Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 2. szám
XI. századtól egészen a XVII. sz. végéig újabb és újabb országokból kapunk hírt, Spanyolországtól a skandináv államokig a papírkészítés megkezdéséről. Magyarországon 1310-ben tűnik fel először a papír. Gentilis bíboros, Benedek erdélyi püspökhöz írott levelét tartjuk számon, mint az első hazai papíremléket. Az ezt megelőző írásos emlékek: oklevelek, birtoklevelek pergamenre készültek. Sőt, az említett első papíremlék után is sokáig a pergamen uralkodott a hazai írásbeliségben. Időtállóbbnak tartották, mint a „romlandó’’ papírt. Érthető, hogy aki birtok-adománylevelet tartott kezében, úgy kívánta, hogy'az holta után utódainak is bizonyságul ládja, az inasok, a legények zárt kis közösséget alkottak, amelynek a várossal jobbára csak kereskedelmi kapcsolatai voltak. Első hazai papírmalmunknak, amely Lőcsén volt, nem hétköznapjairól adnak számot a korabeli feljegyzések, hanem pusztulásáról; így kezdődik a hazai papíripar története: „Szent Katalin előnapján reggel 9 órakor a késmárkiak vezette kosztka zsoldosok az erősen ködös időben megrohanták Lőcsét, felgyújtották és porig égették a bélpoklosok házát... és a papirmaimot." szolgáljon. És eleinte a papír ezt a kívánalmat nem látszott teljesíteni. Az egyelőre külhonban (Franciaország, Itália) gyártott papírok térhódítása azonban lassan, de határozottan folyik. A hivatalos ügyvitelben kiszorul a pergamen, és megérnek a feltételek a hazai papírkészítésre is. A különféle iparosok ebben a korban (vagy talán ettől az időtől) a városok védelmet adó falain belül tömörültek. A papírkészítők, a papírkészítés már elhelyezkedését tekintve is elkülönült más mesterségektől. A papírmalomnak ugyanis sok és tiszta vízre volt szüksége. Ezért a városon kívül egy-egy bővebb vizű, jó esésű patak partján telepedett meg a mester. A malomban a mester és csa1630. Szent Katalin előnapja tehát a pusztulás dátuma. Az alapításét nem tudjuk, valószínű, hogy a lengyelek közreműködésével épült és működött a gyászos végű első papírmalmunk. A töröktől zaklatott, majd három részre szakított országot inkább a mozdulatlanság jellemezte évtizedeken át, mint a virágzó kereskedelem és ipar, Erdély, az egyetlen viszony, lag nyugodt országrész ad helyet ebben a korban a papírkészítésnek, amely alig született, már el is pusztult. (A lőcsei papírmalom, becslések szerint, száz éven át működhetett.) 1539-ben Brassó városában születik határozat papírmalom alapításáról. A lengyelországi Früe János mester irányításával felépült második ma16 gyár papírmalom 1545 márciusában ugyanezen mester vezetésével meg is kezdi működését. A brassói malom papírja már minden kétséget kizáróan azonosítható vízjele, Brassó város címere alapján. Erdély után a Felvidék kevésbé háborgatott területein is épülnek malmok és az 1600-as évek végére már több mint 30 papírmalom működik. A XVIII, században az újabb 80 malom jó része már az ország más területeire, így a Dunántúlra is települ. A század utolsó éveire esik Diósgyőr malmának alapítása is. Az egykori merítőműhely a mai hazai papírgyártás egyik jelentős bázisa. Bár amíg a papiroskészítést felváltotta a papírgyártás, összesen 157 papírmalom megindulását tartja számon ipartörténetünk, mégis szinte mindig behozatalra szorultunk. A nyomtatás elterjedése állandóan növelte a keresletet, és új felhasználási területek is születtek. Puskák töltésénél fojtásra, gyertyára „lámpaburának” és ablakokra a pergament helyettesítendő, egyre több papír fogyott. Szaporodtak a malmok, nőtt a fel- használás és sokasodtak a gondok is. Fogyóban volt az alapanyag: a rongy. Az elnyűtt ruhák második, sőt sokszor harmadik életüket is a házban vagy ház körül élték, mint kapcarongy, portörlő és csak végsőkig silányított állapotban kerülhettek a rongygyűjtőkhöz. Érthető hát, hogy már 1771-ben megtörténik az első próbálkozás (akkor úttörő kísérlet Európában) a rongy helyettesítésére. Fridvaldszky József az erdélyi főkormányszékhez intézett beadványában leírja javaslatait a rongy pótlására. A nád, a len és a kender felhasználását javasolja rostanyagnak a rongy helyett. Mellékli is a gyékénypapír, a len- és kenderpapír mintadarabjait. Ezek minősége nagyon gyenge volt ugyan, de hogy az új nyersanyagok nem tudtak tért hódítani, mégsem ezzel magyarázható. Hiszen a technológia javításával javítható lett volna a minőség is, ha érdemben foglalkoznak e nagyon jelentős kezdeményezéssel. Ez azonban többé-kevésbé feledésbe merült, és folytatódott a papírkészítők harca a rongykiviteli tilalomért, nem sok eredménnyel. Gyökeres változást csak a XIX. század, az új nyersanyagok (fa- köszörület) és új technológiák hoztak. Eddig azonban nagy becsben állott a rongy, és egy-egy malomnak rongygyűjtők serege hordta még távolabbi megyékből is a nélkülözhetetlen alapanyagot. A malomban pedig kezdetét vette a nagy változás, amelynek elején a rongy a rothasztókádakban telelt, és a végén a szárítópadláson átfújó tavaszi szél fehér lapokat hintáztatott a szárítókötélen. A papírkészítés a városon kívüli malomban nem ipar, nem mesterség volt; művészet! A „fehér művészet”, ahogy a mesterséget a papírkészítők nevezték. Ha megálltunk volna egy XVII., XVIII, századi malom előtt, a bejárat fölött
