Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 4. szám
bői kiemelnek egy fontosnak vélt epizódot, és azt jelenítik meg. Az úgynevezett szimultán technika egyszerre mutatja a folyamatosan, időben egymás után lejátszódó eseményeket, s figyelmen kívül hagyja a tér és az idő törvényeit. Ez a középkori színjátszás színpad- technikájára emlékeztet, és fejlett látásmódra utal. Az egymástól elhatárolt képmezők lehetővé teszik az események egymás utáni ábrázolását. Itt az ikonok, a késő középkori szárnyasoltárok és freskók szolgálhattak mintául a készítőnek. A képmezők nem mindig „szaPonyvafüzet fametszete a XVIII. sz. végéről bályosan”, balról jobbra és felülről lefelé követik egymást; a képek sorrendje néha teljesen esetleges, vagy éppen a figyelem fölkeltését, ébren tartását szolgálja. A metszeteket többféleképpen is lehet csoportosítani. Az ábrázolt téma szerint világi és egyházi tárgyú nyomatokat különböztetünk meg. Feltételezhető, hogy a világi tárgyú ábrázolásokat részben protestánsoknak szánták. A református vidékeken Tündér Ilona, Ádám és Éva, Árgirus királyfi történetei, a fiastyúk és a lovaskatona motívumai fordulnak elő a leggyakrabban. Itt a képeket fűszereket árusító tótoktól vagy orvosságot hordozó vándorpatikusoktól szerezték be néhány krajcárért, s a lakásban falra függesztve virággal díszítették. Az egyik képsorozat négy nyelvű felirata a vásárlók nemzetiségi, társadalmi sokrétűségéről ad felvilágosítást. A volt Szolnok- Doboka megyei Hósdáton 1800 és 1860 között működő népi fametszetkészítő műhelyben a görögkeleti ikonok mellett például zsidók számára napkelet-jelző mizrah táblákat is előállítottak. A falu lakói között a termékek eladásával foglalkozó képárusok is voltak. A készítés technikája szerint is különbözők a nyomatok. A legrégibbek az egyszerű, nyers kontúros vonalakkal készült fametszetek. Ezek előzményei a szentképek és a játékkártyák voltak. Az elkészített fadúcokat nagy becsben tartották, mert hosszú évtizedek múltán az új kiadásokhoz is felhasználták őket. A fejlettebb technikájú darabokon a hátteret is kidolgozták, s a kompozíció gazdagabb. A XVII. század végén megjelennek a finomabb megmun- kálású rézmetszetek, de jelentős mértékben csak a következő században terjednek el. A múlt századi réz- és acélmetszetekről készült mélynyomású lapokat parasztházakban itt-ott még ma is látni. Ezek egy része külföldi ereRokokó keretezésü fametszet. XIX. sz. közepe detű, olasz és osztrák munka, de a XVIII, századtól már hazai nyomdákból is kerültek ki képek. Ezeket néha színezték, keretezték, esetleg textilből készítettek rátétet. A metszeteket készítő mesterek azonosítása, a képek nyomdák szerinti csoportosítása nehéz feladat elé állítja a kutatót. A XV—XVIII, század mestereitől jóformán semmit sem tudunk. De az olcsó vásári ponyvákon már ekkor is megfigyelhető a gondos tipográfiai munka. A metszők akkor is igényesen dolgoztak, ha névtelen ponyvák címoldalára tervezték képeiket. A ma már értéktelen szövegű ponyvákat sokszor maradandó értékű, az utókort is gazdagító metszetekkel látták el. A nyomdák ötletgazdagsága nem volt mindig egyforma. Gyakran előfordult, hogy ugyanazt a jelenetet más-más történet illusztrációjaként is fölhasználták. A szaporodó utánnyomások, és az a tény, hogy a nyomdák néha ugyanonnan szerezték be készleteiket, megnehezíti a munkák műhelyek szerinti elkülönítését. A XIX. század második felében föltűnnek a hivatásos mesterek. A metszetekhez, az illusztrált népkönyvekhez a népnek ekkor már csuPAPÍR ŐSKÉP ÉS METSZET pán fogyasztóként van köze, a termelést szakemberek, kézművesek végzik. A késői évszámok gyakran sokkal korábban készült metszeteket takarnak, mert újból és újból nyomtatták őket. A fejlettebb rajztudású mesterek külföldi minták utánmetszését, a történelmi- és mondaköltészet rézmetszetes zsebkönyveiben található ábrák másolását tűzték ki feladatul. A századfordulón a ponyvákon is megjelennek az alkotó nevét takaró monogrammok. Ekkor már jól kimutatható a vicclapok, az ismert festmények, portrék hatása, az új- ságreklám-klisék felhasználása. A XX. század század elején rohamosan terjednek a giccses, többszínnyomású borítólapok. A nagyüzemi sokszorosítású olajnyomatok az utolsó száz évben kiszorították a metszeteket a parasztházakból. A folyamat jól mutatja, hogy a nép számára nem a kép esztétikai értéke, hanem a kép által szimbolizált tartalom a fontos. Az olajnyomatok széles körű elterjedésének egyik oka az, hogy a képek olyan világot ábrázolnak, amiben a korábbi helyzetéből kimozdított parasztság régi vágyai teljesülését, a polgárosodással megbomlott harmónia helyreállítását véli felfedezni. TÜSKÉS GÁBOR 15
