Múzsák - Múzeumi Magazin 1977 (Budapest, 1977)
1977 / 1. szám
Bronz serleg i. e. 500-ból Gerendoy: Emlékserleg Zldarics Ilona: Sportserleg A magyar sporttörténet első jelentős kiállítása 1926-ban volt, a Nemzeti Múzeumban. Még 1923-ban mozgalmat indított a múzeum és az Országos Testnevelési Tanács, hogy adományozás útján tegyen szert múzeális értékű sportemlékekre. A felhívásra számos emlék, relikvia gyűlt össze. Már ekkor felmerült a sportmúzeum létrehozásának gondolata. Sajnos, azóta sem valósult meg. A kiállítás anyagának katalógusa megmaradt. Se szeri, se száma a díjaknak, vándordíjaknak és tiszteletdíjaknak, de serleg alig akad közöttük. Ugyanakkor túlzott mennyiségben szerepeltek a tárgyi emlékek, a figurális kompozíciók, s uralkodó szerephez jutottak a tetszetősebb kisplasztikák. A századforduló után a sportdíjak, sportserlegek művészi értéke alig tartott lépést a megnőtt igénnyel, sok közöttük a talmi, az ízléstelen. Sajnos, ma is adnak ki sportdíjként művészileg alig értékelhető tárgyakat. A hiányosságuk minden esetben tartalmi és formai egyaránt. Nincsenek megfelelő sportdíjaink, nem találtuk meg ennek a művészi műfajnak korszerű formáját. Vagy a monumentális szobrászatot utánoztuk, vagy olyan aprólékos naturalizmussal alakítottunk jellegzetes sportmozdulatokat, ami viszont már a szobrászat szempontjából is túlhaladt kifejezési forma volt. Alapanyagnak főként a porcelánt használtuk, hősi pózokban tetszelgő figurákhoz. Amilyen alkalmas ez az anyag edényekhez vagy dísztárgyakhoz, olyannyira erőtele- nítette azt a tartalmat, amit a sportban kellett volna példáznia. Ezek a pózoló alapállásban tetszelgő szobrocskák inkább nevetségesek, semmint méltó jutalmak. A sportserlegek kialakítása is sok bizonytalanságról tanúskodik. Részben régi formákat utánoztak és utánoznak ma is, másrészt nem találták meg mai ízlésünk és igényünk irányait, mértékét, elmaradtak fémművességünk megújulásában, de nem találták meg sem plakettekben, sem dobozokban méltó megfogalmazásukat. Hiszen nem feltétlenül kell ragaszkodnunk sportdíjaknál serlegekhez vagy figurális szobrászathoz. 1941-ben Say Géza A művészi sportdíjak című „memorandumában” — sök vitatható megjegyzése mellett — sürgető türelmetlenséggel teszi közüggyé a sportdíjak színvonalának emelését. Korszerű művészeti szemléletére jellemző, hogy minden képzőművészeti ágat alkalmasnak ítél igényes díjak kialakítására. Fémművességünk, sajnos, alig foglalkozik sportserlegek tervezésével. Egy-egy eredményhirdetésnél bizony nem dobban meg a szívünk az ajándék láttán. Napjainkban több kísérlet történt arra, hogy az archaizáló sportdíjakat, a naturális érméket művészi értékű díjak váltsák fel. Az őrségváltás nehezen megy. Találkozhatunk ugyan új megoldásokkal, kísérletekkel, de ezek majdnem, hogy egyediek, sporteseményeinken, nagy világversenyeken ritkán találkozunk velük. Legutóbb egy fiatal ötvös — Zidarics Ilona - tervei keltettek figyelmet. Sportserlegei fogalmakat szimbolizálnak: a győzelmet, sikert, részvételt, teljesítményt. Funkciójuk elsősorban az emlékkiállítás, az elismerést sugalló tekintélyes megjelenés, a reprezentáció. Gondolt az alkotó arra is, hogy a serleggel sokféle tevékenység történik: átadják, felemelik, megfogják. Serlegei alkalmasak a tiszteletadásra, reprezentánsok, anélkül, hogy agresszíven hivalkodók lennének. Ez azonban egyetlen szerény példa. Kívánatos volna, ha egy-egy verseny előkészítésén fáradozó sportvezetők több-több figyelmet fordítanának a díjakra s — még az alsó kategóriákban is — visszautasítanának minden korszerűtlen, minden hamis, a sporthoz méltatlan értéket. PILASZANOVICH IRÉN