Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 1. szám
búvó falvakat hosszú pincesorok fogják körül. A hegység belsejében, a nagy dolomitfennsíkon még víz is alig akad. A 400 négyzetkilométernyi erdős területen nincs egyetlen valamire való patak sem. üres medrekre gyakran bukkanhatunk, csak tavaszi hóolvadáskor vagy nagy nyári záporok idején folyik bennük víz. A csapadék jórésze a mélybe szivárog le a mésző és a dolomit repedésein, hatalmas föld alatti vízgyűjtőkben egyesül, s a hegység lábánál tör elő bővizű források alakjában. A Vértes belsejében csak néhány bővebb buzgású forrás fakad, ezek kristálytiszta, jéghideg vízzel enyhítik a vándor szom- ját. A hegység legnevezetesebb kútfeje a kap- berekpusztai Szép llonka-forrás. Mohos kőboltozat alól bugyog elő üdítő vize. Nem tudni, e táj ihlette-e Vörösmartyt, avagy a forrás kapta később a költeménytől a nevét, de az bizonyos, hogy a költő Foton hallotta először Szép Ilonka bús históriáját. Fáy András Somlyó- hegyi présházában mondta el a Peterdy nemzetség kései sarja - Peterdy Gábor, a fóti kálvinista lelkipásztor fia — a családi hagyományként őrzött Mátyás-mondát. Vörösmarty épp akkoriban vett örök búcsút ifjú szerelmétől, Perczel Etelkától, hogyne fogta volna meg lelkét a Vértes vadonéhoz fűződő érzelmes történet: „A költő el- bűvölten a hagyomány szépségétől, saját szerencsétlen szerelmén merengve, csillogó szemmel hallgatta a történetet, hogy lantján rövidesen felhangozzék a magyar költészet remeke, a Szép Ilonka ..." — jegyezte fel az egyik fóti résztvevő. Járt-e Mátyás a Vértesben, ismerte-e a tájat, melyet Vörösmarty néhány megragadó képben villant föl? A magyar történelem sok nevezetes eseménye fűződik ehhez a hegységhez; királyi várak sorakoztak tövében és fennsíkján. Valószínű, hogy erdeiben gyakran űzte a vadat Corvin Mátyás is, miként korábban Nagy Lajos és Zsigmond király. Kedvelt pihenőhelye, a tatai vár, ott emelkedett a vértesi rengeteg szegélyén. A hegység nevéhez is történelmi monda fűződik az Árpádok idejéből. Amikor a fiatal magyar államot első ízben kísérelték meg hűbéresükké tenni a német uralkodók, 1051-ben III. Henrik három sereggel tört az országra. Béla királyfi azonban a honfoglaló magyarok keleti taktikájával megsemmisítő csapást mért a germán hadakra a Vértes tövében, a bodajki síkon. A Bécsi Képes Krónika szerint Henrik németjei annyira megijedtek a fergeteges gyorsasággal rájuk törő magyar könnyűlovasoktól, hogy minden gödörbe belebújtak, végül elhajigálták nehéz vértjeiket, úgy menekültek. „Annyi volt ott az eldobált vért, hogy jobban borító a földet, mint a fű. Ezért neveztetett ezen hegység Vértesnek" - jegyezte föl a legendákat is megörökítő XIV. századbeli krónikás. A Vértesnek már 1051 előtt is Vertus volt a neve — így említi Anonymus is —, mely mocsárral, fertővel körülvett erdőséget jelent a finnugor rokonok nyelvében. A Vértest valóban csaknem teljes körben posványos sárrétek, lápos besüppedések övezték. Lábánál minden oldalon mocsaras, vadvizes lápokat, fertőket, sekély tavakat találunk még a múlt század derekán is. A mocsarakkal, fertőkkel övezett erdőborította délnyugaton a Bakony, északkeleten pedig a Dunazug-hegység lomberdeihez csatlakozik, ma is gazdag és változatos állatvilágot rejt, de különösen akkor lehetett vadparadicsom, amikor alig járható ősrengeteg, ember nélküli vadon volt az egész Vértes. Gvadányi tanúsítja, hogy százhetven évvel ezelőtt medve, farkas, őz, szarvas, hiúz, róka, vaddisznó, vadmacska, nyest, borz, fácán, fogoly és fürj került terítékre azon a híresnevezetes vadászaton, melyet a pozsonyi diétáról leruccant „Gróffok, Bárók és Fő nemes Iffiak” mulattatására rendezett ama jeles férfiú, „kinek pennájábul folyt ki A Falusi Nótáriusnak Budára való Utazása”. Négy napig szóltak a flinták, az elöltöltős kovás puskák a fölvert vadak.nagy riadalmára. Sziklás hegyhátakon, sűrű bozótosokban, szálas bükkök és gyertyánok alján, vízmosások szakadékos medrében űzték a farkast, a hiúzt, a medvét a jeles törvényhozók. Röfögve, fújva menekült a dógványból kievickélő vad- disznókonda, rémülten futott az üldözőbe vett szarvascsalád: „A Bika elöl ment, többit vezérletté, / Nagy szarvát a hátán végig le fektette, / A Meddő két tehén vezérét követte, / Annyá- nak két borjú mindig volt mellette . . .” Medvéje, farkasa, hiúza ma már nincs a Vértesnek, de még van huszonhatezer hektár erdeje, túlnyomórészt gyertyános tölgyesek, kisebb bükkös foltokkal az északi lejtőkön és völgyekben. A délre néző sziklás oldalakat karszti bokorerdők takarják, délszaki eredetű molyhos tölgyek, virágos kőrisek és berkenyék alkotnak itt ritkás ligeteket. A napsütötte dolomitsziklás oldalaknak dé- lies színezetű a növénytakarója. A hegység déli, délnyugati lejtőit hatalmas félkörívben szőlő borítja. Neves borvidék alakult ki ezeken a napban fürdő hegyoldalakon és a Móri horpadás homokos dombsorain. Mintegy kétezer hektáron termő szőlőből készül a zamatos bor, az aranysárga, édes, tüzes Móri Ezerjó. A Vértes tövéhez Vértesi erdőrészlet 3
