Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 2. szám
együtt. Lukács a francia és jugoszláv partizánharcokat társadalmilag is nagy jelentőségű eseményként értékelte, mert azokban kialakulhattak a demokratikus fejlődés társadalmi feltételei. „Most... megvannak mind a gazdasági, mind a társadalmi, a hatalmi előfeltételei annak, hogy a dolgozó nép hősi harca a fasizmus letörésére komolyabb eredményeket hozzon, mint átmenetet a háború előtti formális demokrata rend visszaállítására. Most megvannak az előfeltételei annak, hogy e harcokban egyedül küzdő és egyedül győztes nép ... megtartsa és megszilárdítsa a maga uralmát, anélkül, hogy ez az uralom szocialista formát öltene. Ez a demokrácia európai helyzetének mai központi kérdése. Röviden: új típusú népi demokrácia megteremtésének kérdése.” (Irodalom és demokrácia) Lukács a népi demokráciát a kapitalizmustól a szocializmushoz vezető fejlődés átmeneti formájának tekintette, olyan nem szocialista úton haladó, de a szocializmus perspektívája irányába mozgó formának, amely egyben a magyar fejlődés szerves, belülről kihordott, konfliktusokban végigharcolt útja. Az új demokráciáról alkotott kép számos sajátsága összefügg a polgári demokrácia lukácsi kritikájával. A polgári demokrácia a közélet, az egyén életének társadalmi, politikai oldalát a társadalom egy szűk rétegének kiváltságává teszi. Az egyéni, a privátélet valóságával szemben az állampolgári összefüggések, a közügy, a nyilvános élet kérdései elvontságokká lesznek, az egyén izolálódik. A népi demokráciában Lukácsnál éppen ezért hangsúlyossá válik a mindennapi lét demokratizmusa. Újra és újra kiemeli annak fontosságát, hogy az új társadalomban „a dolgozó értelmiség, a munkások és parasztok ne csak a formális szabadság vagy egyenlőség puszta jogának birtokában legyenek, hanem egyszersmind intézményes biztosítékot kapjanak arra, hogy ezzel a szabadsággal, ezzel az egyenlőséggel mindennapi létük fontos kérdéseiben élni tudjanak.” (Demokrácia és kultúra) Lukács ezzel a közvetlen demokrácia problematikáját eleveníti fel. Történeti módszerrel tárgyalva a demokrácia kérdéseit, látja ugyan, hogy a történelmi fejlődés, az ipari társadalmak illuzórikussá teszik az athéni demokrácia népgyűléseinek demokratizmusát, a közvetlen demokrácia „teljes és intézményes kikapcsolását” azonban társadalmilag veszélyesnek tartja: „a fejlődés abba az irányba megy — írja —, hogy az állami, társadalmi tömegek közvetlen iniciatívája, közvetlen vezetése, közvetlen ellenőrzése alá kerüljön." A mindennapok demokratizmusát az egyén társadalmasulásának és a társadalom humanizálódásának alapvető kérdéseként kezeli. Lukács gondolatainak időszerűségét és érvényét a párt politikájában bekövetkezett változások hatályon kívül helyezték. Az úgynevezett Lukácsvita idején többek között éppen ezek a nézetei kerültek a vita homlokterébe. A fejlődés fentebb vázolt irányai a politikai viszonyok radikális átalakulásával, a kulturális és ideológiai élet mozgásterének egyirányúsításával lekerültek a napirendről. Maga a vita is a politikai fordulat mechaDolgozószobájában az 50-es években AMBRUS JÁNOS nikus ideológiai alátámasztását szolgálta. A fejlődés azonban a megoldatlan kérdéseket, ha új körülmények között is, ismételten napirendre tűzi. Az ötvenes évek második felétől kezdődően Lukács ismét visszatér a fenti gondolatokhoz. Ez a problematika, Sztálin tevékenységének marxista kritikája azonban már nem a demokrácia, hanem a marxizmus reneszánszaként ismeretes az eszmetörténetben. (A Múzsák Közművelődési Kiadó és az MTA Lukács Archívuma közös kiadásban jelentette meg a Lukács-vita című dokumentumgyűjteményt.) A berlini Béke Világ- kongresszuson 1952-ben Brüsszelben dedikál 1949-ben
