlókon, ruházaton, harcban, lovagi tornákon, ünnepségeken még valóban viselték. A pajzs a lovagok bal oldalán viselt védőfegyver, funkcionális helyzetének megfelelően, viselője oldaláról nézve jobbra, a néző oldaláról balra dőlt. A címerképek pedig egyszerű, stilizált alakjaikkal a távolból való felismerést szolgáló élénk, egymástól elütő, tiszta színeikkel a heraldikai jelvények eredeti rendeltetésének feleltek meg. A magyar heraldika fejlődésének kezdeti szakaszában szintén e nyomokon haladt. A nemzetségi címerek a „klasszikus” heraldika példái, mivel a sisakdísz minden emléken megegyezik a pajzsalakkal. A pajzson ábrázolt alaktól eltérő sisakdíszek azonban nem sokkal később nálunk is megjelentek. Első pénzérménk, amely címerpajzsot ábrázol, államcímerünk kialakulása szempontjából fontos állomást jelöl. A nevezetes III. Béla-dénár ugyanis önálló jelvényként, háromszögű pajzsban lebegő (a pajzs szélét nem érintő) kettős keresztet ábrázol. Ez a pénzeinken 1190 táján feltűnő jelvény valószínűleg bizánci eredetű, ugyanis III. Béla a bizánci udvarban nevelkedett, ahol a kettős kereszt az uralkodói hatalom jelképe volt. Az Árpádok címerének tekintett és államcímerünk másik lényeges alkotóelemét képező vízszintes vonalak: vágások (pólyák) legelőször Imre király (1196—1204) 1202. évi okmánya aranybulláján fordulnak elő. „A bulla előlapja a trónon ülő királyt, hátlapja pedig keretes pajzsban négy pólyát ábrázol: a pajzs mezejében kilencz lépdelő oroszlán, 3—3—2—1 látható.” — írta báró Nyáry Albert a múlt század végén. A neves heraldikus leírásában a számok azt jelentik, hogy fölülről lefelé, az első két, egymást követő pólyán három-három, a következőn két, majd az utolsó, a pajzs hegyese- dése miatt legrövidebb pólyán egy oroszlán foglal helyet. Az idők során a „magyar vágások" és az oroszlánok eredetéről a legkülönfélébb elképzelések születtek. Volt olyan vélemény, mely szerint az oroszlánok az ország, a vörös-ezüst vágások pedig az uralkodó Árpád-ház címerét képezték volna. Egyes kutatók úgy vélték, hogy megannyi egyéb, korabeli uralkodóházéhoz hasonlóan, az Árpádok családi jelvényét kell látnunk az oroszlánban. Némelyek szerint viszont ez utóbbiak csupán díszként szerepeltek. A legvalószínűbb a vágások és oroszlánok spanyol eredete. Imre királyunk ugyanis spanyol hercegnőt vett feleségül, így sok ottani főúr került a magyar udvarba. Feltehető, hogy ők honosították meg nálunk a címerhasználatot, ami Spanyolországban akkortájt már általános volt. (gy történhetett, hogy a hazulról hozott pajzs-osztásokat és oroszlánokat némi módosítással alkalmazták a magyar király jelvényében. Az oroszlán azonban már II. András fiától, IV. Bélától (1235—1270) kezdve eltűnik az uralkodók címeréből. Pénzeinken első alkalommal II. András (1205—1235) uralkodásának idején jelentkezik a vágásos pajzsmező. Ezután már csak Károly Róbertnál (1307—1342) tűnik elő ismét. Pajzsforma tekintetében a II. András dénárjain látható ábrázolások leginkább a felső szélén kikerekített, enyhén ívelt oldalú egyenlő szárú háromszögre emlékeztető, úgynevezett normann-pajzshoz hasonlítanak. A XIII. században még mindenki „ősi jogon”, szokás és hagyomány alapján viselte címerét. E században jelenik meg a sisakokon a tulajdonképpeni „cimiere”, a sisakdísz. Ekkortájt jön „divatba” a sisakok takaróval való leborítása is. A legrégibb magyar sisakdíszes sisakkal felékesített címeres pajzs: „Pascha, zólyom-vármegyei birtokos” 1273-évi pecsétjén fordul elő. A pecséten látható sisak az ebben a korban használatos csuporsisak, melyen a sisakdísz tollköteg. A címeradományozások kora a XIV. század első felében kezdődik. Németországban I. Albert császár (1305) és VII. Henrik császár (1312), nagyobb mennyiségben IV. Lajos császár (1329—1347), Franciaországban pedig Szép Fülöp (1285—1314) adta ki az első címeres leveleket, ármálisokat. Az első, ismert magyarországi címeradományozás Károly Róbert nevéhez fűződik, és 1326-ban adták ki. Az oklevél, melyet a királyi privilégiumok mintájára függő kettős pecséttel erősítettek meg, kimondja, hogy a király, méltányolva a Sopron megyei Imre fiának, Miklósnak érdemeit, neki, testvéreinek és összes ivadékainak sisakdíszt ad. Ez a sisakdísz: arany sólyom, kiterjesztett kék szárnyakkal, a szárnyakról lóhere formájú arany levelek függenek: A sólyom csőre fölött fölfelé álló zöld ág látható, arany levelekkel. Az oklevél rajzban még nem ábrázolja a címert. Záradékában azonban a király elrendeli, hogy az ország nemesei közül senki se merjen az 10
