Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 4. szám
Szent Ferenc megjelenik Szent Antalnak lattannak ítélték arra, hogy közvetítő szerepet töltsön be Isten és az emberek között, sőt kétségbe vonták e papi-egyházi közvetítés szükségességét. Ezek az eretnekmozgalmak a polgári jellegű reformáció korai előfutárai voltak, s bár bomlasztólag hatottak a feudális egyház tanrendszerére és szervezetére, megfelelő erővel rendelkező társadalmi háttér híján átütő sikereket nem érhettek el. Jelezték azonban, hogy a társadalomban olyan változások zajlottak le, olyan ellentétek éleződtek ki, amelyekkel az egyház korábbi eszközeivel és módszereivel nem tudott kellőképpen megbirkózni. Ilyen körülmények között lépett fel Assisi Szent Ferenc. Ugyanarról az őskeresztény, evangéliumi életmódról prédikált, amelyet az eretnekek is hirdettek. Ö azonban nem az egyház ellenében fejtette ki tevékenységét, nem akarta ledönteni a pápa trónusát, sem a gazdag püspökök és világi urak palotáit, de velük szemben az ,,evangéliumi" életmódot gyakorolta és annak hitelességét hirdette. Ezzel elérte, hogy az egyházban reformokat kezdeményezzenek, új intézményeket hozzanak létre, lecsillapítsák a tömegek egyházellenes hangulatát. így aztán, míg az eretnekmozgalmak híveit üldözték, vezetőit kiközösítették, Ferenc és követői szabadon hirdethették eszméiket. Az evangéliumi szegénységet Ferenc nem öncélúan magasztalta, benne Krisztus megszemélyesített és mindenki által megvetett özvegyét látta. Amikor tehát a Szegénység mint asszony (Madonna Poverta) mellé állt, Krisztus követőjévé vált, mintegy örökébe lépett. így érthető, hogy mindent megtett jegyeséért, a szegénységért, hogy méltó örököse lehessen Krisztusnak. De ebből az is következik, hogy Ferenc mindenben utánozni akarta Krisztust. A keresztény hit szerint Krisztus Isten és ember egy személyben, de ő csak emberi mivoltához válhatott hasonlóvá az evangéliumi életmód megvalósítása útján. Ezzel Krisztus mint ember került az érdeklődés középpontjába. Mégpedig akkor, amikor a teológiai spekulációk és a templomi prédikációk Istennel foglalkoztak, és Krisztusról is elsősorban, mint isteni megváltóról beszéltek. Amikor Ferenc feltette a kérdést, hogy „milyen az ember”, valójában a reneszánsz előkészítéséhez járult hozzá. Szent Ferenc embertársaiban, különösen a szegényekben és a szenvedőkben is Krisztust látta és tisztelte. Működésének kezdetén ezért csókolt meg egy leprást, s ezért tartotta élete végéig legfontosabb feladatának a betegekről és elesettekről való gondoskodást. Hatására nagyarányú fejlődésnek indultak az egyház jótékonysági intézményei. Igaz, ezzel nem szüntette meg a társadalmi igazságtalanságokat, de ráirányította a figyelmet a feudális társadalom ellentmondásaira. A mezítlábas, szőrcsuhás, elesettek és betegek közt forgolódó Ferenc kora társadalmának eleven lelkiismeretévé vált. Ferenc nemcsak az ember világának, a társadalomnak, hanem az egész világmindenségnek a szemléletében is újszerű magatartást tanúsított. Nem úgy fogta föl a természetet, mint amely az eredendő bűn (Adóm és Éva bűne) óta maga is átok alatt nyög és megváltásra szorul, hanem mint az Isten kezéből kikerült teremtmények összességét. A természet élő és élettelen létezői ugyanúgy Isten alkotásai, mint az emberek, akiket éppen ezért szeretni és védelmezni kell. Jól ismert Szent Ferenc életének az a jelenete, amikor a madaraknak prédikál, s amikor békét köt a gubbiói vérengző farkassal. Vagy híres Naphimnusza, amelyben az égitesteket, a természet jelenségeit bátyáinak, nénjeinek, húgainak titulálja és magasztalja. Újfajta világlátás ez, amely a túlvilág hitével igyekszik összeegyeztetni az evilág értékelését és megbecsülését. GECSE GUSZTÁV Szent Ferenc halála —......--------w ,j Bft ■ Ă JJm I ¥| «I § IjJ J
