Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)

1976 / 1. szám

VAJDA PÁL SZABDAVÁRI FERENC

A művészet alkotásainak megőrzését, múzeumi védelmét nagyon régóta szinte mindenki magától értetődőnek tekinti. A tudományos és technikai emlékek megőrzésének gondolata korántsem ilyen régi keletű. A mai értelemben vett első műszaki múzeum a francia felvilágosodás vívmánya. Ugyancsak ebből a korból - a XVIII, század második feléből - származnak a még fokozottabban ipari-technikai jellegű angol tudományos múzeumok. De újabb évszázadnak kellett eltelnie, hogy a tudományos-technikai múzeumok és gyűjtemények létesítésének gondolata a legfejlettebb államokban általánossá váljék.

Az ipari régészet főleg angol kutatók szorgalmazása nyomán alakult ki. Az elnevezésen általában a termelőmunka tárgyainak és dokumentumainak, mint a dolgozó osztályok jelképeinek és jellemzőinek átfogó tanulmányozását értik. Magyarországon a reformkortól sokszor és sokan felvetették az ilyen gyűjtemények létrehozásának szükségességét, mégis, határozottabban csak a századforduló idején esett szó technikai múzeum alapításáról, megvalósítására pedig csak a fel- szabadulás után került sor. Ugyanakkor a műszaki emlékek állami védelmének elrendelésében szinte minden országot megelőztünk: az 1954. évi 4. sz. minisztertanácsi rendelet intézkedik erről. Ez a rendelet megteremtette az ipari régészet hazai kibontakozásának lehetőségeit. Magyarországon, ahol a legutóbbi évtizedekig a lakosság többsége a mezőgazdaságban dolgozott, ipari műemlékeknek elsősorban az állat- tenyésztés és növénytermesztés feldolgozói ágai, a vízi- és szélmalmok, a víztárolók gátrendszerei, töltések, hidak, úttartozékok, vasúti építmények, sző ő-, fonó-, kelmefestő-műhelyek minősülnek. Hazánkban gazdag emlékanyag található még a bányászat, a kohászat és a fémfeldolgozás terén. Ezek felkutatása és feldolgozása már eddig is jelentős eredményeket hozott.

Ipari műemlékvédelemben azonban nem részesíthető minden emlék. A járható út az, hogy egyes létesítményeket megőrzünk, a még meglevőkről pedig, amelyeknek fenntartására nincsen mód, alapos és részletes leírást állítunk össze. Ám sem a Műszaki Múzeum, sem más intézmény nem képes csupán a maga erejére támaszkodva feldolgozni az ország területén fellelhető műszaki, ipartörténeti emlékeket. A munkához értékes segítséget adhatnak a jól tájékozott érdeklődők, a történeti vagy honismereti szakkörök, klubok, és a múzeumok körül tevékenykedő baráti körök. Feladat pedig akad rengeteg. Hidak, gátak, zsilipek, régi és jellegzetes ipari építmények egész sora vár feltérképezésré, pontos leírásra, megörökítésre. Amelyeknek a megőrzése pedig indokolatlannak vagy megoldhatatlannak bizonyul, azok is megérdemlik pusztulásuk előtt a részletes lefényképezést, dokumentumaik összeállítását. Becses munka ez, annál is inkább, mert az ipari műemlékek a dolgozó emberek életének a régebbi korokból származó csaknem egyedül hiteles dokumentumai. Erre a fontos tényre, sajnos, sokszor a történészek sem fordítanak kellő figyelmet.

Az ipari régészet tárgyait nem szabad és tulajdonképpen hiteles formában nem is lehet környezetükből kiszakítva vizsgálni. A helyszínen, termelő együttesben, úgy és olyan körülmények között hasznos bemutatni őket, ahogyan eredetileg működtek, megőrizve az épületet és annak szűkebb környezetét is. Így történt ez az ajkai Bányászati Múzeum, a salgótarjáni Föld alatti Bányamúzeum, a régi manufaktúrát bemutató Kluge Kékfestő Múzeum, a korszerű iparágat szemléltető zalaegerszegi

A RÉGI GANZ-ONTÖDE, MA ÖNTÖDEI MÚZEUM