Múzsák - Múzeumi Magazin 1982 (Budapest, 1982)
1982 / 2. szám
Szatmár megyei aratóünnep a két világháború között sereg tarkázva párosán, ének s néha zeneszóval a mezőről bemennek a faluba az uraság házához, vagy gazdatisztje lakához, ott átnyújtják a kalászkoszorút, s jót kívánnak. Erre kezdődik a vacsora, ivás, táncz, mely néha estétől reggelig tart. Ha a gabona jól fizetett, jó dolga van az aratónak, ha nem, akkor még koszorút sem kötnek.” Hasonló mozzanatokról számolnak be az aratóünnepekről szóló további tudósítások. A legfontosabb különbség a család aratómunkájának bevégzése s az aratómunkások, a részes aratók munka utáni ünneplése közt volt: utóbbiaknál ez búcsúmulatságnak is számított. A paraszti gondolkodást áthatották a hiedelmek, ismeretnek vélt tévedések, melyek a tájékozottság hiányait foltozták ki. Ezek részben kultikus jellegűek voltak. Minél fontosabbnak tartottak egy feladatot, annál több hiedelem-megszabta cselekményt kapcsoltak hozzá. Ezeket jobban betartották a maguk számára arató parasztgazdák, mint a másnak dolgozó részes aratók. Aratóünnep Kazáron Készült szalmafonat az uradalomban, a gazda birtokán, s ez rendszerint aratókoszorú, nagyobb, szebb alkotás volt. Kisebb, szerényebb formában azonban minden gazdaságban elkészítették, ahol maguknak arattak. A koszorúk ritkán voltak teljesen egyszerűek, többnyire csillárhoz hasonlítottak. Sokszor két fonat helyezkedett el körben egymás fölött, fonatok kötötték össze őket, s alul leginkább csiga alakú fonatok lógtak. A saját részre készült fonatok már közel sem voltak ennyire díszesek. Gyakran egyetlen csomó kalász szolgált e célra. Máskor lapos, úgynevezett boronát fontak. E házi fonatok a kamra falára kerültek, s ott lógtak egész éven át. Az aratási szalmafonatból kimorzsolt szemnek bele kellett kerülnie a következő évi vetőmagba. A közölt leírással egykorú aratókoszorút nem tudunk bemutatni, a Néprajzi Múzeumba 1895-ben került az első aratókoszorú. A képeken bemutatott fonatok kivétel nélkül századunkban készültek. Pedig úgy tűnt, 'a XX. század embere nem törődik az aratóünneppel, az aratókoszorúval. Darányi Ignác, egykori földművelési miniszter 1901-es felhívásában ezért felszólította a „földbirtokos társadalmat” az aratóünnep ősi szokásának életre keltésére. Az agrárszocialista mozgalmak korának földművelési minisztere talán a földesúr és az aratók idilljétől remélte, hogy enyhíteni fogja az eltérő érdekekből, súlyos gazdasági és társadalmi problémákból adódó ellentéteket. Mindenesetre az aratóünnep az aratókoszorúval együtt fennmaradt, s némi politikai színezetet is kapott. Erre enged következtetni néhány koszorúfelirat, melyek közül így szól az egyik: „MAGYAR NEMZETI MÚZEUMNAK EMLÉKÜL AJANDÉKOZA GYEBNAR . JANOS PEST MEGYE BÉNYE FOGAGYAK HAZASZERETETTEL AT ADOM MAGYAR szível szebb jövővel, isten minden áldások ATYJA: DICSÉRÜNK ÁLDUNK TEGED IM GAZDAG ARATÁSSAL. VIDÁMIT SOK ÁLDÁSSAL MAGASZTALJUK ATYÁNKAT A KI TERHES MUNKÁNKAT BÖ HASZONNAL ÁLDOTTA ISTENÜNK IMÁDJUK ES HALAT AD SZÉT TEPET NEMZETET.” Az 1950-es években a nagy méretű aratókoszorúk ismét fontosakká váltak. Készítettek ilyet még rizsből is, erről tanúskodik a Néprajzi Múzeum tárgya, amelyet a Tiszaigari Állami Gazdaság rizsbrigádjának leánytagjai fontak. Az ezidőben készült koszorúkon az ötágú csillag is helyet kapott, sőt, saját elmondása szerint a koszorúfonó azért alakította ötszögletűvé a korábban négyszögletű koszorút, hogy ezzel is az ötágú csillagra hasonlítson. Azidőtájt a koszorúk nem kimondottan az aratás befejezésére, hanem augusztus 20-ára készültek, amely az új kenyér ünnepe is. Míg a nagy méretű koszorú politikai sikereket is elért, a kicsi, családi szalmafonat szintén élte a maga, jóval szerényebb életét. Személyes, névre szóló lett az egykor csak egész család számára készült fonadék. így például 1947-ben Hajdúszoboszlón egy gazda a menyasszonya és annak szülei számára készített borona alakú fonatot, s ezt megtiszteltetésnek szánta. Emellett azonban megmaradt a szinte áhitatos tisztelet is az eredetileg kultikus tárgy iránt. „Ezt úgy becsülték a Aratóünnep Sárisápon, 1905-ben vallásos emberek, mint a kényért", jegyezte fel a megajándékozottak vélekedését Csilléry Klára, a tárgy gyűjtője. Egyebütt tapasztalhattuk, hogy gyermekek, libákat őrző lánykák is fontak szalmafonatot a maguk mulatságára, s ha egy kavicsot tettek a csigaformába, akkor csörgőnek használhatták. Nem mindenütt vesztett eredeti jelentőségéből a házi szalmafonadék. A Heves megyei Bodonyról 1954-ben gyűjtött búzacsokorról ezt jegyezte fel gyűjtője, Boross Marietta: „A búzakoszorút a házba vagy a konyhába teszik a gerendára. A legutolsó aratású búzából szedik csokorba és viszik haza. Mikor az ajtón belép vele az arató, dícsér- tessékkel köszön, mire az asszony tiszta vizet önt rá, hogy az elvetendő búza is majd olyan tiszta termést hozzon, mint a víz. Az első vetésű búzába morzsolják be kézzel a búzakalászokat." F. GYÖRGYI ERZSÉBET Aratókoszorús szekér, 1909 4
