Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 1. szám
dális társadalomban a szabadságért és boldogságért lázadó asszony kényszerű bukásai. Drámái, mint egy monumentális szimfónia tételei, a tenger költőiségének erejével zúgják ugyanazt a mondanivalót. Végzetdrámák ezek valóban, akár a görög sorstragédiák. A végzetet azonban nála társadalmi törvények határozzák meg. A szereplőket a feudalizmus állapotában kővé dermedt spanyol világ évszázados hagyományai Toppantják össze. Föld a földdel házasodik. A Vérnász Menyasszonyát elsodorja a szenvedély, megszökik az esküvőről. Átlépi a társadalmi korlátokat, de a néző szemében — és Lorcáéban is — bűnös. A költő meg tudja mutatni, hogy bűnét társadalmi kötöttségek okozzák, de nem mentegeti ezért. Másik nagy drámai hősnőjét, Yermát is a feudalizmus becsülete fűti, a három évszázada változatlan „calderóni becsület”, a társadalom erkölcsi parancsa. Férjétől elválnia nem lehet, nem talál más kiutat: megfojtja az urát. Lorca a Rosita leányasszonyban viszi tovább az önmagának feladott problémát: mi történik, ha az asszony nem lázad a társadalmi „végzet” ellen? És ugyanarra a következtetésre jut, mint József Attila: „Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül, ebbe fog belehalni". Hát akkor inkább küzdjön! A Bernarda Alba házában már nemcsak a legfiatalabb lány, Adéla lázad, hanem Lorca is lázit: egy szerelmi, társadalmi dráma szavaival, minden nyílt politizálás (elkötelezettség) nélkül is azt hirdeti: a zsarnokságot nem lehet megnevelni, el kejl pusztítani. A spanyol köztársaság kikiáltása (1931) után García Lorca egy évszázadok óta megkövesedett paraszti állapot, a feudalizmus változásának azt a pillanatát éri tetten, amikor a kor már érett a lázadásra, de a társadalom visszahúzó erői közt az egyéni lázadás még törvényszerűen meghiúsul. Drámáiból süvölt a szavakkal ki nem mondott tanulság: meg kell változtatni a társadalmat. A halállal birkózik, de mindig egy szebb élet érdekében. Ebben rejlik a titka annak is, hogy miért kellett a spanyol polgárháború első heteiben törvényszerűen elpusztulnia. Amikor 1936. augusztusában a fasiszták Granadában az Angulo utca 1 szám alatt (itt rejtőzött ekkor már) letartóztatják, a ház asszonya megkérdezte a „fekete különítmény” parancsnokát, Rámán Ruíz Alonsót: — Mit vetnek a szemére? — A műveit.- Mivel vádolják?- Orosz kém. Több rosszat tett a tollával, mint mások a pisztolyukkal. Sem Lorca elkötelezettsége, sem a fasiszták vádjai nem fedték pontosan a valóságot. De az életmű ismeretében egy pillanatig sem vitás, hogy az „el nem kötelezett” Garda Lorca melyik oldalon állt a konfliktusban. Alig néhány hónappal Federico García Lorca halála után Radnóti Miklós hátborzongatóan igaz versében pontosan fogalmaz: „Mikor jöttek, mást mit is tehettek, / költő voltál - megöltek ők.” ANDRÁS LÁSZLÓ 12
