Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 3. szám
A PAPLjAK KUTATÓJA BODROGI TIBOR Az egzotikus tájakon végzett kutatás gondolata Bíró Lajosban még debreceni diák korában támadt fel, megvalósítására azonban csak a negyvenedik éve felé közeledve kerülhetett sor. Tervéhez sajnálatos esemény kapcsán szerzett segítséget. 1894-ben érkezett ugyanis a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárába az a gyűjtemény, amelyet az észak-új-guineai As- trolabe-öbölben 1893-ban, a 25 éves korában elhunyt Fe- nichel Sámuel állított össze. Fenichel egy müncheni amatőr ornitológus segítőjeként utazott 1891-ben Új-Guineába. Amikor megbízója pénz nélkül magára hagyta, a Nemzeti Múzeumnak ajánlotta fel szolgálatait, és a Néprajzi Tár akkori vezetője, Xántus János irányította gyűjtőmunkáját. Bírónak az utazáshoz sikerült némi támogatást szerezni, megnyerte Herman Ottó segítségét is. E támogatással azonban mindössze annyit ért el, hogy a múzeum ezer forintért megvásárolta Bírótól a mintegy 20 000 darabból álló rovargyűjteményét, és ígéretet tett, hogy majd a hazaküldött anyagnak azt a részét, amelyre a múzeum igényt tart, megvásárolja, és ellenértékét elküldi Új-Guineába. Ilyen bizonytalan anyagi háttérrel indult útnak 1895 novemberében Bíró. Elsődleges úticélja Fenichel korábbi gyűjtőterülete, az Astrolabe-öböl volt, amelynek kikötőjébe, ÖSSZOBOR (HUON-ÖBDL VIDÉKE) Friedrich Wilhelmshafenbe, a mai Madangba, 1896 januárjában érkezett. Új-Guineának az északkeleti része a Bis- marck-szigetcsoporttal, a Sa- lamon-szigetek közül Buinnal és Bougainville-jel, valamint az Admiralitás-szigetekkel 1884-től állott - Kaiser Wilhelmsland néven — német védnökség, pontosabban gyarmati uralom alatt. Mindössze csak néhány parti helyiségben sikerült azonban a németeknek megvetni a lábukat, a „pacifikálás” rendkívül lassan haladt, s így a kőkori szintű őslakosság életében és kultúrájában alig történt változás. Ebben az időszakban az etnográfia — illetve etnológia — még kialakulásának idejét élte: a gyűjteményeket gyarmati tisztviselők, orvosok, természettudósok, kereskedők állították össze, és kevés figyelmet fordítottak a tárgyakhoz kapcsolódó adatok megszerzésére, a tárgyak mögötti társadalmi-kulturális háttér megismerésére. Képzettségét tekintve Bíró sem volt „etnográfus”. Bár már idehaza érdeklődött e „vad" népek őskort idéző élete iránt, elsődleges célja a természet- tudományi gyűjtés volt. Új- Guineában azonban ráébredt arra, hogy az európai civilizáció előretörése elpusztítja, vagy gyökereiben megváltoztatja az itt élő népek kultúráját. Mint írja: „Tanulmányaim egyik legfőbb része lesz nekem is a néprajz. Az igaz, hogy zoológusnak indultam, azzal a céllal jöttem ide is, de hát itten a legérdekesebb élőlény az ember.” Bár a Nemzeti Múzeumban gyűjtését nem nézték jó szemmel, és hazaküldött tárgyaiért nemegyszer mentegetőznie kellett, mégis törekedett néprajzi tárgyak szerzésére. Mindenütt gyűjtött, ahol megfordult. Eljutott a német védnökség alatt álló terület nyugati részén lévő Berlinhafen vidékéig, felkereste a Sepik torkolatvidékén élő Murik laguTARÖT OLTETÖ NO (ASTROLABE-OBOL) -»
