Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 2. szám
RENEffZWNgiZ I SOLYMÁR ISTVÁN A múlt századi magyar képzőművészetről gyakran hallhatunk lecsepülő véleményeket. Az ízlés divatja sokáig nem kedvezett ennek a korszaknak, de - mint már annyiszor és oly sok mindennel megesett - úgy tűnik, újabban ismét kívánatosakká kezdenek válni értékei. A XIX. század magyar műalkotásai olykor valóban kezdetlegesek, esetlenek kissé, sokszor belevesznek a natúra részleteibe, vagy naivan mesterkélt jelenetekbe rendezik alakjaikat. Valami erényük azonban mégis van a nagy képzőművészeti hagyományokkal rendelkező nemzetek korabeli művészetével szemben. A spanyol vagy az olasz múzeumok múlt századi képeit szemlélve például többnyire a mesterségbeli tudás bravúrossága sem tudja elkendőzni a kiélt stílus belső ürességét. A kevésbé felkészült magyar képzőművészek munkáin viszont meglátszik a felfedezés öröme, az első próbálkozások frissesége, a témák gondos, szeretetteljes megközelítése, a művészi munka elhivatottságának hite. Évszázadok dúlásá- ból, elnyomatásából lassan a kultúra fényei felé forduló nemzet kicsiny proto-re- neszánsza kér szót az első vedutákon, amelyek a nagyvilág város-, tájrészleteit jegyzik le krónikás hűséggel, egyben ráirányítják a figyelmet a hazai tájakra is. A művészet, az emberi kultúrának ez a Proteusza hányféle alakot, szerepet öltött már magára a váltakozó korok szükséglete szerint! Volt varázslat, istenség, volt pompa és vigasz, szolgálta a személyi nyilvántartót a mogulok udvarában (ahol a birodalom minden tisztségviselőjéről miniatűr arckép készült), volt felfedezések pontos dokumentációja, hiszen nem egy fontos lelet eredeti állapotát illetően csak a valósághű rajzra hagyatkozhatunk. A múlt századi város- és útiképek pedig a fényképet helyettesítették; a felhőjáték és a növényzet kom- pozíciós arányában, és a megoldás egyéni jegyeiben hagytak bizonyos alakító szabadságot a művésznek, de a városrészletek perspektivikus ábrázolása nem szenvedhetett csorbát.
