Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 4. szám
karácsony hagyományvilágának Európa-szerte ismert eleme a betlehemállítás. A hagyomány sokhelyütt szorosan összefonódott a betlehemi eseményeket dramatikusan megjelenítő betlehemjárással és a bábtáncoltató betlehemezéssel. Mindhárom szokás eredete Jézus születésének evangéliumi elbeszélésére nyúlik vissza. A két utóbbi hagyomány pontos keletkezési körülményeit homály fedi, a betlehem- állítás kezdeteit azonban tisztázta a kutatás. A betlehemi barlangot már a kereszténység első századaiban templommá alakították. Amikor Hadrianus császárnak tudomására jutott, hogy a keresztények egy isteni gyermek tiszteletére zarándokolnak ide, a nimfák nevelte pogány istenfiú, Adonis szobrát állíttatta föl a templomban. A barlangtemplom azonban továbbra is zarándokhelye maradt a keresztényeknek. A nice- ai zsinat után (330 körül) a megtért Konstantinus császár és anyja fölkereste a helyet, s a születési barlang fölé bazilikát építtetett. A jászol ezüstbe foglalt darabjait Theodorus pápa a VII. században Rómába vitette, és a Beata Maria ad Praese- pe bazilikában helyezte el. A keresztes hadjáratok újból a Szentföldre irányították Európa figyelmét. A XIII. században Assisi Szent Ferenc a betlehemi szegénység eszméjével tett kísérletet kora társadalmi ellentéteinek megoldására. Az ő nevéhez fűződik a betlehemi kultusz fölvirá- goztatása. A legenda szerint 1223 karácsonyán a Poverellónak az a gondolata támadt, hogy Betlehemet kell hozni Assisibe, a greccioi erdőbe. Itt egy üregben, egyik társa segítségével, elkészítette a betlehemi barlang hű mását. Amikor az éjféli misére sereglők a barlanghoz értek, legnagyobb meglepetésükre az üregben jászolt, ökröt és szamarat pillantottak meg. A jászolnál fiatal Háromkirályok, XVIII. sz. 14 lány ült, mellette egy férfi őrködött. A legendaíró azt is elmondja, hogy amikor a Poverello a prédikációjában Betlehem nevéhez érkezett, bárány módjára bégetni kezdett, de ezen senki sem nevetett, sőt később csodás látomásról beszéltek. A szétszéledt ferences szerzetesek másutt is a greccioihoz hasonló környezetben szerették volna bemutatni a karácsonyi misét. Ezért a templomokban az oltár közelében fölállították Greccio kicsinyített mását: megmintázták a barlangot, Szűz Máriát, Szent Józsefet és a jászolban Jézust. így lett Greccio Betlehemmé, így alakult át a Szentföld olasz tájjá, s így kapott olaszos vonásokat a cselekmény szereplőinek arca, ruházata. A rend tagjai hamarosan túllépték az olasz határokat, s velük együtt a világ minden tájára eljutott a Poverello betleheme. Először eredeti olasz formában terjedt, később fokozatosan kialakultak spanyolos, németes, franciás és más típusú betlehemek. így születtek meg a szülőföldben gyökerező s a hazai környezettel összenőtt, úgynevezett tájbetlehemek. Ennek a különös betlehemes művészetnek a hazája tehát Itália. A késő középkorban főleg a ferences- és domonkosrendiek, majd a jezsuiták a fő terjesztői. Eleinte a templomban állítják föl a betlehemeket, később a vallásos érzés kifejezésére az otthonokba is bekerülnek. A legrégibb, csak töredékesen ránk maradt betlehem az Arnolfo di Cambio által a XIII. század második felében faragott, fél életnagyságú figurákból álló együttes. A betlehem A. di Ca'mbio: Háromkirályok, XIII. sz. készítésének gondolata a XV. században válik népszerűvé. Föltehető, hogy a betlehem készítésének szokása még a XV. század folyamán Toscanából került Nápolyba. Az itt található legrégibb darab a XV. század végéről való. A nápolyi betlehem eleinte egy-két figurából állt, később a Háromkirályokkal és néhány más szereplővel bővült. A kompozíciók a XVII. századtól egyre látványosabbá válHáromkirályok imádé
