Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 1. szám
Az olasz reneszánsz fejedelmi udvarok fényes ünnepségeiből s a nagyszabású diadalmenetek közjátékainak táncos mozzanataiból, a hallókból Medici Katalin francia királynő környezetében új műfaj születik, az udvari balett, és mintegy száz év alatt, XIV. Lajos udvarában eléri fénykorát. A francia barokk idején a kor döntő színpadi élménye „a látvány gyönyöre". A hivalkodóan pompás „balet de court” a virágzó udvari élet, az erős királyi hatalom és nagyság tükre, a francia barokk reprezentatív műfaja. A király anyagi támogatása szinte korlátlan, ő maga is táncolt huszonhét főszerepet, és rendszeresen, naponta egy-két órát gyakorolt. Balettmestere, Charles Louis Beauchamps pedig koreográfusként olyan szerzőtársakkal dolgozik, mint Moliére és Lully. Együttműködésük során a korábban énekkel, beszéddel kísért, laza szerkezetű, mitológiai és allegorikus figurákkal zsúfolt, órákon át tartó udvari balett leegyszerűsödik. Kialakul a zenei építkezésű, úgynevezett Lully-féle szórakoztató táncsorozat és a cselekményes Moliére-féle balettkomédia. A Királyi Táncakadémián megindul a hivatásos táncosok képzése, a párizsi operaház megnyitásával pedig a balett nyilvános színházat kap, így fokozatosan a polgári színjátszás részévé válik. Az előadás barokk pompáját, geometriai szabályozottságát, a masz- kos-parókás táncosoktól megkövetelt, kimért eleganciát és szertartásosságot a rokokó lazítja fel. A korszakváltást az is jelzi, hogy amíg a Napkirály balettjeiben a női szerepeket is férfiak táncolták, a nyilvános színházak színpadán megjelenik a balerina, aki a maga természetességében jeleníti meg az új esztétikai ideált: a könnyedséggel fűszerezett kecsességet. A nagy táncosok nemzedékének korszaka ez, mely az intézményessé vált táncosképzés szükségszerű következménye. Amikor Diderot leírja: „a balett zsenijére vár", a táncmű- r vészét eljövendő megújítója, Jean Georges Nővérré már harmincéves, és egy lyoni színház balettkomponistája. Rövidesen ő alakítja ki a balett világos, áttekinthető, követhető dramaturgiáját, teret ad a jellemábrázolásnak és az érzelmek kifejezésének. A Corneille- és RaNatalia Besszmerova (Giselle)