Múzsák - Múzeumi Magazin 1984 (Budapest, 1984)
1984 / 1. szám
André Gill által művelt „portrait chargé" karikatúra formáját: a hatalmasra növelt fejen az arcvonások torz jellemzését, elhanyagolt, csöke- vényesített testtel és végtagokkal. Klic portréi találóak, szellemesek voltak, kiemelkedően jó jellemző- készségről tanúskodtak. Klic csak a vékony vonalakat ismerte, idegesen és hevenyészve odavetett vonalaival se mélységet nem adott rajzainak, se a fény-árnyék hatások nem érdekelték. Klic neve 1870. május 1-én tűnt el a Borsszem Jankóról, de még fél évig ő rajzolta a címlapokat — immár Bécsböl. Negyed századon át, 1860-tól a nyolcvanas évek közepéig étlapjaink mindenese Jankó János (1833—1896} volt, a „rajzoló journa- lista”, aki mintegy hetvenezer rajzot készített. Diákkorától kezdve szenvedélyesen festett és rajzolt. Az ötvenes években készített népies életképei nyomán már ismertté vált, amikor grafikusi tehetségét felismerte Tóth Kálmán, s megtette Lapja, a Bolond Miska rajzolójának. 1864-tól két évre a bécsi Képzőművészeti Akadémia növendéke lett, s ekkor- A Üdére: Tisza Kálmán (Borsszem Jankó, 1888, fametszet) tói szemlátomást növekedett raj.d>€monoicharcza.‘ Jankó János víziója a Balkán-háborúról (Borsszem Jankó, 1878, klisé) zainak kifejezőkészsége. Művei megjelentek a bécsi Kikeriki című vicclapban, s dolgozott az Illustrated London News számára is. Klic hatására volt szüksége ahhoz, hogy levetkőzze anekdotizáló rajzstílusát, a felszínes helyzetkomikumra épülő szelíd mosolygását, és indulatokat is vigyen karikatúráiba, ne idegenkedjen a torzítástól. Az 1870-es évek elejére a legfoglalkoztatottabb magyar grafikus lett, volt idő, amikor hét hetilap állandó rajzolójaként szerepelt. A nyolcvanas években, a fiatal karikaturisták, köztük tanult művészek feltűnésével szűnt meg egyeduralma. Karikaturistaként a hetvenes évek közepétől a kilencvenes évekig terjedő időszakban alkotta a legjobb rajzait. Portrékarikatúrái maradtak mindvégig a jellegtelenebbek: a lélektani megfigyelésekhez kevés érzéke volt. A szerkesztők ugyan bíztatták a vonások torzítására, mégsem lett arcképeiből igazi karikatúra, legfeljebb arányaiban megváltoztatott portré. A mozgások, mozdulatok és a helyszínek, az atmoszféra jellemzéséhez viszont annál jobban értett. Vonalai magabiztosak, lendületesek, játékosak, hajlékonyak voltak, s ekkor már mozgalmas kompozícióiban alkalmazta a kiemelés lehetőségeit is. A kilencvenes évek első felében rajzai már kisebbségben voltak az élclapokban, de éppen ekkor, az összehasonlítás révén vált nyilvánvalóvá, hogy igen nagy szakmai tudással dolgozott. Élclapjaink karikaturistái az 1880-as évek végéig nem alakítottak ki önálló hazai stílust. Jankó életkép jellegű rajzai csak önmaga számára tették lehetővé a sajátos stílus követését, másoknak nem nyitottak járható utat a gyorsan polgárosodó, tipikusan városi élclapirodalom keretei között. Maradt tehát az egyéni iskolázottságon alapuló heterogén stílus. Am az is tény, hogy Jankó rajzai egyenrangúként állták a versenyt a magyar élclapokkal leginkább párhuzamba állítható német és osztrák lapok karikatúráival. Élclapjaink grafikái a kilencvenes évek elejére azonban olykor már felül is múlták ezeket a versenytársakat, s kiállták az összehasonlítást a hasonló jellegű francia lapok zömével is. A szecesszió grafikai stílusának megjelenésével a hazai karikatúra érett korszakába lépett. BUZINKAY GÉZA 41
