Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 1. szám
ÉNEMBŐL EGY SZIKRÁT SEM VETEK EL Az Ibsen korában divatozó miliőelmélet érvényességét - nevezetesen, hogy a zsenit a kor és a környezet szüli — nem könnyű Ibsenre alkalmazni. Alig lelni magyarázatát, hogy miért éppen Európa északi szegletében, a kapitalizálódás folyamatának legperemén álló Norvégiában kellett megszületnie az európai polgári drámairodalom talán legnagyobb, de mindenesetre legegyetemesebb hatású alakjának. A „körülmények” ugyanis megdöbbentően provinciálisak és elmaradottak. Százötven évvel ezelőtt, amikor 1828- ban megszületik, Skandinávia nyugati peremén még csak pislákol a nemzeti önállóság fénye. Egy évtizede, hogy az ország elszakadt Dániától, nemhogy nemzeti irodalom, de még nyelv is alig létezik. A városiasodás is alig indult meg: a gyér lakosság szétszórt falvakban, tanyákon él, a legkonzervatívabb paraszti életformában. Ibsen a négyezer lakosú Skien szomszédságában egy kis tanyán született, ahogy ő írja „zsebkiadású lelkek között", akiktől más indíttatást nem kapott, mint legfeljebb a kisszerű viszonyoktól való menekülés vágyát. Első menekülési kísérletéből a szomszédos kisvárosig, Grimstadig futja. Gyógyszerészetet tanul, lelkesedik a 48-as forradalmakért (versben köszönti a magyar szabadságharcot is) és teleaggatja a gyógyszertár falait olaj- és vízfestményeivel. Megírja első, schilleriá- nus, romantikus történelmi szomorújátékát, a Ca- tilinát. Minthogy darabjának színpadot nem remélhet, saját költségén nyomatja ki, és huszonöt példány el is kel belőle, a többiből csomagolópapír lesz. Aztán elindul tehetségével ostromolni a fővárost, Kristióniát (a mai Oslót). Ismét kudarcot vall. Az egyetemi felvételin elbukik, megélhetését képtelen megteremteni, de legalább az eldől, hogy irodalmi hajlamai megelőzik a piktorit. Most már színházi ambíciókkal csatlakozik a bergeni, az egyetlen állandó norvég színház alapítóihoz. Nyolc éven át írja szorgalmasan a jellegzetes romantikus drámákat, anélkül, hogy különösebb feltűnést keltene. (Legfeljebb némi botrányt kavar, A szerelem komédiája című zsengéjére felszisszennek: „Ibsen úr, mint drámaíró, üres jelentéktelenség . . . Nincs benne idealizmus!" — vetik o szemére támadói.) A darabgyártás azonban csak egyik munkaköri feladata, emellett fordít, dramaturgoskodik, sőt rendez is. A fiatal Ibsen igen komolyan veszi a rendezést. Részletes rendezőpéldánnyal érkezik a próbákra, ontja a díszlet- és jelmezterveket — úgy látszik, itt ütközik ki festői vénája. A kor szokásával ellentétben gyakran állítja meg a színészeket, leinti a patetikus, hamis hangokat és gesztusokat. Aztán valami a kedvét szeghette: amikor visszamegy Kristiániába, az új norvég színházhoz, a színészek már teljes passzivitására panaszkodnak. Csak nézte a színpadot hatalmas kabátjába burkolózva, és egyetlen szava sem volt a látottakhoz. Rendkívül nehezen megközelíthető ember volt, mindenki elől visszahúzódott. Harminchat évesen Ibsen megtört ember benyomását kelti, akit felőrölt a környezet értetlensége. Ügy tűnik, pályája végleg kisiklott, ösztöndíjért folyamodik a királyhoz, de olyan nevetségesen kis összeget kap, hogy ebből csak belföldi cserkészkedésre futja; népdalokat és balladákat gyűjt a kor irodalmi divatja szerint. Már nem hisz önmagában, vámhivatali álláskérelmét is visszautasítják, idegláz tör ki rajta, öngyilkossági terveket szövöget. Ékkor mégis megszavazza a norvég parlament a külföldi tanulmányúthoz szükséges ösz- szeget. 1864-ben útrakel, s csak 27 évi távoliét után tér vissza. Mintha megtört volna a gonosz varázs: pályaíve azonnal emelkedni kezd. A miliőelmélet Ibsen esetében fonák módon érvényesül: a kicsinyes környezetet a távolság teszi kiapadhatatlan ösztönző forrássá. Valamennyi drámai remekművét Norvégiáról, de Norvégiától távol írja. Ahogy a Brand-ban, az első külföldön született remekműben megfogalmazza: a hazai föld lebéklyózta, erejétől megfosztott Sámsonként hevert a rima (a szülőföld) ölén. A távlat viszont egyszeriben reális optikát teremt. „Számomra az volt a legfontosabb — írja egy levelében —, hogy hazai valóságunktól kellő távolba kerüljek, és meglássam az űrt úgynevezett társadalmi életünk magunk csinálta hazugságai mögött.” Az ehhez kapcsolódó ars poeticát is megfogalmazza: „A nyarat egy téli napon lehet legpontosabban leírni". Milyen másképp látszik az erőszakosan kapitalizálódó kontinensről a görögtüzes skandináv nacionalizmus, a mítoszok és legendák naiv világa! Mennyire nem azonos a kor hőse azzal az eszményi alakkal, amelyet a romantika számos változatban népszerűsített. Ibsen tehát mindenekelőtt 36