Múzsák - Múzeumi Magazin 1974 (Budapest, 1974)
1974 / 4. szám
NÉPSZÓVÁ MAGYARORSZÁG Modern festő, fiatal festő, tehetséges festő, a legjobbak közül való: éhenhalt. A magányosnak nem volt pénze, talán nem volt szeme sem számára. Az állam művészpolitikájában nem jutott kellő hely neki. Nyomorogva élte végig harminckilenc esztendejét a bérkaszárnyában, ahol született. Proletár volt, famunkás, és ha művésztehetsége fölfelé taszította a zsenialitás közelébe, gazdasági helyzete lehúzta a mélybe. Most kap szép temetést, talán Mun- kácsy-leplet is, kap odaát virágokat és kap hamis és hazug pátoszt. Az özvegynek talán három hónapra kifizetik a lakbérét, és az a polgár, aki Derkovitstól tizenötért vagy húszért vett valaha egy képet, elgondolkodik: hátha vagyont vettem vele a gyerekeimnek .. . Portréfotográfusok, a „művelt közép- osztály” kedvencei kiügyeskedik maguknak a mindennapi kalácsravalót. A művész pedig éhenhalt. Előbb kilakoltatták, előbb megkínozták, előbb eltiporták, azután éhenhalt. Magyar művész, harminckilenc éves korában. Nyomorúságos, alig bútorozott szobában az éjszaka meghalt a modern magyar festőnemzedék egyik legkiválóbb tagja. Úgy halt meg, ahogy 39 évig élt Derkovits Gyula, rettentő szegényen, gőgös szégyenkezéssel elbújva az emberek elől. Csak egy volt közülük mellette, Viki, a felesége, aki 15 éve önfeláldozással ápolta, biztatta és dolgozott érte: modellt állt, súrolt, mosott vagy papírzacskót ragasztott. .. Néhány hónappal ezelőtt itt ült velem szemben a szerkesztőségi szobában. Panaszkodott. Ritka dolog volt, hogy panaszkodott, mert furcsa gőgjében nemcsak, hogy nem kért senkitől soha semmit, de nem is tűrte, hogy segítsenek rajta. Munkásgőg és művészgőg volt ez. A munkásgőgöt még asztalosinaskorából hozta, művészetében pedig végtelenül hitt, és hitte, hogy joga volna, jussa volna megélni belőle. Akkor is úgy jött föl, hogy az uccá- ról felcipeltem. Az uccán volt a szó szoros értelmében, éppen kitették egy lakásából ... Ölóla is szólhatnának akár Józsel Attila szavai: „neve, ha van, csak áruvédjegy, - mint akármely mosóporé, - s élete, ha van élte még egy, - a proletár utókoré." Ezt mondja el a maga prózaiságában a Művészeti Lexikon is. ,,... Derkovits Gyula megalkuvás nélküli életművének teljes elismerése csak a nyomor és a nélkülözés okozta korai halála után következett be ... A hivatalos szervek érthető módon azonban továbbra is mellőzték, csak a felszabadulás után, 1948-ban adományozta neki a kormány a posztumusz Kossuth-díj I. fokozatát." Most, születésének nyolcvanadik, halálának negyvenedik évében szülővárosában, Szombathelyen minden eddiginél teljesebb kiállítás nyílt müveiből. Halála másnapján a korabeli sajtó egy része - a Népszava és a többé-kevésbé ellenzéki, liberális polgári lapok - a felháborodott megdöbbenés vagy a fájdalmas és vádló lelkiismeret-furdalás hangján emlékezett meg róla. A kettős évforduló alkalmából ezekből az Írásokból közlünk néhány részletet, valamint a Magyar Művészet című folyóirat akkori cikkéből, mely Derkovits világnézetétől visszarettenve és kissé viszolyogva ugyan, de művészetéről és emberségéről feltétlen elismeréssel írt. ELESETT BAJTÁRS (CERUZARAJZ, 1914) LOVAKAT VEZETŐ FÉRFI (LAVÍROZOTT TUS, 1920) 8
