Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 1. szám
mutatták be a különféle démonűző táncokat, majd az ünnepség a lámák győzelmi táncával ért véget. Aki felkeresi a ma is működő ulán- bátori lámakolostort és szemlélője lesz a naponta többször is megismétlődő hurálok valamelyikének, annak a lámaizmus puritanizmusa szembeötlő. Egyszerre két imaházban is folyik a hurál, méghozzá más-más rend szerint. A kezdésre a labajok vagy bisgürök adják meg a jelet, amelyet a muzsikuslámák egy három méter magas faalkotmány tetejére felhágva fújnak meg. Az előkészületeket jelzi még az i 11 atosítás, a kerti tömjénfüstölők meggyújtása és az imamalmok (mánik) megfor- gatása. Ezek a félméternyi hengerek a főtemplom külső falánál találhatók, és egy függőleges vastengely körül pergethetők. A hengerekben imatekercsek vannak, amelyekre a kurta imaformulákat — például Om mani padme hum! (Óh, Cam ünnepségeket. E télűző-tavasz- köszöntő jeles napok valamikor egy álló hónapig is tartottak. A vallásos néphit szerint az óév utolsó napjai felettébb kedveznek az ártó szellemek, a doksitok garázdálkodásainak. Hogy az újév beköszön- téig megszabaduljanak tőlük, misztériumjátékot rendeztek. Száznyolc szerzetes öltötte magára a doksit maszkot, amelyek közül némelyik súlya meghaladja a harminc kilót! A hajdani szemtanúk a Cam szertartást mint táncfűzért írják le. Sorra lótuszvirág kincsestára!) — több ezerszer is rányomtatják. Jellegzetes a szerzetesek templomi ülésrendje. A bejárattól a szentélyig vezető út két oldalán helyezkednek el szemben egymással. Bal oldalon a szentély közvetlen közelében ülnek a főpapok díszes karszékeikben, velük átellenben közös pádon az éneklő lámák, lejjebb a muzsikusok, a dobosok és kürtösök. Az első sor mögött foglalnak helyet a Szent Könyvek (a Kandzsur és Tandzsur) felolvasói. Ezeket a hatalmas táblakódexeket gyönyörű selyemborítókból csomagolják ki, de az olvasás itt is csak mechanikus művelet, a lapokat viharos gyorsasággal végigpörgetik. Az imákat mély torokhangon kántálják koreografált kézmozdulatok kíséretében, amelyek minduntalan megszólaltatják a csuklókra erősített csengettyűket. Más gesztusok nyilván rituális értelműek. (Például a főpap egy hatalmas pávatolla! köröket ró a levegőbe, illetve írást mímel.) Az étkezések az imák közé ékelődnek. Mindenekelőtt a galamboknak szórnak magokat (a madarak háborítatlanul szemezgethetnek a templom belsejében), majd a köntösök alól előkerülnek a bebugyolált csészék, a szolgalámák teát és kumiszt töltögetnek a tisztelendőknek. A lámaista istentisztelet nem mise jellegű. A szertartást végző imádkozó papok nem törődnek a külvilággal. A hívők a falak mentén az óramutató járásával megegyezően bandukolnak végig a templomon és homlokukkal érintik meg a kegytárgyakat. Csak néhány apró mozdulat tanúsítja, hogy a szerzetesek tudomást vesznek róluk. Például a szolgaláma felemel egy áldozati ládát, és a hívők magokkal dobálják. Vagy hárytapapír szeletkéket osztogatnak, amelyet a laikusok, imájuk végeztével egy papírlapra cserélnek át, amelyre tömjénfüvet szórnak. A lámaizmus a mai Ulánbátorban már nem életerős szellemi tényező, a szerzetesek és hívők jobbára öregek. Mintha csak szent könyveik sorára jutottak volna. A lámaista vallás a legszigorúbban tiltja, hogy a könyveket - bármennyire elron- gyolódtak volna is — elégessék, vagy más módon elpusztítsák. A kolostorban külön épületet emeltek: a könyvtemetőt, ez fogadja magába az imakönyv-salátákat, hogy senki se háborgassa őket az enyészetig. DÉVÉNYI RÓBERT 17
