Múzsák - Múzeumi Magazin 1977 (Budapest, 1977)
1977 / 4. szám
A párizsi Conservatoir egykori hallgatója 1901-ben először pályázik a Római Díjra. Massenet, a már világhírű operaszerző, Ravelt jelöli az első helyre, de véleményével kisebbségben marad, s Ravel nem kapja meg az áhított ösztöndíjat. Igazi sikert később sem ér el Rómában, de tehetsége töretlenül bontakozik ki. A francia fővárosban tevékenykedő orosz balett eszmei és művészi irányítóival kialakult kapcsolata, az 1914 előtti Párizs művészeti forrongásának idején, már kitárta a lehetőséget a világsiker felé. Közös munkája és küzdelme Gyagilev opera- és balettigazgatóval, Fokin koreográfussal és Igor Sztravinszkíjjel, Ravel személyét és munkásságát is reflektorfénybe helyezte. 1908 és 1914 között Gyagilev, az orosz balett vezetője magas színvonalú és újszerű produkcióival forrongásban tartotta Párizs művészeti életét, egyidejűleg befolyásolta kora festészetét, zenei és tánckultúráját. Gyagilev mutatta be Ravelt Fokinnak, az orosz balett koreográfusának, aki feltárta a zeneszerző előtt a balettszínpad lehetőségeit. Hosszas vívódás után létrejött a Daphnis és Chloé című balett, Ravel zenéjével és Fokin koreográfiájával. Bemutatóját 1912. június 8-án tartották a párizsi Chatelet színházban. Ravel önéletrajzi vázlatában írja: „Az volt a szándékom, hggy hatalmas zenei freskót alkotok, nem any- nyira az archeológia, hanem inkább az én álmaim görögségének szellemében.” öt évig foglalkozott ezzel a munkával, többször átdolgozta. A próbákon is folytatódtak a viták a zeneszerző és a koreográfus között. A Ravel-balettet, Fokin koreográfiájával, átvette a párizsi Nagyopera is. Ezzel elindult a balétt siker- sorozata. Serge Lifar, a táncművész és koreográfus azt írja, hogy ez a zene nem a legalkalmasabb balett céljaira, 1958-ban újra is tervezte a koreográfiát, és ezt a változatot mutatta be a párizsi Nagyopera Brüsszelben. Ravel kedvence volt a Daphnis és Chloé: két zenekari szvitet is írt belőle, ezek máig megőrizték népszerűségüket, különösen a Második Szvit. 1914 körül szerezte a Couperin sírjánál című hat részes zongoradarabját. Kitört a világháború, Ravelt törékeny alkata ellenére alkalmasnak találták katonai szolgálatra, bár később leszerelték. A zongoraműből 1917-ben négy darabot kiválasztott, átírta zenekarra, s minden tételét egy-egy elesett bajtársa emlékének ajánlotta. A Couperin sírjánál című darabot Marguerite Long 1919-ben mutatta be, eredeti formájában, a párizsi Salle Gaveau-ban. Ebből a műből is készült balett. Először Jean Boriin svéd koreográfus vitte színpadra. A balett váratlanul nagy sikert aratott. 1921-ben Ravel vezényelte a századik előadást. A következő évben írta meg az Egy kiállítás képei zenekari változatát. A bemutatót Serge Koussevitzky vezényelte. 1923-ban Ravel karmesterként turnézott Európában. Egyik leveléből kitűnik: nagyon büszke volt a karmesteri képességeit elismerő kritikákra. A Bolerot 1928. november 20-án mutatták be a párizsi Nagyoperában. A koreográfiát Bronyisz- lava Nizsinszka, Nizsinszkíj húga készítette. Ni- zsinszka cselekményesen oldotta meg az újszerű zenemű színpadra vitelét. A Bolero- ban Ravel ugyanazt a témát változatlan formában ismételgeti. Az előadásban a nagyzenekar egész színskálája felragyog, s fontos szerep jut az ütőhangszereknek. Ravel vívmánya, hogy az extázis hangulatát teremti meg a téma változtatása nélkül. A színhely egy spanyol taverna. Egy cigánylány az asztalon táncolva szórakoztatja a vendégeket, tánca: a boleró — háromnegyedes spanyol népi tánc — magával ragadja bámulóit. Az elütő hangszínek bravúros keverése bizonyára döntő szerepet játszik abban, hogy a Bolero Ravel legismertebb, legnagyobb közönséget vonzó műve, zenekari és balettformában egyaránt. A Bolerot többek között Serge Lifar, Millos Aurél, Béjart és Lavroszkíj is átültette színpadra. A magyar bemutatót 1943. októberében a lengyel Cieplinski készítette elő, akinek évekig a budapesti Operaház volt az otthona. Fülöp Zoltán díszletei és Márk Tivadar jelmezei adtak keretet az operaházi estnek. Cieplinski a szólókon és a páros táncokon kívül a csoportos táncoknak is nagy szerepet juttatott. Koncepciója annyiban egyezett Nizsinszka elképzelésével, hogy a zenével párhuzamosan, a táncosok mozgás-elemei is az önkívületig forrósítják a hangulatot. La Valse című művét Ravel a valcer apoteózisának szánta. 1919-ben Bécsben járt, a háború utáni légkört nyomasztónak találta. Ezért valce- rébe keserű hangulat vegyült. Ravel a kottához írt előszavában művét „koreográfiái költeménynek” nevezi. Koncertteremben már 1920-ban elhangzott. Gyagilev nem tartotta balett céljaira alkalmasnak, emiatt a két művész véglegesen megszakította együttműködését. Bronyiszláva Nizsinszka egyfelvonásos baletté formálta a La Valse-t, és Ida Rubinstein Gyagilevvel versengő társulata adta elő. A negyven éve halott Ravelt Romain Rolland minden idők egyik legnagyobb zeneművészének nevezte, Sztravinszkij szerint a Daphnis és Chloé a francia zene mesterműve. Ravel vonzereje halála után negyven évvel sem csökkent, a hangversenytermek és az operaházak közönsége műveinek zenekari és balettváltozatát a klasszikus alkotások között tartja számon, spanyol ízeit és hangszerelési művészetét lelkesedéssel fogadja. SOMOGYI VILMOS 38
