Múzsák - Múzeumi Magazin 1982 (Budapest, 1982)

1982 / 1. szám

jutott, kifizetve az útért járó 600 kemény forintot. Megmászta az Eiffel tornyot, a jeles eseményről írott versében megjegyzi: „Írtam ingben és gatyában, a második emeleten." Hazaérkezve újult erővel terjesztette verses céduláit. Azonban nem mindenütt fogadták tárt karokkal. A Sodl kávéházban a pincér nem engedte meg, hogy Veray a vendégeket zaklassa versei terjesztésével, ezért bosszúból „kiverselte":

„Belépett a poéta oda, azonban Egy dühös kellner elibe szaladt,

Majd kitört a nyaka ezalatt.

Azt mondta, hogy pofon vág!

Pofon bizony vágja a kutyát, de nem a poétát,

az ebadtát."

Nevéhez híven Veray mély hazafiságát úton-út- félen hangoztatta. Megtette ezt még akkor is, amikor egy alkalommal a kocsiból az árokba fordult, és még ebben a nehéz helyzetben is így énekelt:

„János deák ott is azt kiáltotta:

Éljen a szép magyar haza.

János deák nyaka ha ki törne,

Szép magyar hazáról ki verselne?"

Az utolsó sorok ékes bizonyítékai annak, hogy teljes tudatában volt a maga „értékének”. Ágai Adolf és Ráth-Végh István szerint Hazafi Veray egy-egy versében valóban felcsillan a tehetség halvány fénye. Ők a poéta következő költeményét tartják az egyik legsikerültebbnek:

„Egyszer minap este,

Mentem Budapestre,

Ott magoson messze Az égen a fölhő Pirosra volt festve.

Égtek a lámpások,

Csodálatos lángok,

Tüzes tulipántok.”

Az utókor emlékezetében viszont egy hazafias, Petőfit idéző versének részlete ragadt meg:

„Petőfi Sándor Gatyában táncol.”

A nemzeti ruhadarabunk nevének devalválódása magyarázza a versrészlet fönnmaradását. Költőnk többször kísérletet tett arra, hogy versei hírlapokban is megjelenjenek. Ez a törekvése nem járt eredménnyel, sőt az újságok többször ki is

gúnyolták. Erre a maga módján, versben válaszolt, azonban érdekes megfigyelni, hogy ezúttal mintha némi önkritika is kicsendülne a sorok közül:

„Szamos czimü lapnak

Hej te „Szamos”, hej te „Szamos”

Miért vagy mindig iszapos?

És lapjaid is homályos?

Hej te „Szamos” mért is vagy te zavaros.

Mi közöd neked az én verseimre,

Azért van annak még mindig keletje.

Verseim bár nem mindig alkalmatos,

Jótékony czélokra azért mégis kapatos.”

Hazafi Veray verseiben még a korabeli politikai élet nagyságai is megjelentek, így például A New York kávéház emléklapja című írásában, azonban őket sem kímélte. Erélyes megrovásban részesültek, ha nem adakoztak.

„Különben nagy urak is akadtak, Széli és Ti- száék kik nem adtak,

Vlassics, Darányi, báró Fejérváry adakozásban jobb hazafiak,

Atyám, nem nekem adták egészen, szegényekkel megosztom felét,

Aki fösvény az adakozásban, tojjon kalapjába a kan veréb.”

Hazafi Veray hosszú ideig elég jól élt verseinek eladásából, azonban úgy tűnik, a közönség megunta primitiv verseit. Elfeledve, koldusszegényen, ingyen betegként halt meg 1905-ben a pesti Rókus kórházban. Éneklő kedve utolsó napjaiban sem hagyta cserben, bajáról ekképp számol be:

„Szegény költő bizony fázik,

Szeme a hidegtől könnyben ázik.”

BATÁRI GYULA