Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 1. szám
Napasszony Holdember Az emu és a pulyka Lakóhelyük környékét jó és rosszindulatú szellemekkel népesítik be. A démonoktól rettegnek, bár állítólag csak az egyedül kószálókra és vadászokra veszélyesek. A rossz démonok mindig készek a bennszülöttekre támadni, ők rabolják el a beteg ember testéből a lelket. Nem hisznek a természetes vagy betegség okozta halálban, ezért minden társuk haláláért rituálisan bosszút állnak a démonokon. Csak a varázsló tudja elűzni a rossz szellemeket, akinek varázserejében a bennszülöttek fenntartás nélkül hisznek. Hatalma van betegség és halál fölött, és olykor eltévedt gyermekek lelkét irányítja vissza a szülőkhöz. A varázserő ősidőktől Vihar fogva száll egyik ember leikéből a másikba, de a varázslóvá avatandó ifjú leikébe csak akkor költözik véglegesen, ha már sas alakját öltve jónéhányszor fölszállt a magasba, ahonnan a mesterség titkait hozza magával. Többek között a test fájdalmainak elűzésére szolgáló módszert: hogyan kell a jó szellemet beküldeni a b<-teg testébe, aki majd addig keresgél, míg meg nem találja azt a kő- vagy fadarabkát, ami a fájdalmat okozta, s fölmutatja a kuruzslónak. Számos, a tűzzel kapcsolatos mítoszt is megőrzött a szájhagyomány. Az egyik szerint az ősidőkben egyedül a kakaduember, Mar ismerte a tűz titkát, és senkinek sem árulta el azt. A többiek egy kis madárembert küldtek hozzá, hogy lesse meg, amikor tüzet gyújt. Ez látta is, hogy Mar száraz füvet és gallyakat rak egymásra, aztán fejéhez kap, mintha vakarózna, s a szikrát a hajába font tollak alól rántja elő. A madár ekkor észrevétlen meggyújtott egy gallyat, s így vitte el társainak a tüzet. A madórember később vörösbeggyé változott, mellén az égővörös tollak emlékeztetnek önzetlen tettére. DOBRAS ZSÓFIA ______________________________ 43
