Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 2. szám
cy4 tudomány" magyar1 messiása Soha tudományi fegyveredet kezedből le ne tedd. Apáczai Csere János Az emberiség történelmében mindeddig példátlan információrobbanás hihetetlen mértékben kitágította a tudnivalók körét. Egyik napról a másikra új, hatalmas tudományágak születnek vagy emelődnek a tudomány rangjára a szűk szakismeret homályából. Alig néhány emberöltő leforgása alatt gyökeresen átformálódott a műveltségeszmény, és elavult, hitelét vesztette mindaz, amiben generációk hosszú sora hitt fenntartás nélkül, évszázadokon át. A nemzet felemelkedése, szellemi és anyagi boldogulása múlik azon, hogy lépést tart-e a változásokkal, hogy az új követelményekhez igazítja-e iskolarendszerét, hogy a korszakos eszmékkel a legsürgősebben, legalább kivonatos formában megismerkedik-e? A XVII. századról szólunk. Arról a korról, melyben a Hollandiában csiszolt optikai lencséket Galilei a makrokozmosznak, Leeuwenhoek a mikrokozmosznak szegzi, Huygens működésbe hozza az első ingaórát, Harvey pedig tetten éri a szív működését, Boyle a Kételkedő vegyész c. művével megalapozza a kémiát, Descartes a kételkedést választja a teljes univerzum megismerésének archimédeszi pontjául, és Spinoza végleg átcsábítja a filozófiát, az ancilla theologiaet, a vallás cselédjét a természettudományok szolgálatába. És arról a kihívásról, amellyel Apáczai Csere János, a magyar művelődéstörténet egyik legnagyobb és legtragikusabb alakja találta szembe magát. Pedig a Brassó környéki jobbágyfalu, Barcaapáca szülöttének, Csere Jánosnak életútja, mintha kivételesen szerencsés csillagzat alatt indulna. Amikor 350 évvel ezelőtt, 1625-ben meglátja a napvilágot, Erdély még a bethleni aranykor áldásait élvezi. A nagy fejedelem állameszményében a humanizmus legvonzóbb elvei diadalmaskodnak. Bethlen Gábor, akárcsak Mátyás, a tudósokat tartja a fejedelmi udvar igazi ékességének. Európai színvonalra emeli, a protestáns művelődés gócpontjává teszi a gyulafehérvári főiskolát. Hírneves külországi professzorokat hív meg a tanszékek vezetésére: a német Opiczot, Alstediust, Piscatort, az angol Bisterfeldet stb. A beiskolázás is kifejezetten plebejus irányzatú - Bethlen a nép bevonását az egyházi és állami feladatok ellátásába tartja a haladás és az erős központi hatalom biztosítékának. Tehetségpártoló jóindulatának köszönhető, hogy a jobbágysarjak egész sokasága kap külföldi ösztöndíjat. (Tudjuk például, hogy éppen Apáczai születési évében több mint száz erdélyi diák tanult a németalföldi egyetemeken.) Ez a szellemi kohó Bethlen halálával sem hűl ki. I. Rákóczi György és felesége, Lorántffy Zsuzsanna még fenntartják azt az érzékeny politikai egyensúlyt, ami Erdélyt a harmincéves háború viharaiban Kelet-Európa Svájcává és így a tudományok hajlékává teszi. Ebben a légkörben végzi el Apáczai alapiskoláit Kolozsvárott, majd Gyulafehérvárott, és kerül 23 éves korában az utrechti, illetve a leydeni egyetemre. A Hollandiában eltöltött 5 év minden szempontból a legdöntőbb élménye életének. A XVII. századi Németalföld ugyanolyan mozgósító látványt nyújt a „vigyázó szemek”-nek, mint egy jó évszázaddal később a forradalmi Párizs. Apáczai a legkorszerűbb eszmékkel ismerkedik meg, s mindjárt azt is tapasztalhatja, hogyan válnak ezek az eszmék anyagi erővé: a holland polgárság gyarapodó jólétének emeltyűivé, a korszerűen berendezett, demokratikus társadalom alappilléreivé. S egyben mint tükörben látja meg a hazai állapotok elmaradottságát, hogy a bethleni út még csak lehetőség, amit betölteni az ő nemzedékének feladata lesz. Ezért hiába is avatják 28 éves korában teológiai doktorrá — a papi hivatást kevesli életcélul. És ugyancsak hiába ajánlanak fel fényes tehetségével kiérdemelt katedrát Utrechtben, Apáczai megszállottan készül haza. Apósa házában — Aletta van der Maet-et, egy vagyonos holland kereskedő lányát vette feleségül — éjt nappallá téve készül a nagyszerű fiúi ajándék a sóvárgott szülőhazának: A Magyar Enciklopédia. Az összes tudományok foglalatja — először magyar nyelven! A különböző tudományokból felépíteni az egyetemes tudás grandiózus tornyát - ez csak a mai ember számára tűnik bábeli vállalkozásnak. A XVII. század legnagyobb elméi még szinte fenntartás nélkül hittek megvalósíthatóságában. Enciklopédiájának már Bacon ezt az alcímet adja: „...avagy a tudományok, a művészetek és mesterségek elméleti szótára”. Mint enciklopédis- ták tűntek ki a már említett Alsted, Bisterfeld, Piscator, és a pánszofizmust, az ismeretek egységes világképbe való rendezésének szükségességét tanítja Apáczai kor- és pályatársa, Comenius is. „Nem halok meg addig, amíg magyar nyelven nem közlöm a magyarokkal az összes tudományokat” — fogalmazza meg a célt Apáczai. A Magyar Enciklopédia tehát, ha nem is tartalmaz eredeti filozófiai okfejtéseket, mégis jóval több, mint kompiláció, és ezt éppen a legutóbbi időben, a „tudományok tudományának” a rendszerelmélet keretében újjászülető törekvései láttatják világosan. Részleteiben — az egyes tudományágak egyenlőtlen fejlettsége következtében — sok a naivság. (Meglehetősen mosolyogtatóak például ma már Apáczai zoológiái megállapításai.) De a legfontosabb területeken meghökkentő a fiatal tudós naprakész tájékozottsága. A csillagászatban az elsők között népszerűsíti a kopernikuszi világképet, a filozófiában Descartes-t, a logikában szembefordul a merev skolasztikával, a szorosan vett természet- és humántudományok mellé sorolja a technikát és mezőgazdaságtant stb. Az enciklopédizmus Apáczai kezében tehát eszköz az ember sokoldalú képzésére, rendszerteremtő törekvései didaktikai, pedagógiai fogan- tatásúak. Ebből az életközelségből táplálkozik nyelvteremtő ereje is. Pazar gazdagságú szókincsében, fordulataiban ugyanazzal a prófétai hevülettel találkozunk, mint amit a korabeli prédikátorok és bibliafordítók műveiben megcsodálhatunk: „Ámde a könny illik ide inkább, mint a beszéd, ha már az egész magyar nép nagy és örök szégyenére elborult tekintettel ugyan, de mégis kénytelen vagyok szemlélni nyomorúságunknak, ín8
