Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 3. szám
A megbízástól kezdve végigkísértem egy szoborcsoport születését — néha fényképezőgéppel, de legtöbbször beszélgető barátként. Kő Pál szobrászművész néhány évvel ezelőtt faragott egy falu fölött repülő mesebeli lovat: egy táltost. Nyaka nyújtott ívben előrenyúlt, szinte húzta magával az alig harminc centiméteres testet. Elhittem, hogy repülhet. Amiről most írni akarok, az tulajdonképpen az elásott táltos története. Az elmúlt évben több képzőművészt fölkértek arra, hogy vegyenek részt a mohácsi csata 450 éves évfordulójára felállítandó emlékpark kialakításában. A park a mohácsi csata színhelye közelében létesül majd. A tereprendezéskor bukkantak rá újabb három, eddig még feltáratlan tömegsírra. Az emlékpark fejfák erdeje lesz — sírjelek a jeltelen sírban fekvő áldozatoknak és emlékeztető az utókornak. Kő Pált harminc darab 3-4 méteres fejfa elkészítésére kérték fel. A munka nehezen indult. Fejfákat kérnek egy szobrásztól? A református falusi temetők hagyományos sírjelei: a kopjafák - szigorúan kötött, mértani díszítőelemekből állnak, amelyek mindegyike meghatározott jelentést hordoz. Kő Pál azonban többet akart csinálni a geometrikus minták egyszerű változatainál. Először papíron láttam a terveket. Az elmúlt nyáron, Balatonkenesén. Kő Pál rajzolt és a papírhalomból az egyik lap ismerősnek tűnt. Ott volt rajta a táltos. De most elásva - csak a nyaka, feje meredt ki a földből. Fejfa volt a megbízásnak megfelelően, és mégsem az. Szobor. A vázlatokon a fejfa-formát betartó, arra emlékeztető, különös plasztikák alakultak ki egymás után. Ügy képzelte el a mohácsi emlékparkot, hogy aki nézi majd, az ne csak egy hatalmas temetőt lásson, hanem azt is, hogy mi történt itt 1526-ban. Ötméteres tölgyfagerendákból kezdte kifaragni a terveket 1976 elején. Első-
