Múzsák - Múzeumi Magazin 1979 (Budapest, 1979)
1979 / 1. szám
Lehetne kortárs - hetvenévesen, de az utókor csak fiatal Radnóti Miklóst ismer. Amikor 1944. novemberében Abda mellett meggyilkolták, mindössze másfél évtized költői termését tudta hátrahagyni. Az elszabadult pokol idején nem volt egyedülálló értelmetlen halála, s hozzá hasonlóan minden áldozatnak joga lett volna az élethez. 1909. május 5-én látta meg a napvilágot, és rendhagyó születésének körülményei e pillanattól kezdve eljegyezték őt a halállal. Erőszakos, rút kisded voltam én, ikret szülő anyácska, - gyilkosod! öcsémet halva szülted-é, vagy élt öt percet, nem tudom, de ott a vér és jajgatás között úgy emeltek föl a fény felé, akár egy győztes, kis vadállatot, ki megmutatta már, hogy mennyit ér: mögötte két halott. (Huszonnyolc év, 1937) Életének e legelső eseménye, melyről csak édesapja halála után, tizenkét éves korában szerez tudomást, mélyen beivódik tudatába, és döntően befolyásolja embere magatartásának alakulását: „És mindennap újszülött borzalommal élek s oly nyugtalanul." Bár ö nem vétkes anyja és öccse haláláért, soha nem tud megszabadulni attól a gondolattól, hogy az ö születése azok halálát követelte. Mintha kettejük helyett is kellene élnie, tisztábbnak s becsületesebbnek lennie azoknál, akik szabályosan születtek. E bűntudat talán az első indítéka azon emberi magatartás kialakulásának, mely elsőként idézödik fel bennünk Radnóti neve hallatán, s amely a legembertelenebb körülmények között nemcsak megőrizni segíti emberségét, hanem még magasabb szintre emeli, Ó, költő tisztán élj te most, mint a széljárta havasok lakói és oly büntelen, mint jámbor, régi képeken pöttömnyi gyermek Jézusok. (Járkálj csak, halálraítélt I, 1936) Az édesapa második felesége tíz éven át édesanyához méltóan neveli, a család csak az apa korai halála után hullik szét, ekkor szakad el féltestvérétöl, Ágitól is. A gyermekkor addigi, viszonylag zavartalan korszakára is rányomja bélyegét a történelem: „A történelemben ácsorog- tunk, vastag betűs újsághírek közt játszottunk a palota előtti téren." - írja Ikrek hava című prózai müvében, gyermekkoráról tett vallomásában. A harmincévesen fölidézett emlékképekból fenyegető jelzésekkel teli, egy háború után a másikat vajúdó világ bontakozik ki. Ök nem mesebeli rémektől féltek, képzeletük ijesztő alakjait a felnőtt számára is félelmetes valóság elemeiből formálták. Persze tovább élnek a felnőttben a pozitiv élmények, a csínyek, a közösen vállalt büntetés emlékképei is. Megfogalmazódik a testvéri ösz- szetartozás érzése is: „Testvérem, látod ketten vagyunk: egy apa álma és két anya kínja sikoltoz bennünk.” Fölidézödnek azok az emberek, akikre mindig szeretettel gondol, s akik példát adtak egyénisége formálódásához: az édesanyának elfogadott nevelőanya, s „rokonom, a jó Eduárd" - e kissé különc, de nagyon emberi figura. A kedves emlékek azonban alig ellensúlyozzák a nyomasztó emlékeket: prózában, az Ikrek havában és versben egyaránt hangot ad Radnóti a haldokló apáról megőrzött eleven.emlékképnek : hogy haldokoltál, a kisgyerek én, nagy diófaággal hajtottam rólad a halált s a legyeket!. . . (Emlékező vers, 1933) Radnóti költészetében a személyes élmények el- vonatkoztatottabban is megfogalmazódnak, s a gyerekkor egyre inkább szimbólummá válik a „férfikor napja alatt”. Az emlékképek beépülnek abba az idillbe, melyet az embertelen világ ellentéteként ábrázol legszebb verseiben. A metaforák, szimbólumok, hasonlatok képeiben gyakorta megjelenik a tej és a csecsemő bőrének fehér színe, a pipacs pirosa (a kisgyermek először a piros szint üklönbözteti meg a többitől). Az emberi tisztaság, a szépség kifejezésénél gyakran választja eszközéül a gyermek képzetét. A fenyegetettség felső fokát jelenti számára, amikor a pusztítás az ártatlan gyermeket sem kiméli: por száll, bombás gép száll a por felett, gáz pólyálja a gyönge gyermeket. (Április II, 1935) Képalkotásába átmenti a gyermeki gondolkodás- mód elemeit is, melyek érett költői alkotásainak szerves részeivé váltak: „A délután szakálla nagyranőtt”; „Egy kankalin kacsint”. S Második eclogájában megszemélyesíti a Repülőt, mely egyszerre hordozza magában a föld fölé emelkedő szerkezet láttán átélt gyermeki csodát, a megállíthatatlan pusztítással szembeni tehetetlenség és kiszolgáltatottság érzését. Ugyancsak fontos szerephez jutnak Radnóti képzeteiben a kicsi, apró dolgok, melyeknek a természet törvénye szerint sorsa lenne a növekedés, a kibontakozás; a „kicsiny tulipánok” és „a nap csecsemőnyi súgóra" a folytatás, a folytonosság, a jövő képzetét szemléltetik. Radnóti vonzódása a gyermekkorhoz semmiképp sem nosztalgia. Pontosan regisztrálja, mélyen átéli annak minden, számára jelentős negativ élményét: két háború közt élte legfogékonyabb gyermekéveit. Miként pásztori lírájának idilljei, a fenyegetettségben élő gyermeket idéző képzetei is a harcos szembeszegülés eszközei. Gyermek lennék, ámde fáj az emlék. Csalán csíp, apró ujjaimban szálka. S az eperfán nagyon magas a lomb. (Talán . . ., 1940) Tudja, hogy sem emlék, sem varázslat nem óvja meg öt az eltorzult világtól. DOBRAS ZSÓFIA 5
