Múzsák - Múzeumi Magazin 1983 (Budapest, 1983)
1983 / 3. szám
A családfa, az úgynevezett „pedigré" a felszabadulást követően világnézetileg ellenségesnek, szakszempontból pedig túlhaladottnak tűnt. A magyarázat érthető. Korábban a pedigrét sokszor a kutyabőrrel és az uralkodó osztály más szimbólumaival együtt, a társadalmi hierarchia szentesítésére használták fel. A haladás képviselői pedig sohasem fogadhatták el a veleszületett kiváltságokat, akár az Istentől, akár a génektől származtatták is azokat. Az orvosi tevékenység során azért szorult háttérbe a családfa-analízis, mert a mai kevés-gyermekes családokban kevesebb információt szolgáltat, és a betegségek többségében érvényesülő örökletes hajlam igazolására nem alkalmas. A gyakori rendellenességek és betegségek hátterében ugyanis nem egy-egy hibás gén vagy sérült kromoszóma áll, hanem sok gén hatására visszavezethető veleszületett hajlam. Ez utóbbi pedig csak nagyszámú család összegzett adatainak értékelésével tárható fel. A családfaanalízisek mégis ismét előtérbe kerültek. A hazánkban is létrehozott genetikai tanácsadók munkája enélkül nem képzelhető el. Ezen túl egy- egy jól megválasztott családfa segíthet az általánosabb összefüggések felismerésében vagy illusztrálásában. így például alkalmas lehet a tehetség eredetében szerepet játszó veleszületettöröklött és szerzett-tanult hatások érzékeltetésére. Az emberi öröklődéstan megalapítója, F. Galton kísérelte meg először az értelmi adottság és a specifikus tehetség-szférák biológiai eredetét feltárni. 1869-ben megjelent, Az örökletes tehetség című munkájában a képzőművész-tehetség gyökereit is kutatta. Az általa legkiválóbbnak tartott 40 festőt és szobrászt választotta vizsgálati alanyul. Galtont elsősorban az érdekelte, hogy e 40 művész családjában volt-e más képzőművész. A családi halmozódás ugyanis az öröklődés bizonyítéka lehet. S a vizsgált 40 művész közül éppen 20-nak a családjában talált Galton további nevezetes képzőművészt vagy képzőművészeket. Jacopo Bassano apja, Francesco nevezetes festőiskola megalapítója volt, és fiai közül négyen is festők lettek. A Bellini fivérek apja, Jacopo híres arcképfestő volt, sógoruk pedig A. Mantegna. Ludovico és Annibale Carracci másodfokú rokonok, nagybácsi-unokaöcs voltak. Az előbbi apja, az utóbbi testvére ugyancsak festő. Ezen túl Annibale fia, Antoine is korának neves festője. Ludovico Carraccinak még egy unokatestvére, Francesco is festésből élt. A Carracci család alapította az Accademia degli Incamminato (Jó útra té- rők) nevű híres festőakadémiát. Corregio nagy- bátyjai, Lorenzi Allegri és Bianchi Ferrari (utóbbi Corregio első mestere), valamint korán meghalt egyetlen fia, Pomponeo is festő volt. Claude Lor- rainnek nem voltak gyermekei, de fivére fametsző. Anthonis van Dyck esetében a szülők nevezetesek, apja festő, anyja híres gobelinművész volt. A van Eyck fivérek apja és ritka kivételként leánytestvére, Margriet is a festészetnek élt. Holbein apja, idősb Hans is híres festő. Az „öreg" Frans Mieris két fia, Jan és William is követte apja mesterségét, sőt az utóbbi megközelítette apja művészi színvonalát is. William fia, az ifjabb Frans Mieris is jól ismert a képzőművészet kedvelői előtt. Murillo nagybátyja, Juan de Castillo neves festő, ráadásul ő volt Murillo nevelőapja is. Ezen kívül egy másik nagybátyja, Augustin de Castillo és unokatestvére, Antonio de Castillo Salvedre is ismert spanyol festők. Adrian van Ostade nagyon tehetséges, de korán meghalt Isaack öccse érdemel említést. Francesco Parmegianino (Mazzuoli) ma már kevéssé ismert festő, pedig Vásári szerint „Rafael lelke szállt bele". Apja, Filippo és két nagybátyja: Michele és Pietro is festők voltak. Potter, a híres állatfestő apja, Pieter tájképfestő volt. Raffaello Santi apja, Giovanni Santi is ismert festő. Jacob van Ruysdael apja, Isaack és nagybátyja, egyben mestere, Solomon is neves mesterek. Ifjabb David Teniers apja, idősb David és bátyja, Ábrahám is neves festő volt. Tintoretto (Jacopo Robusti) fia, Domenico Robusti és leánya: Marietta is a festőmesterséget választotta. Tiziano családjából korának még kilenc neves festője került ki. Különösen fivére, Francesco és két fia, Pomponio és Horazio ismert. Az ifjabb William van der Velde családjából apját, Esaiast és fivérét, Adriaent, a tengerek világhírű festőit kell kiemelni, bár még más, kevéssé ismert festőművészt is számon tart a művészettörténet ebben a családban. Veronese apja, Gabriel szobrász és fia, Carletto is festő; az utóbbi sok reményre jogosító tehetségét korai halála miatt nem tudta kiteljesíteni. Veronese anyai nagybátyja, Antonio ugyancsak nevezetes velencei festő volt. Galton megfeledkezett a Dürer családról, pedig Albrecht nagyapja, Ajtósi Dürer Antal, apja, id. Dürer Albert és fivére Andreas Dürer is neves ötvösmesterek. Sőt, édesanyja Holper ötvösmester leánya. Unokaöccse, Dürer Miklós is ötvösmester. A Brueghel-családfa Másik fivére, Hans Dürer I. Zsigmond lengyel király udvari festője volt. A XIII—XVIII, századi képzőművészek felében tehát a családi halmozódás igazolható. Ennek alapján Galton a képzőművészeti adottságot jelentős mértékben örökletesen meghatározottnak tartotta. Nem megkérdőjelezve állítását, szeretném bemutatni a bizonyítási eljárás gyengeségeit. Példaképpen hadd mutassam be idős Pieter Brueghel családfáját. Az ő kimaradása Galton listájából két szempontból is felróható. Egyrészt nagysága, másrészt a családjában előforduló sok jelentős képzőművész miatt. (A családfán a kockák a férfiakat, a körök a nőket jelzik. A római számok a generációkat, az arab számok a generáción belüli sorrendet mutatják.) Pieter Brueghel születését édesapja már nem érte meg. Jómódúnak mondható kocsmáros édesanyját a fiatalabb, iszákos mostohaapa azonban hamarosan kiforgatta a vagyonából. Sőt, Pieter már gyermekkorában elvesztette édesanyját is. így a fiatalember megismerhette a szegénység minden
