Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)

1976 / 1. szám

MÉSZÁROS LÁSZLÓ MADZSAR-SZOBRA

Ha dr. Madzsar József csak az 1928 végén közreadott Társadalmi Lexikonnal írta volna be nevét a magyar tudomány és a munkásmozgalom történetébe, már ezért is méltó volna arra, hogy emlékezzünk rá. A lexikon jelentőségét ő maga így határozta meg: „A kiválasztott tárgyak földolgozásában ennek a munkának szerkesztői elsősorban a nagy összefüggések kimutatására törekedtek. Abban a tudományos meggyőződésben, hogy egész szellemi életünknek gazdasági alapjai az igazán jelentősek, minden kérdést ebből a nézőpontból ismertettek. így azután kialakult néhány olyan jellegzetes vonás, amelyet sehol nem talál meg az olvasó, jelesül: a magán-, büntető- és munkajoggal, a földkérdéssel, társadalomtudománnyal, közgazdaságtannal, szociálpolitikával, társadalmi egészségüggyel, közigazgatással, munkáskérdéssel, szocializmussal, marxizmussal, történelemmel, valamint a vallásnak, művészetnek, irodalomnak határkérdéseivel foglalkozó cikkek hosszú sora, amelyek egészen újat jelentenek a lexikális irodalomban.”

A Társadalmi Lexikon vaskos kötetét évtizedeken át forgatták mindazok, akik a hazai és a nemzetközi munkásmozgalomról ismereteket kívántak szerezni. Csupán ezzel az egy munkájával Madzsar több munkásgeneráció neveléséhez járult hozzá.

De ő nemcsak közvetett nevelője, oktatója volt a magyar munkásosztálynak, hanem közvetlen tanítója is. A húszas évek végén a munkásmozgalomban döntő szerepet játszó kultúregyesületek- nek szinte mindegyikében viselt tisztséget, tevékenykedett.

Madzsar József 1876. március 12-én született Budapesten. Alsóbb fokú tanulmányait Szatmár megyében, egyetemi tanulmányait a Budapesti Orvostudományi Egyetemen végezte.

Szakmájában — fogorvos volt — hihetetlen érdeklődéssel és gyors megértéssel fordult minden felé, ami a gyógyítást előmozdítja. A gyakorlatot az elmélettel, már akkor is, együtt tartja művelésre érdemesnek. Salamon Henrikkel közösen szerkeszti a Sztomatológiai Közlönyt.

Szakmai hírnév, szélesedő magánpraxis, széles körű és különböző irányú társadalmi tevékenység jellemzi munkásságát a huszadik század első évtizedében. S ez utóbbi válik uralkodóvá. Célja — erre utalnak természettudományos cikkei —, hogy megtalálja annak feltételeit, miként lehetne „tökéletesíteni az emberi fajt”. E szándéka figyelmét a társadalmi kérdésekre irányította.

Kapcsolata a haladó polgári értelmiség elit csoportjához önként adódik, hiszen ifjúkori barátság, majd rokoni szálak kötik a Társadalomtudományi Társaság vezéralakjához, a polgári radikális Jászi Oszkárhoz. Ebben a körben kerül baráti kapcsolatba Szabó Ervinnel. Szabó Ervinnel együtt dolgozva a Marx és Engels műveiből készült első magyar nyelvű válogatott kiadás munkálatain mélyed el először a marxista klasszikusok műveiben.

De Szabó Ervinhez fűződő barátsága pályaváltoztatást is jelentett életében. „1911-ben abbahagytam nagyon jövedelmező magánorvosi gyakorlatomat, és elfogadtam a székesfőváros által felajánlott főkönyvtárosi állást a városi nyilvános könyvtárban" - írja életrajzi vázlatában. Könyvtári hálózat kiépítésével szolgálni a népművelést nagyon is kedvére való feladat. „A könyvtár — hangsúlyozza — ne legyen lezárt szempillájú, holt könyvek sírboltja, de lüktető, eleven organizmus.” Az első világháború éveiben, amikor olcsó az emberélet, az anya- és csecsemővédelem megszervezésén fáradozik. 1918-ban, a polgári demokratikus forradalomban, a katonai leszerelés egészségügyének munkájával bízzák meg. Majd közegészségügyi államtitkárként az egészségügy újjászervezését irányította.

A Tanácsköztársaság győzelmével a korábban polgári radikális orvos nem adja fel munkahelyét, nem vonul vissza, nem megy emigrációba, mint korábbi politikai elvbarátai közül sokan. A helyén marad, és csakhamar tapasztalhatja, hogy a proletárdiktatúra egészségügyi politikája hatalmas lehetőséget nyújt elképzeléseinek megvalósításához.

A Tanácsköztársaság megdöntése után az ellen- forradalmi terror azonnali cselekvésre sarkallja. Bár többször,letartóztatják, egyike azoknak a bátor értelmiségieknek, akik tettekkel küzdenek a fehérterror ellen. Anyagot gyűjt az ellenforradalom rémségeiről, s a dokumentumokat külföldre juttatja. Célja, hogy az osztrák szociáldemokrata lapok, valamint a magyar emigráns újságok dokumentumokkal is bizonyíthassák a nemzetközi közvélemény előtt a fehérterror borzalmait.

1921 nyarán emigrálni kényszerül. Ausztriában, majd Jugoszláviában tölt néhány esztendőt. Bécs- ben a polgári radikális emigrációhoz tartozik, de szoros kapcsolatban áll a Világosság-csoportba tömörült szociáldemokratákkal, és gyakran találkozik a kommunista emigráció tagjaival. 1924 tavaszán visszatér Magyarországra. Negyvennyolc évesen kellett új életet kezdenie. Orvosi gyakorlatot nem folytathatott. Különböző lexikonokat szerkeszt. Napi munkája után a szociáldemokrata pártban dolgozik, ahol sok előadást tart, mert — mint írja — „a munkássággal való közvetlen érintkezés az egyetlen, ami a jobb jövő reményét az emberben ébren tartja".

A „munkássággal való közvetlen érintkezés” hozzájárult ahhoz, hogy hamarosan szembehelyezkedjék a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetőinek reformista politikájával. Stromfeld Aurél köréhez, és a Magyarországi Szocialista Munkáspárt létrejötte után is a szociáldemokrata párt soraiban maradt ellenzékhez tartozik. Stromfeld halála után ennek az ellenzéknek vezetője. Ekkor már az illegális kommunista párt tagja. Fegyelmezett, céltudatos pártmunkás, mintegy négy esztendőn át igyekszik összehangolni a legális és illegális pártmunkát. A szociáldemokrata párt kongresszusain bírálja a vezetők reformista politikáját, a munkás kultúrszervezetekben legális és illegális szemináriumokat tart, a Társadalmi Szemle egyik szerkesztőjeként legális folyóiratban közvetíti a kommunista párt politikáját. Részt vesz a párt kezdeményezésére 1931 őszén a különböző szakszervezetek ellenzéki bizottságainak képviselőiből alakult Egyesült Szakszervezeti Ellenzék munkájában is. Lakása nemegyszer találkozóhelye az ESZE-összejöveteleknek. Számos röpirat, cikk fűződik nevéhez. 1931 őszén legális tevékenységét nagyban megnehezítette, hogy a Társadalmi Szemlében megjelent egyik cikke miatt — a cikkben a Szocialista Munkásinternacionálé bécsi kongresszusát bírálta — a szociáldemokrata párt kizárta soraiból.

Sallai Imre és Fürst Sándor kivégzése után, 1932 augusztusában letartóztatják, majd 1933 márciusában ismét. Sajtóperek tömegét zúdítják rá. Mindez lehetetlenné teszi részvételét akár a legális, akár az illegális munkában. A KMP javaslatára 1935-ben elhagyja az országot. 1935 októberében érkezik Moszkvába.

A csehszlovákiai Magyar Napban megjelent cikkei, az Új Hangban közzétett írásai, a Magyar- országra csempészett és Thompson álnéven megjelent Spanyolország múltja és jelene című tanulmánya már azt példázzák, hogy a spanyol- országi eseményekben reálisan mérte fel a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa által kialakított népfrontpolitika kilátásait.

Új lehetőségek felismerése, új feladatok megoldása; ezek voltak életének mozgató rugói. Egy egész történeti korszak haladó értelmiségének teljes útját járta végig, s ez az út törvényszerűen elvezetett a kommunista párthoz.

Élete tragikusan fejeződött be: a személyi kultusz áldozatává vált; 1944 szeptemberében hunyt el a Szovjetunióban.