Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 4. szám
tői, de szemléletük történelmietlen is. Tornyai és társai a „hárommillió koldus országában" kiáltani, lelkiismeretet felrázni akartak műveikkel. Igaz, Párizsban ekkor másként festettek már, de az is igaz, hogy történelmünk órája sem járt szinkronban Párizséval. Tornyai és társai, ha kevésbé tudatosan és más formai eszközökkel is, Derkovits és Dési-Huber útján jártak. Ök a parasztságról, a szocialista művészet előfutárai pedig a munkásosztályról szóltak. Tornyai ittléte és más szerencsés véletlenek következményeként a századforduló idejére művészkölónia létesült Vásárhelyen. A vásárhelyi művészet eme első virágkorának Endre Béla lírai tája, együttérző szeretettel formált parasztfigurái, Rudnay megtörtségük ellenére is fényt sugárzó parasztfejei, Pásztor János és Kallós Ede magvetői, kubikosai, parasztmenyecskéi a jelzőkövei. És szóljunk arról is, ami kevéssé ismert: tevékenyen részt vettek a város közéletében. Múzeumot, folyóiratot, irodalmi-művészi társaságot alapítottak. Művészeti élőképet rendeztek, sőt nem „átallották” tanyai olvasókörökben előadást tartani a művészetről. És a magyar kultúr- és ipar- história egyedülálló tetteként öt művész (Tornyai, Endre, Pásztor, Kallós, Rubletzky) saját alaptőke-hozzájárulással létrehozta a mai majolikagyár ősét, a Művészek Majolika és Agyagipari Telepét, megmenteni igyekezvén ezzel a népi kerámia értékes formakincsét. A város és a művészet akkor virágzott igazán, mikor a művészek és a helyi vezetők szót értettek egymással. Az egyetértés azonban az első világháború végével megszűnt. Tornyait a meg nem értés, a közöny (kétszer űzték ki műterméből) elkergeti szülővárosából, Budapestre menekül. Ezután következtek a vásárhelyi művészet kétszer hétnél is hosszabb sovány esztendői. Egyedül Endre Béla vitte tovább a művészet fáklyáját ezekben az években, de ő is korábbi közéleti aktivitását elveszítve, egyre befeléfordultabban, egészen 1928-ban bekövetkezett haláláig. Rendeztek ugyan 1926-ban az itt élő és elszármazott művészek — Darvassy, Bar- kász, Kallós, Pogány stb. — munkáiból egy kiállítást, és ennek megnyitóján elhangzott a városi vezetés önkritikája is, de minden maradt a régiben. Rudnay nyári főiskolás művésztelepe és József Attila itteni tartózkodása csupán érdekes színfoltja a város kulturális életének. Másfél évtized után, 1934-ben változik a művészet helyzete a városban. Tornyai leköltözik a városba. Megalakul a róla elnevezett irodalmi, művészeti társaság, melynek első ténykedése kiállítás rendezése Tornyai müveiből, munkássága félSamu Katalin szobra Tornyai János: Gémeskút évszázados jubileuma alkalmából. Az ad közönök nem mondható városi törvényh tósági bizottság is megszavaz Tornyai sí mára havi 100 pengős életjáradék Mindez annyira meghatja az idős nr vészt, hogy — röviddel 1936-ban beköv kezett halála előtt — életművének tulajé nában levő részét (600 festmény, 400 gi fikái mű) a városnak adományozza. A harmincas évek közepén jelent m először a városban a fiatal Kohón Gyöi is, aki azután kisebb-nagyobb megsza fásokkal részese, sőt három évtizeden vezető alkotójává lett az itteni művész életnek. Hódmezővásárhely egyike a l( hamarabb felszabadított magyar városi nak. Kohán György 1946-ban már nai sikerű kiállítást rendezett, s ehhez az it höz kapcsolódik egy helyi kollektív k lítás, melyen - a korabeli sajtó szei - 51 művész vett részt. Az ötvenes évi ben már négy forrás táplálja a helyi n vészét szélesedő folyóját. Ezek egyikét itt élő művészek (Kohán, Almási, Csik jelentik. A másik ágnak az elszármazi de a szülőföld, a gyermekkori élmén' elszakíthatatlan szálaival idekötődő al tókat (Kurucz D. István, Kamotsay Istvi tekinthetjük. A harmadik tápláló ág az szág, mindenekelőtt a főváros művés: vérkeringésébe való bekapcsolódás á nyílt meg. (1954-ben létesült a Virág cai. és 1957-ben a mártélyi művésztele Ezáltal lettek visszatérő, később pedig s; te hazatérő résztvevői a kiállításoknak I votny, Csohány, Vecsési, Szurosik, V. I zsonyi, Gacs, Somos, Nagy Sándor, C madia és sókan mások. Talán legjelentősebben segítette és se a megújulást, erősödést a negyedik a képzőművészeti főiskolások először rucz D. István, majd Szabó Iván által zetett nyári művésztelepi gyakorlata, ismerkedtek meg és maradtak végleg a „derékhad" olyan kiemelkedő alkc mint Németh, Kajári, Szalay, Fekete, V vári. Hangsúlyosan kell szólnunk akkor letelepültekről, annál is inkább, n sem lakás, sem műterem - némelyek tizedeken át albérletben éltek —, sem lentős megbízás nem várta itt őket, m< maradtak. A csörgedező forrásokat lelkes szerve (Galyasi Miklós, Almási Gyula) segítőki sége terelte egybe, munkaszervezetileg dig az először 1954-ben, azután éven! megrendezett Vásárhelyi Őszi Tárlat fc össze. A kiállítás elindítóinak eleve ol tárlat megszervezése volt a célja, mely sajátos profilja van, azokat akarták egţ gyűjteni, akiknek közük van a tájhoj városhoz, az itt élő emberekhez. A kezdeményezőket az eltelt több i két évtized igazolta: egységes szeli műhelyt sikerült megteremteni, mely
