Múzsák - Múzeumi Magazin 1975 (Budapest, 1975)
1975 / 3. szám
A monumentális építkezésről néhány adattal is rendelkezünk: a Nap-piramisba egymillió köbméter anyagot — vörös tufát, napon szárított téglát, követ és földet — építettek be! Ezek az adatok, de főként a város egész területén végzett ásatások is bizonyítják, Hogy Teotihuacan nemcsak vallási központ volt — mint sok kutató vélte —, hanem adminisztratív A CHICHEN-ITZAI CSILLAGVIZSGÁLÓ A MERIDAI KATEDRÁLIS és politikai központ is, valóságos város, amelyben körülbelül 150 ezer ember élt. Miután a kormeghatározási vizsgálatok eldöntötték, hogy a piramisokat egyetlen, összefüggő szakaszban építették, ki lehetett számítani, hány ember munkájára volt hozzá szükség — különösen, ha figyelembe vesz- szük, hogy - akárcsak másutt az ősi Amerikában — a teotihuacaniak sem ismerték a vasat, és az igavonó állatokat. A technikai fogyatékosságokat tehát a munkaerő összpontosításával, jó szervezéssel lehetett pótolni — erre pedig csak államapparátussal rendelkező civilizáció lehetett képes. Az építkezésben hozzávetőleg 17 ezer ember vett részt; irányítói a társadalom vezető — főnöki, nemesi, papi - osztályából kerültek ki, míg a közvetlen építést legalább 3000 kézműves és ugyanannyi segéd végezte. A vályogvetést, a kőkitermelést, mindennemű szállítást pedig földművesek kapták feladatul. Bár számos adat áll rendelkezésre, a kutatók nem tudják pontosan, kik voltak Teotihuacan építői. Az aztékok sem ismerték a népet, amely a bámulatos várost építette, és Teo- tihuacant (a név azték eredetű), „az istenek helyének" nevezték, miután szerintük a kolosszális emlékeket csak istenek alkothatták. A régészet tanúsága szerint már a legkorábbi rétegek is jelzik, hogy Teotihuacan lakói intenzív, öntözéses földművelést folytattak, és kiterjedt ültetvényeik nagy létszámú embercsoportok létfenntartását biztosíthatták. Teotihuacan lakói nemcsak kiváló építészek, hanem nagyszerű szobrászok és festők is voltak. Az épületeket díszítő domborművek, kőszobrok és freskók a klasszikus indián panteon alakjait ábrázolták: az esőistenséget, és a mitikus „tollas kígyót”, az élet és termékenység jelképeit. Jellemző, hogy egyetlen alkotáson sem látunk harcosokat, harci jeleneteket, de előtérben állnak a földműveléssel kapcsolatos termékenységet szimbolizáló istenségek. Az itt előkerült finommívű agyagfigurák, kőmaszkok és szobrok az amerikai és európai múzeumok legbecsesebb kincsei közé tartoznak. A maják „új birodalma" Yucatan félszigetén alakult ki, ahol két világ, a A MAJA ÉPÍTÉSZET REMEKE AZ ÚN. APÁCÁK UDVARA (UXMAL, YUCATAN) maja és a tolták találkozása sajátos kultúrát és művészetet eredményezett. Jól megfigyelhető ez többek között Uxmal és Chichen-ltza épületein. Uxmal (ejtsd: usmal) a korai puuk- stílus legnagyobb — és a szakemberek egyöntetű véleménye szerint leg- harmonikusabb — városa. A stílus jellegzetességeit jól meg lehet figyelni az „Apácák udvara” nevű épületegyüttesen: homlokzatán az esőistenség faragványai, kőrácsok és kőmozaikok váltakoznak, a kapubejáratban kerek oszlopok állnak, párkánykoszorúja díszített stb. Uxmal- ban két piramis áll, az egyiknek különlegessége, hogy alapja ovális alakú. A hódításkorabeli spanyol papok a „Mágus piramisának" nevezték el. Tetején templom található, és a maja papok innen irányították a vallási szertartásokat. Chichen-ltza (csicsen-icca) a yuca- tani maja-toltékok fővárosa volt. Egy indián krónikából, a Chilam (csilam) Bálámból tudjuk, hogy az itza törzscsoport a várost i. sz. 433 és 435 között alapította; a tizedik század körül azután az észak felől érkező, harcias toltékok a várost meghódították, és akkor építették a „tollas kígyó” tiszteletére a kilenclépcsős piramist. Chichen-ltza számos nevezetes épülete közül jelentős a — belsejében levő csigalépcső alapján Ca- racolnak, azaz csigának nevezett — csillagvizsgáló. A Caracol résein át megfigyelve és feljegyezve az égitestek mozgását, alakíthatták ki a maja papok az Újvilág legmegbízhatóbb na ptá Trendszerét. A szakirodalom a yucatáni majáknak, főként Chichen-ltzában tanulmányozható művészetét reneszánsznak nevezi. Ennek létrejötte, mint láttuk, annak köszönhető, hogy a hódító jövevények, a toltékok átvet- ték-elfoglalták ugyan a maja épületeket, de azokat nem rombolták le, csak saját „kézjegyükkel" látták el. Ekkor került minden falfelületre dombormű formájában a sok harcosábrázolás. Az egykor vörösre festett alakok egy sor oszlopon és pilléren is láthatók. Ez a majáktól idegen törekvés azonban döntően nem változtatott az építészet egészén: a harmonikus architektúra megszelídítette a mozgalmas véseteket. Yucatánban is megfigyelhettük kultúrák egymás mellett élését — ez is a nagy indián tradíciókhoz tartozik, és nemcsak a művészet területén. A mai Mexikót is csak úgy érthetjük meg, ha tudjuk, hogy két civilizáció, az indián és a spanyol ötvöződött nemzetté. BOGLÁR LAJOS
