Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 4. szám
jai hatalmas fogással kapnak a lant húrjaiba.” Liszt műve filozófiai mondandóját is megfogalmazza: „Legalább a barbárság azon idői soha föl ne támadnának, mikor mint vad, ittas menádok, a vad szenvedélyek gyilkos thyrsu- saikkal ölik meg a művészetet, midőn örjöngő dühükben bosszút vesznek azon megvetésért, mely- lyel a művészet az ő nyers élvezeteik iránt viseltetik.” Nem sokkal az Orfeusz után Liszt egy festmény megzenésítésére vállalkozik. A romantikus történelmi festészet nagyszabású műve, Kaulbach: A hunok csatája című falfreskója gyújtja fel fantáziáját, amely akkoriban a berlini Művészeti Múzeum előcsarnokát díszíti. Kaulbach víziójában a csatamezőn maradt elesettek folytatják Aetius és Attila öldöklő háborúját. A zene kitágítja a pillanatot: halljuk a halottak lelkét felélesztő kürtriadót, barbár csatadallal rohannak a hun vitézek szellemei a rómaiakat jelképező korális dallamának, hogy aztán a kereszt jelére, amelyet fanfárok érzékeltetnek, lecsillapodjanak az ádáz szenvedélyek. Liszt utolsó zenekari műve is képzőművészeti ihletésű. A Zichy Jenő rajzairól készült Bölcsőtől a sírig című kompozíció azonban mára már leszorult a koncertpódiumokról. Témánk legközismertebb példája minden bizonnyal Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című zongoraműve. Az orosz zeneóriást baráti szálak fűzték Hartman ukrán festő- és építőművészhez. 1873-ban Hartmant szívbénulás öli meg. Muszorgszkij nem tud szabadulni a gondolattól, hogy rá is hamarosan hasonló sors' vár: „Rendszerint én is bajlódom ilyen fulladással és szívdobogással (a kellemetlen palpitatio cordisszal) .. . vannak napok, amikor úgy érzem, mintha macskák kaparásznának a szívemen” — írja Sztaszovnak, a kor ismert esztétájának. Sztaszov egy évvel később postumus kiállítást rendez Hartman rajzaiból, akvarelljeiből. Muszorgszkij megrendültén járja végig a termeket, és nyomban elhatározza, hogy a legkedvesebb képeknek zenéjében teremt öröklétet. Az 1874-es év nem túlságosan bő alkotói oeuvre- jében már található efféle kísérlet: a komponista verset írat Verescsa- gin Elfelejtve című festményére, és a balladát dalai közé illeszti. Hartman művei közül tízet választ ki, és zseniális ötlettel a tárlaton sétálva szemlélődő önmagát is megjeleníti. „Hartman éppen úgy forr bennem — számol be nemsokára Sztaszovnak —, mint valamikor a Borisz. Hangok és gondolatok töltik meg a levegőt, ezeken töprengek, alig tudok valamit a papírra firkálni. Szépek az összekötő zenék (a Promenáde témájára). Minél gyorsabban és biztosabban akarom megcsinálni. A magam fiziognómiája az összekötő részekben van jelen.” Az Egy kiállítás képei változatos világot jelenít meg. Látunk itáliai várkastélyt és párizsi játszóteret, orosz-zsidó zsánerképet és megelevenedett népmeséi figurákat. Muszorgszkij mintegy kiállítási vezetőül fogadja el egykori barátja emlékét. A Katakombák című tétel elé például ezt írja: „A halott Hartman alkotó szelleme vezet engem a koponyákhoz, szólítja őket, mire belsejükben fény dereng.” Máskor a zene teljesíti ki a vázlatskicceket. Így tudjuk, hogy a Csibék tánca a tojáshéjban című tételt Szeröv balettjéhez: a Tryl- byhez készült díszletterv inspirálta, míg a monumentálisán ünnepélyes Kievi nagykapu című zárókép Hartmannak egy építészeti pályázatra benyújtott tervrajzán alapult. Muszorgszkij ötletének, hogy nem egyetlen festményt, hanem egy művészi életművet választ zenéje tárgyául, a századfordulón is akadt folytatója. A posztromantikus Max Reger, akit a zenetörténet elsősorban orgonakomponistaként tart számon, egyetlen népszerű zenekari művében, a Böck- lin-szvitben egy-egy tétellel hódol a kortárs svájci festőművész főbb remekeinek. A legsikerültebbnek a Holtak szigete című borongós hangulatú mitikus vízió mondható. Sajátos inspirációt kap a zene a képzőművészettől századunk két jelentős operájában Hindemith: Mathisz, a festő és Sztravinszkij: A kéjenc útja (Rake’s Progress) című művében. Hindemith zenedrámájának főhőse Matthias Grünewald a középkor végének e látomásoktól gyötört nagyszerű egyénisége, az isenheimi oltár festője. Történetében Hindemith a politikai megosztottságban élő világ alkotóművészének sorskér30 Grünewald: Angyali koncert déseit formálja meg. Az opera a harmincéves háború idejét játszódik, Grünewald házában rejtegeti a parasztlázadás egyik vezérét, és ezért elveszti magas egyházi pártfogóinak kegyeit. A dráma csúcspontján látomás szállja meg, az isenheimi oltár jelenetei elevenednek meg előtte, hogy az alkotásban leljen békét a félelem és rettegés légkörében is. Az opera vízió-sorát, az Angyali koncertet, a sírbatételt és Szent Antal megkísérlését Hindemith zenekári szvitben is feldolgozta, és így vált közismertté. A hitleri kultúrpolitika nem engedélyezte az 1934-ben elkészült mű bemutatását, és ezen még a náci-szimpatizáns karmester, Furtwängler közbenjárása sem segített. A premierre végülis 1938- ban, Zürichben került sor. A kéjenc útja című Sztravinszkij- opera tartalmi ismertetése szerencsére mellőzhető, hiszen a művet a Léhaság útja címmel az Állami Operaház tavaly — huszonnyolc évvel az ősbemutató után — kitűnő előadásban ismertette meg a magyar operakedvelőkkel. Az
