Múzsák - Múzeumi Magazin 1977 (Budapest, 1977)
1977 / 4. szám
vadászatra. A ma élő természeti népeknél is hasonló szokásokkal, a vadászatot megelőző szertartásokkal találkoznak a kutatók. A jégkorszaki ember léte függött a vad sikeres elejtésétől. Jól kellett ismernie az állat viselkedését, testalkatát, sebezhető pontjait. Tapasztalatait és megfigyeléseit élethű, a valóságos színeknek, formáknak és arányoknak megfelelő, sokszor az életnagyságot megközelítő képeken örökítette meg, mert az csak így lehetett megfelelő tárgya a vadászmágiának. A művészet e legkezdetibb korszakában szinte kizárólag az állatot ábrázolták a művészek, a szórványosan előforduló, emberre emlékeztető alakok valószínűleg a mágiát irányító varázslók és vadászok, a geometrikus formák bizonyára 4' fegyverek és csapdák jelzései. Az ókorban a földművelés, majd az állattenyésztés elterjedésével a lét- fenntartásnak már nem a vadállat legyőzése az egyetlen módja, így az állatokat is mint az emberi környezet részét ábrázolják. A vadászat célja egyre inkább az ember ügyességének, erejének bizonyítása. Az állatábrázolások zömén ekkor már a szent állatok és a háziállatok láthatók. Az ókori népek kultúrájában a vadászat témája háttérbe szorul, ez időtől válik ugyanis szórakozássá, kevesek kedvtelésévé, uralkodók és uralkodó osztályok kiváltságává. Főleg az udvar szolgálatában álló művészek festenek vadászjeleneteket. A képeken előtérbe kerül a vadászaton részt vevő előkelőségek ritkábban a vadász, a hajtők ábrázolása, és az elejtett vadból komponált csendélet festése. A római kultúrában terjed el a lovas vadászat, s egyre több segéddel, hajtóval indulnak a vad elejtésére. Ugyanakkor állat és ember küzdelme mutatványként, a cirkusz porondján válik népszerűvé. Amikor a vad és az ember tényleges küzdelmét jelenítik meg mozaikjaikon — mint például a kétezer éve Szicíliában készült alkotáson is —, egy-egy kockázatos helyzetet, veszélyes pillanatot örökítenek meg. A halálra sebzett párduc utolsó erejével még legyőzőjére támad. A vadász számára erőpróba a nagyvad fölött aratott győzelem, ügyességéről, leleményéről és hősiességéről győzi meg környezetét. A XIV. századi perzsa miniatúrák gazdag, mozgalmas, sokalakos ké- 5. pékén ábrázolják a vadászjeleneteket, melyeken vadat és üldözőjét a valóságos arányokat megközelítően festik. Bibliai jelenetek szorítják ki a középkor művészetében a világi témákat, pedig az uralkodó osztályok tagjainak továbbra is kedvenc időtöltése marad a vadászat. A táblafestészetben csak a XV. században, a késő gótikával jelenik meg újra a vadászat témája. Egyre nagyobb kísérettel, lóháton, hajtők és kutyák bevonásával indulnak a vad elejtésére. Többnyire kisebb állat, nyúl és vadmadár a célpont. Az e korban festett képeken, a középkor örökségeként, az ábrázolt előkelőségek merev, mozdulatlan alakok, elsősorban a dekorativitás eszközei. A XVII. századi indiai mester képén szintén a dekorativitás jut fő szerephez. A vadászhéját nem vadászat közben ábrázolja a festő — a madár mozdulatlanul pihen egy fatönkön, s csak a nyakában lógó zsinór, meg a lábán a gyűrű utal arra, hogy vadászatra tanították be. A későbbi korok művészetében a vadászjelenetek csupán alkalmat adnak ember és állat, azaz a természet és ember kapcsolatának, viszonyának ábrázolására. Nem a vadászat eseményeinek bemutatására törekszenek az alkotók, hanem üldöző és üldözött portréját alkotják meg. Sokszor a tájra, a vadászaton jelen levő emberre helyeződik a hangsúly, s erre a hajtás, vagy a zsákmányból rendezett lakoma egy lehetséges színtér a sok közül. Az első vadászattal kapcsolatos ábrázolások kultikus céllal születtek, majd a földművelés és állattenyésztés térhódításával a vad elejtése már nem volt a létfenntartás nélkülözhetetlen eszköze. Feladata az élelem kiegészítésére korlátozódott. A vad a meghódítandó, az ember szolgálatába állítandó természet része, a későbbiekben pedig a kiváltságosok kedvtelése, manapság mindinkább sport. Az elejtett vad élelem-kiegészítő szerepe napjainkban is megmaradt; ma is hasznosítják egyes állatfajták bőrét, prémjét. Ugyanakkor a korszerű vad- gazdálkodás megakadályozza a ritka állatfajok pusztítását, a hasznosítható állatokat pedig tenyésztik. Vadvédelmi területeket jelöltek ki, igyekeznek megóvni, ha szükséges, helyreállítani a természet egyensúlyát. DOBRAS ZSÓFIA 43
