Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 2. szám
a szereposztásnál érvényesül, mert tudja, hogy kitől mit várhat el. De a próbán már először magának a színésznek kell saját belső énjéből a szerephez közelíteni. Rövid és szűkszavú, nemegyszer nagyon is energikus instrukciónak az volt a célja, hogy a próbát a színészi munka és ne a rendezői magyarázat töltse ki, és így tartsa állandóan magas hőfokon a színészi kreativitást. Instrukcióiban sokat jelentett számára, hogy értett ,,a színészek nyelvén", hiszen eredetileg ő maga is színész volt s így át tudta élni azt, amit rendezett. így Ditróinál a próbák rendkívül intenzívek voltak, lázas, alkotó légkörben folytak. Bárdi Ödön írja: „Az ő akarata, tüzes lelkesedése fűtötte a színészeket is. Ha Ditrói megfúvatta a harci riadót, vakon követtük." Ditrói igen nagy hangsúlyt helyezett a beszéd tisztaságára, érthetőségére, még a híresen gyors ritmusú vígjátékokban is, mindenekelőtt azonban a „sztár” produkciók helyett az összjátékra, amely a Vígszínháznak egyik nagy erőssége és vívmánya volt. Móricz Zsigmond így nyilatkozott a színház művészeiről: „A Vígszínház színpadáról mindig a legszebb magyar beszéd hangzott a közönséghez, színészei a legszebben beszélő magyar színészek voltak mindenkor. Nagy érdeme a színháznak, hogy súlyt helyezett a színpadi nyelv tisztaságára, dallamosságára is és ezzel hozzájárult esztétikailag is a szép magyar beszéd fejlesztéséhez." Mi lehet az oka annak a különös ellentmondásnak, hogy keménysége, sőt időnként gorombasága ellenére mégse beszélt soha senki vele kapcsolatban rendezői diktatúráról? Ennek magyarázata elsősorban a rendező szerepéről vallott nézeteiből fakad. „Rendezni sokféleképpen lehet" — írja. „Lehet úgy is, hogy az előadáson itt is, ott is minduntalan feltűnjék a rendező ötletessége, leleményessége, zsenialitása, vagy talán egy-egy ügyes trükkje. De lehet úgy is, hogy a színdarab egész előadása alatt észre se vesszük, hogy rendezve van .. . Igém: a rendező mint névtelen alkotó adja meg a színpadi műnek stílusát, hamisítatlan hangulatát, a darab lelkét.” Igazgató és társulata viszonyát mindennél jobban kifejezi Fenyvesi Emilnek egy Ditróit jellemző mondása: Ő a színpad Toscaninije, akinek vezénylő pálcája mozgatásától a színészei jobban játszanak, mint ahogy tudnak. Ditrói tisztában volt vele, hogy a Vígszínházban nem alakíthat ki egy Nemzeti Színházhoz illő repertoárt, mint Kolozsvárt és amint azt valaha elképzelte. Ám elejétől fogva arra törekedett, hogy a műsorpolitikán menet közben változtasson. A sok francia könnyű importcikk között már az első évben új magyar darabot, majd több komoly drámát is bemutat. Hamarosan helyet kap a Vígszínház színpadán egy sor új magyar szerző; a színház neveltje, Molnár Ferenc a Liliommal, Bródy Sándor a Tanítónővel arat hatalmas sikert. Végül is a műsorpolitikából eredő konfliktusai miatt vonult nyugdíjba húsz éves igazgatás után. Faludi Gábor, a színház tulajdonos igazgatója fényes nyugdíjjal látta el öreg napjaira azt a munkatársát, akinek oroszlánrésze volt a színház anyagi sikereiben, és aki színházát világhírűvé tette. Ám a háború utáni infláció következtében nyugdíja teljesen elértéktelenedett, s az idős művészre nehéz évek következtek. Valamit enyhített helyzetén könyvének kiadásával, egy-egy rádiószerepléssel, az államtól „érdemei elismeréséül” kapott trafikkal, melyet egy idős színésznőnek adott bérbe, s a tiszteletére rendezett jubileumokkal. Hosszú élete során erre az utolsó alkalom 1943-ban adódott, Kolozsvár színházában. Ezen a boldog napon a 92 éves aggastyán még egyszer érezheti szeretett szülővárosának minden melegségét, felidézheti régi sikereinek hangulatát, kezdő éveinek emlékeit. De ezután nyomasztó hónapok következnek a nyilas világban, amihez még az ostrom súlyos nélkülözései párosulnak. A szűkös élelmet is inkább unokáinak engedi át, ő maga testileg legyengülten, de szellemileg teljes épségben csak ül karosszékében és mint egy megváltást, úgy várja a halált. Nem sokkal a Vígszínház rombadőlte és három nappal Budapest felszabadulása után holtan találják karosszékében ülve, mellre csukló fejjel, nyugodt arccal, mintha csak mélyen magába roskadva gazdag életpályáján tűnődne. Mert ez az életpálya hatalmas korszakot ívelt át. Még ismerte a híres Székelyné Ungár Annát, aki tagja volt Kótsi Patkó első kolozsvári társulatának, és életének 95. évében megérte Budapest felszabadulását. MÉSZÖLY TIBOR A régi Vígszínház nézőtere A nézőtér 1945. január 13-án w 27