Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 1. szám
dort kialakítva. Stílusuk a XVI. század második felében minden olasz műhelyt befolyásolt. Ezzel - a fehér alapon a Vatikáni Stanzák gro- teszkes festését utánzó raffaeli díszítménnyel — indult meg a fajanszkészítés, főleg a Faenzából kirajzott mesterek révén, Európa más országaiban is. A faenzaiak fehér alapú, kék, sárga, zöld és mangán díszítésű edényeit a gazdagodó polgárság vásárolta. A majolikaedény hamarosan európai divattá vált az előkelőek körében. A XVI. században az olasz fazekasok Németalföldön, Franciaországban, Angliában, Svájcban és Tirolban is meghonosították a majolikakészítést. Kezdetben a hazulról hozott forma- és díszítménykincset alkalmazták, de hamarosan alkalmazkodtak a helyi adottságokhoz. A későreneszánsz és barokk fajanszok az egyes országokban sajátos fejlődést mutatnak. Hollandiában a fajanszkészítmények alapanyaga könnyű, kiégetés után sárgás színű agyagkeverék. Ezt fehér ón és ólommáz réteg (coperta) borítja. A kékesfehér alapszínű delfti fajansz így az igen kedvelt kínai porcelánhoz lett hasonlóvá. A fazekasok addig finomították alapanyagaikat és mázaikat, míg készítményeik a kínai porcelánokhoz megtévesztésig hasonlóvá nem váltak. A kék-fehér Ming porcelán ily módon terjedt el Európa-szerte, és vált a barokk fajansz jellegzetes típusává, és csak a XVIII, század elején szorította háttérbe az európai barokk formavilág és díszítménykincs. Ekkor a gazdagon kiképzett oromdísz, lomb és szalagdísz, a kagyló, a rácso- zott mező, a virágdísz japán mintákkal párosul, valamint az egyszínű kék festést a színesség váltja fel. 1750-ben jelenik meg az edényeken a rokokó díszítménykincs, a lángnyelves kagylódísz, a legyeződísz, a rózsaminta aszimmetrikus elhelyezésben. 1770 körül az összes európai fajanszgyár áttért az olcsóbb, alacsony tüzű színezésre, amely finomabb árnyalataival közelebb állt a kedvelt porcelánedények díszítésmód jóhoz. A strasbourgi gyár készítette a jellegzetes gyümölcs- és zöldségformákból kialakított edényeket, salátalevél alakú tálakat, káposztafej alakú cukortartót, vadkanfej formájú levesestálat, spárga- köteget, articsókát utánzó dobozokat. Németországban is hamar kifejlődött és népszerűvé vált a fajanszgyártás. A legfontosabb műhelyek Hanauban, Bayreuthban, Nürnbergben, Ansbachban, Höchstben, Stralsundban, Kiéiben működtek. Készítményeik skálája igen széles, az asztali edényeken kívül dísztárgyakat, falikútokat, óratokokat, gyertyatartókat, vázákat és nagyméretű kályhákat is gyártottak. Ausztriában a fehérmázas kerámia készítésének központja Gmunden volt, ahol céhbeli fazekasok gyártották a fehér, kék, zöld és színes fajanszokat. Parasztmajolikát és kályhákat is készítettek Salzburgban, Webben és Tirolban. Magyarországon Mátyás király udvarában dolgoztak először olasz majolikások. Magyar tanítványaikkal együtt padlócsempéket és kályhákat készítettek a királyi palotába. A király halála után szétszóródtak, többségük elhagyta az országot. Az ónmázas fajanszedények elterjedése hazánkban az anabaptista vallási szektához tartozó habánokhoz fűződik. Az újkeresztények e százéves vándorút után hazánkba vetődött tagjai Pozsony környékén, Nyitrán, Nagylévárdon és környékén húzódtak meg, az ottani főurak pártfogása alatt. A Nódasdyak a Dunántúlra, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem pedig (1621-ben) Al- vincra telepítette őket. Művészi szépségű edényeiken az olasz és svájci reneszánsz forma- és díszítménykincse ötvöződik francia, a XVII. században pedig delfti és némiképp hazai hatással. Szín- és motívumviláguk magyaros és törökös mintákkal gyarapodott, a beolvadás korában pedig a magyar díszítőművészetre jellemző figura- litást és kompozíciós elrendezést is átvette. Magyar fajansz manufaktúrák, a török hódoltság gátolta gazdasági és társadalmi fejlődés következtében, csak a XVIII, század közepétől működtek. Császári kegynek köszönhette megalapítását hazánk legrégibb és legnagyobb fajanszgyára, a holicsi, mely Közép-Európa egyik legnagyobb, művészileg is kiemelkedő gyára volt. A Korabinsky Lexikon 1786-ban ezt írja: ,,A gyárat 1746-ban Ferenc császár alapította és részben ide meghívott, részben itt képzett művészekkel olyan tökéletességre juttatta, hogy a holicsi edényeket a festés szépsége, a színek tartóssága és a máz fehérsége folytán a külföld hasonló termékei nem múlták felül.” A gyár főleg az udvar és az arisztokrácia részére dolgozott. Művészi tökélyű, strasbourgi és német hatást mutató darabokat hozott létre. Gyakori a kínai stílusú díszítmény. A színes festés mellett, 1754-től kezdve megjelenik az aranyozás is. A formakészlet a barokktól az Tányér (Fulda, 1741-43) empire-ig minden stílusirányzatot felölel. Különlegességei: a papagály alakú korsó; a pulykát, libát, kakast, tyúkot, fácánt természetes nagyságban ábrázoló fedeles tál; káposztafejet, ananászt, salátát, szőlőfürtöt utánzó tálak; szenteltvíztartók, figurális gyertyatartók. Ezek a művek a kitűnő szobrász, Schweiger Antal kezére vallanak. Schweiger 1770-ben elhagyta a gyárat, és - mint több kitűnő holicsi mester - Tatára szerződött át. Működésük nyomán a tatai műhely hamar fellendült. A tatai fajansz virágkora a XVIII, század utolsó évtizedére esik. Elsősorban étkészleKorsó (Nürnberg, XVIII, sz.j teket gyártottak itt, s magas művészi színvonalú kisplasztikákat. Legjellegzetesebb készítményeik az építészeti formákat utánzó dísztárgyak, a kis nyitott csarnokok, valamint a rákos tányérok. Holicson és Tatán kívül még Budán, Stomfán és Pongyelokon, a XIX. század első felében pedig a Pozsony környéki régi habán falvakban működtek többnyire rövid életű manufaktúrák. A manufaktúrákban készült fajanszok általában jelzettek. A jegyek azonban nem mindig igazolják a tárgyak eredetiségét. Ezt a máz, az alapanyag, a technikai kivitel, a színezés és a díszítmény beható vizsgálata döntheti csak el. P. BRESTYÁNSZKY ILONA
