Múzsák - Múzeumi Magazin 1982 (Budapest, 1982)
1982 / 1. szám
a körülményesen kezelhető, lassan elsüthető puska alkalmatlan volt, ilyenkor a jól bevált harci szeker- cét, kardot használták. A puskák szerepe ekkor még főleg a félelemkeltés volt. Mátyás király Európa legkorszerűbb zsoldos hadseregét hozta létre. Ám a jól felszerelt fekete sereget mindössze négyszáz puskás kísérte. A kézi lőfegyver, puska, pisztoly elterjedése a huszita háború eredménye. Az új harcmodort képviselő hathétezer fős huszita csapat hat-hét- száz kézi ágyúval és puskával indult hadba. A pisztoly elnevezés ekkor született. A husziták könnyű kis puskáikat „pistala”-nak nevezték. A szó valószínűleg a latin fistula (cső, síp, furulya) szóból származik, bár a néDupla kerékiakatú vadászpuska, 1580 metek a pischozalu német szóban, az olaszok az olasz Pistola város nevében szeretnék a szó eredetét meglelni. Hozzájárult a kézi lőfegyverek elterjedéséhez, hogy az apró finomításokkal, kanócos lakatszerkezettel felszerelt puska és pisztoly olcsón előállítható, hosszú ideig megbízhatóan működő és könnyű lőfegyver volt. Európában a XVIII, századig, de Japánban még a XX. században is használták. A pisztolyok már mindössze öt-hat kg súlyúak voltak, nyújtott karral lehetett lőni velük, ami a célzás pontosságát növelte. A kanócos gyújtás miatt lovassági fegyvernek nem voltak alkalmasak, ezért a gyalogságot szerelték fel velük. Az 1500-as évek elején újabb fontos találmánnyal, a keréklakattal gazdagodott a puskaművesség. Az izzó kanóc elég biztosan gyújtotta a lőport, de nehézkes kezelése sok gondot okozott. A keréklakatnál acél és pirít (tűzkő) összedörzsölé- sekor keletkezett szikra adta a gyújtószikrát. Ha meghúzták a ravaszt, a rovátkolt élű acélkereket egy felhúzott rugó, lánc segítségével forgatta meg. A kerék recés éléhez pirit-darabkát feszítettek. A forgás hatására létrejövő súrlódás szikrát csiholt, mint a mai napig is használt öngyújtóknál. A legelsők közül való az a lakatszerkezet, amelyet hazánkban találtak fel 1500-1520 körül. A rugót kulccsal kellett felhúzni. Mint minden háború, a harmincéves háború is jelentős technikai fejlődést hozott a fegyverkészítésben. A puskák súlyát sikerült annyira lecsökkenteni, hogy a négy-ötkilós fegyver tartásához már nem volt szükség tá- masztó-villára, és a lőtávolság elérte a két-háromszáz métert. A hadsereg mozgékonyabb, ütőképesebb lett. A fejlődés megállíthatatlan volt. 1640-ben megjelent a francia vagy kovás lakatszerkezet. E megoldásnál elhagyták a viszonylag bonyolult rugós szerkezetet és a kakasra erősítették a kovakövet, amely a ravasz meghúzásakor, acéllaphoz ütődve szikrát pattantott a gyújtó lőporra. E lakatszerkezet annyira egyszerűnek és megbízhatónak bizonyult, hogy a puskáknál és pisztolyoknál a XIX. század közepéig egyeduralkodóvá vált. De akadt kivétel: Montecuccoli 1666-ban utólag kanócos kakast is szereltetett kovás lakatú puskáira. Mindkét kakas közös lőporserpenyőre volt beállítva. Nappal a kanócos gyújtással tüzeltetett, a kovás lakatot csak sötétedés után engedte használni. A fejlődés mellékhajtásaként 1550- ben egy nürnbergi puskaműves ösz- szenyomott levegővel működő szél- puskát szerkesztett. A Városi Tanács szigorú döntése azonban elvetette a gyártás gondolatát: „Olyan gyilkos fegyver ez, hogy még embert is lehet vele ölni”. A tilalom ellenére a szélpuska titokban elterjedt. A polgárság és a parasztság számára tiltott volt a lőpor vásárlás, ezért szélpuskával segítettek magukon. Különösen az orvvadászok kedvelték a hangtalan lőszerszámot. A szélpuska használóira és készítőire egyaránt komoly büntetés várt. 1760-ban Linzben halálbüntetés járt a szélpuska készítéséért. A sűrített levegővel működő fegyvernek volt egy egyedülálló előnye is, hogy a feltöltés után 20-40 lövést lehetett leadni gyors egymásután. Az első lövésekkel akár egy szarvast is le lehetett teríteni, a lövések ereje azonban egyre csökkent. Bár a linzi törvény még halálbüntetést szabott ki a szélpuska készítéséért, egy tiroli órásmester: Bart- holomeus Girardoni többlövetű, há- tultöltős konstrukcióját az osztrák hadvezetőség örömmel fogadta. II. József 1790-ben egy 1300 fős szél- puskás ezredet szereltetett fel az osztrák hadseregben. Napóleon több vereséget is elszenvedett a tiroli szélpuskázóktól. Napóleon szerint „lovagiadon" fegyver volt, ezért az elfogott szélpuskás katonákat nem hadifogolynak, hanem gyilkosoknak tekintette, és azonnal felköttette őket. A tűzi lőfegyverek nem csupán hadi célokra készültek, hanem az ember ősi foglalkozásának, a vadászatnak is hamar eszköze lett. Az első kanócos fegyvereknél az előkészület hosz- szú időt vett igénybe, durranás és hatalmas toroktűz kísérte a lövést, így vadászatra, élő állatok elejtésére nem volt alkalmas. Csak a kovás lakatszerkezet megjelenése tette lehetővé a vadászpuskák elterjedését. A XV. században jöttek divatba a lövészversenyek. A céltábla fából készült, szépen festett állatot vagy egyéb célpontot ábrázolt. A versenyt szigorú szabályok szerint rendezték. Minden lövész csak saját fegyverével vehetett részt a versenyen. A puskát vállhoz nem volt szabad támasztani, a lövedék csak golyó formájú lehetett. Három gyakorló lövés után úgy kellett a céltáblába lőni, hogy a lövedék átszakítsa a falapot. Ha a fegyver háromszor csütörtököt mondott, a versenyző kiesett a küzdelemből. A versenyeket olyan lőtéren rendezték, amelynek hossza 125—150 méter volt. A puskák, pisztolyok története összefonódik az iparművészet, az ötvösség történetével. A legelső lőfegyverektől kezdve a puskaművesek nagy gondot fordítottak a puskatus, a lakatszerkezet, a puskacső művészi, aprólékos díszítésére. A gazdagság és hatalom remekbe szabott jelzése lett egy-egy mai szemmel kezdetlegesnek tűnő harci vagy vadászeszköz. Különösen a reneszánsz kor mesterei varázsolják ragyogó ékszerré a misztikus, tüzet és halált magukba rejtő csöveket. Ha az isten úgy akarja, a kapanyél is elsül. Máig is őrzi ez a mondás a fegyverekkel kapcsolatos babonák, elképzelések emlékét. A jeles egyéniségek, hadvezérek, királyok sebez- hetetlenségének ősi elképzelése az újabb korokban is megtalálható. Például Wallenstein, II. Gusztáv Adolf, Péter cár és Napóleon nevéhez is ilyen legenda fűződött. Amikor II. Gusztáv Adolf 1632-ben mégis elesett, úgy tartották, hogy ezüst golyó okozta a halálát. De nemcsak a „kiválasztott" lehetett sebezhetetlen: különböző praktikákkal, varázsszerekkel vagy amulettekkel védhette magát az egyszerű közkatona is. A „legbiztosabb" volt, ha egy szűzlány karácsony este varázsinget varrt szerettének. Az ingmellbe egy szakállas férfi és egy koronás ördög képét kellett hímeznie. A mansfeldi tallér bizonyos évjáratai is (mint az 1521-es, 1522-es, 1609-es) megóvtak a halálos lövéstől. A harmincéves háborúban s a török elleni csatákban a magyar katonák életét is védte. A szegényebbek kivégzett ember koponyájának egy szilánkját vagy köldökzsinór-darabkát varrtak zubbonyukba. Ahogy a sebezhetetlenségről lehetett gondoskodni, a biztos találatot is meg lehetett vásárolni a túlvilági erőktől. Az 1487-ben Kölnben kiadott latin nyelvű Boszorkányság, varázslat, eretnekség című könyvből meg is tudhatjuk, hogyan nyerhető el az ördög segítsége. „A vadász tegyen szert egy szentelt ostyára, azt akasz- sza fel egy fára. Álljon háttal a fának, támassza vállára fegyverét és lőjön az ostyára. Ha hátranéz, megpillantja a keresztre feszített Krisztust. A lövés után az ostyából kicsepegő vért fogja fel és kenje meg a puska csövét belülről és a lakatszerkezetet. A golyóöntésnél cseppentsen belőle a megolvadt ólomba is.” Az így felkészült „bűvös vadász" csak arra vigyázzon, hogy a hét lövésből hat nagy távolságról is biztosan célba ér, de a hétből egy az ördögé. Ez a golyó pedig arra veszi útját, amerre az ördög irányítja. A hét lövésből melyik az ördögé? Az ördög kire fogja irányítani? Emberfia ezt előre a mai napig sem tudhatja. L. RIEDEL LÓRÁNT Vadászpuska és lőporszaru, XIX. sz. eleje Hatcsövű pisztoly, 1850 k. Zsebkés-pisztoly, 1850 k.
