Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 2. szám
Zodiakus figura a Recettario di Calieno című kiadványból, XVI. si. lettek, melyek színvonalát az utókor elérni ritkán, túlszárnyalni szinte sosem tudta. A könyv illusztrálhatósága nagy mértékben függ a könyv témájától, ezért az orvosi irodalomban is változó a művek képi gazdagsága. A legősibb, tudományos és művészi szempontból egyaránt figyelemre méltó csoportot a bonctani, anatómiai művek illusztrációi alkotják. Ezt követik a sebészeti és szülészeti tárgyú könyvek. A belgyógyászati munkák kevesebb lehetőséget kínálnak a képi megjelenítésre, ezért e művek többségében az illusztrációk főként a díszes kiállítású címlapra és egyetlen metszetre szorítkoznak. A „materia medicá”-t, a növény- és állatvilágot, az ásványkincset bemutató könyvek illusztrációi az anatómiai művekével vetekszenek, de igen gazdag a gyógyszerészeti irodalom képanyaga is. Az 1501 előtti ősnyomtatványok külsejükben még a kódexeket utánozták. Kari Sud- hoff kutatásai bebizonyították, hogy az orvosi ősnyomtatványok képei is a középkori (főként arab) kódexek miniatúráinak többé-ke- vésbé hű másolatai. Néhány orvosi jelenetet és eszközábrázolást leszámítva, főleg anatómiai tárgyúak. Ezek az ábrák még sematikus rajzok, kevés közük van a tudományos megfiJ. Solltet főművének címlapja a francia kiadásban gyeléshez. Szembetűnő, hogy ebben a korban az anatómiai illusztráció elmaradt a korabeli képzőművészet, főleg az olasz quattrocento anatómiailag is kitűnő ábrázolásai mögött. Csak a XVI. században, az érett reneszánsz idején indult meg az anatómiai illusztrációk gyors fejlődése. 1543-ban Baselben, Jean Oporinus nyomdájában jelent meg Andreas Vesalius úttörő bonctani műve, a De humani corporis fabrica. A címlapon Vesaliust láthatjuk boncolás közben. A figyelő tömegben a kor legnagyobbjai, Luther, Melanchton és mások ismerhetők fel. A mű 25 egész oldalas, fólió méretű fametszetes táblája és számos szövegközti ábrája forradalmat eredményezett az emberi test megismerésében. Az ábrázolás színvonala ezeket az illusztrációkat a reneszánsz mesterek, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Albrecht Dürer anatómiai rajzaival teszik egyenrangúvá. Készítőjük valószínűleg a németalföldi születésű Jan Stephan van Calcar (1499—1546), Tizian tanítványa. Feltételezhető, hogy néhány rajz készítője maga Tizian volt. Újszerűségük, tudományos pontosságon is túlmutató kifejezőerejük elsősorban abban rejlik, hogy ezek a csontvázak, nyúzott aktok „élnek”, mozognak. Mindegyik csinál valamit, mindegyikkel történik valami. Ezért az utókor a rajzok többségének nevet adott: „földmíves csontváz”, „gondolkodó csontváz”, „akasztott ember”, „futó ember” stb. Vesalius anatómiája századokon át szolgált az anatómiai ábrázolások mintájául. Rómában, 1552-ben Giulio de Musi 46 rézmetszetes táblát készített Bartolomeo Eustachi anatómiájához. Ez az egyetlen mű, amely Vesalius anatómiájával tudományos és művészi tekintetben egyaránt felvette volna a versenyt, ha egykorúan megjelenik, de első teljes kiadása csak 1714-ben látott napvilágot. A barokk kor kezdetétől gyakran találkozunk az anatómiai kiadványok sajátos típusával, a nagyméretű, összehajtható, demonstrációs célokra is alkalmazható anatómiai táblákkal. Közülük talán a legszebbet Johann Remmelin német orvos útmutatásai alapján Lucas Kilian készítette, 1619-ben. E három nagyméretű rézmetszetes táblán a férfi és a nő csont-, izom-, ér- és idegrendszerének, valamint belső szerveinek pontos ábráit találhatjuk oly módon, hogy az egymásra helyezett levélkék felnyitásával mind részletesebben tárulnak fel az emberi test rejtett titkai. A XVII. század egyik legszebb anatómiai könyve Godfried Bidloo: Anatomia corporis humani című műve, melyhez a rajzokat Gerard de Lairesse, a metszeteket Abraham Blooteling készítette. A régi sebészkönyvek képei leggyakrabban az emberi testen az érvágásra alkalmas helyeket vagy a lehetséges sebesülések helyét mutatják be. Gyakoriak az úgynevezett zodiá- kus figurák, melyek az egyes testrészek és az állatégöv jegyeinek kapcsolatát jelzik. Némely sebészeti munka oly gazdagon illusztrált, hogy akár képeskönyvnek is beillene. A korabeli sebészeszközök és kötözési módok mellett gyakran mozgalmas jelenetekben ábrázolták a különféle műtéteket. H. Brunschwig: Dis ist das Buch der Chirurgia (Augsburg, 1497) című művét mintegy félszáz kézzel színezett fameszetes tábla díszíti. Metszőjük nevét nem ismerjük, de a kiadvány a korabeli német könyvművészet és az augsburgi műhelyek kimagasló színvonalát tanúsítja. Stílusában és kiállításának gazdagságában e mű testvérpárja a néhány évvel később megjelent kiadvány, J. Gerstdorff: Feldtbuch der Wundtartzney (Strassburg, 1517) című hadisebészeti tárgyú könyve. 30 kézzel színezett fametszetes tábla gazdagítja e művet, az ábrákat részben Hans Wechtlin, Holbein híres tanítványa készítette. A XVI. század legnagyobb sebésze Ambroise Páré volt. Műveinek különböző kiadásaiból több mint 400 ábrát ismerünk, melyek szinte teljes gazdagságukban mutatják be a korabe4
