Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)

1978 / 1. szám

gatás embereivel, és inkább nyo­morban halt meg. Van Gogh-ot az egyház elcsapta lelkipásztori állá­sából, mert szétosztotta mindenét a szűkölködő bányászok között. Csont- váry minden írásából és cselekede­téből árad a másokért való élet, a segíteni akarás vágya. És mindez a kapitalizmus virágkorában, amikor az „ember embernek farkasa” elv, közgazdasági törvény. Csontváry az 1890-es években fej­lesztette ki sajátos stílusát: a teret kevéssé érzékeltető, néha a szecesz- szió felfogásának megfelelően sík formákat: a szimbolikusan is értel­mezhető, de aprólékosan természet­hű ábrázolásmódot; az áttetsző és tiszta színekben pompázó, lesimított festékfelületet és a jellemző nagy méretű kompozíciót. Életnagyságú tájat akart festeni, mesélték később róla, tréfás jelenségként fogva fel azt a megszállott, cézanne-i lelki­ismeretességet, amellyel közel-keleti útjain is kicipelte a hatalmas vász­nat a „motívum" elé, hogy mindig pontosan lássa a fények játékát, és a napsütés állandóan változó egye­diségéből leszűrje az „örök lénye­get". Egy „normális festő” egy-két akvarellvázlatot készített volna a helyszínen, a műterem hűvösében megfestette, aztán eladta volna a képet. És nem hal éhen, mint Csontváry. Mert amikor az első vi­lágháború után a politikai és gaz­dasági viszonyok semmivé tették a patikából eredő jövedelmét, az idős — de nem beteg — festő a szó szo­ros értelmében éhenhalt. Műtermé­ben ott álltak óriási vásznai, ame­lyeket együtt akart tartani. Tudjuk: meg is tervezte saját múzeumát. Hogy a legértékesebb művei együtt maradtak, és ma a pécsi Csont­váry múzeumban látható, az még­sem csupán a festő érdeme. Oldal­ági rokonai elárverezték a képeket, de nem a festmények értéke, ha­nem a hatalmas, finom belga vász­nak miatt, amelyek kiválóan alkal­masak lettek volna szekérponyvá­nak. Még az Ernst Múzeumot ala­pító Ernst Lajos is úgy vélte akkor, hogy Csontváry nem számít művész­nek. Az árverésen azonban részt vett egy külföldről hazatért ifjú épí­tész, Gerlóczy Gedeon, aki szerény örökségéből megvette az öt legna­gyobb festményt, így megvetette a Csontváry-gyűjtemény, a Pécsi Csont­váry Múzeum alapjait. SZÉKELY ANDRÁS *Ovész^ SZÍVES n|PA9 figyelmébe ajánlja S MEGJELENT ÚJ KÖNYVEKET! E könyvben egy távoli varázslatos világ tárul az olvasó elé. Az Onyega tó hatal­mas szigetvilágában húzódik meg az a kicsi sziget, a Kizsi — melynek neve a népi faépítészet ott található remekei révén ma már világszerte ismertté vált. A több mint száz fekete-fehér művészi fotó felsorakoztatja előttünk a táj, az épületek és a környezet szerves egészét. Néhol a szigorú, monumentális összha­tás érvényesül, másutt a részletek szép­ségét bontja ki a fotóművész. Kizsi ma a népi faépítészet szabadtéri múzeuma, magyar turista számára szinte elérhetet­len hely, de a felvételek érzékletesen közelünkbe hozzák az itt maradt és ide telepített emlékeket. Az albumhoz Kovanecz Ilona művészet- történész írt rövid ismertetőnek is beillő, hangulatos bevezetést. Ára: 110,- Ft MAI MAGVAR MŰVÉSZET SCHRAMMEL IMRE Schrammel Imre kerámiaművészetünkben egészen eredeti, sőt szokatlan stílust, formanyelvet és művészi programot kép­visel. Amorf alakzataival az anyag moz­gásának törvényeit keresi, mert fel­ismerte, hogy az anyag szabályos moz­gások, fegyelmezett rendszerek szerint épül és fejlődik, és vallja, hogy ezeket kell megismernünk, ezek alapján kell építkeznünk, legyen szó akár szoborról, akár városépítészetről. E munkája köz­ben válik hasznára az új technológiai eljárás, a samott anyagnak magas tűzön való égetése, mert általa az anyagot olyan esztétikai hatás kifejtésére kény­szeríti, amely korábban nálunk ismeret­len volt. Ára: 20,50 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom