Múzsák - Múzeumi Magazin 1983 (Budapest, 1983)
1983 / 3. szám
Gőz-szán A párizsi világkiállítás gépcsarnoka Az eljövendő társadalmak technikai fejlődéséről már sokan és sokfélét írtak. Közismertek Cyrano de Bergerac, Jókai, Bellamy, Verne, Wells elképzelései. De érdemes tallózni olyan múlt századi, elfeledett kis tárcanovellák között is, melyek főleg a meghökkentés eszközeivel kívánták szórakoztatni a korabeli olvasót. Többnyire nem is szép- irodalmi lapokban láttak napvilágot. Bartalus István fantasztikus elbeszélése 1879-ben jelent meg a Magyarország és a Nagyvilágban. Az inkább pamflet, mint novella a Liszt- és a Wagner-rajongás ellen irányul. Hőse Anginét úr, lelkes rajongó, álmában a jövőbe utazik a „zenerégészeti társulat" igazgatójának vezetésével. Először a főváros megváltozott arculata tűnik a szemébe: a Dunát kereskedelmi és közlekedési szempontok miatt végig „beboltozták". Az utcák mindegyik kőkockája más-más hangszer hangján, különböző hangerővel és hangmagasságban szólal meg. Minden lakos énekel, énekelve dolgozik, sőt, énekelve is veszekszik. Mi történt az operával? Megszületett az illat-zene. Az illatárasztó hangszert minden székkel csővezeték köti össze, mely a megfelelő hanghoz a megfelelő illatot továbbítja. Hogy senki el ne illanhasson az előadás alatt, mindenkit a székéhez kötöznek. A zenészek táncolnak, a szövegkönyvet a közönségnek kell megtanulnia. Miután hősünknek sikerül némi botrány árán elmenekülnie, felébred, és gyorsan kiábrándul a modern zenéből. Eddig a megleheAlumínium léghajó lezuhanás után tősen elnagyolt, konzervatív szemléletű írás. A távoli jövő még a közeljövőnél is sokkal groteszkebb lehet, ha ezek a „modernek" érvényesülni fognak — így foglalhatnánk össze a szerző által sugallt tanulságot. A mai kor olvasója persze tudja: aligha lehet olyan furcsaságot kitalálni, melynél bizarrabbat ne hozna a jövő. Mert például mit gondolt volna Anginét úr, ha gépek komponálta zenéről hallott volna? Pedig kortársa, Pollák Illés is mesélhetett volna erről. Homo álnéven ugyanis az ő tollából jelent meg a Magyar Hírlapban a Gépek világa című írás 1892-ben, amit azután A Nép Szava is átvett. Pollák Illés először a lovakat siratja el: a modern társadalomnak már nincs szüksége a hűséges igavonókra. Persze, ezzel még nem áll meg a fejlődés: új faj, a gép veszi át az uralmat az embertől. „És fognak jönni gépek, amelyek ámulatba és iszonyatba fogják ejteni az emberiséget” — s feltűnik a „gépember". „A gépek faja ki fogja venni a gyeplőt a megmaradt pár nagytőkés kezéből, és kikiáltja az amerikai és európai egyesült gépállamok függetlenségét." A gépvilágból kiszorul az ember: visszavándorol Afrikába és az Altáj vidékére. Egyszer azonban egyikük letéved Budapestre. A tárca itt novellisztikus fordulatot vesz, s igazi fantasztikus látomás rémlik fel. Az emberi sztereotípiákat híven másoló gépvilágban „valami régi időkből való számítási hiba" folytán zavar támad, s az új faj „eredendő bűne" totá28
