Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)
1973 / 1. szám
4 TOKIÓI „RIOUNKAKU” Japán még törzsi társadalomban élt, amikor a római birodalom virágkorát élte, de két évszázad alatt kifejlődött egy olyan civilizáció, amely a forradalmak és polgárháborúk közepette is több mint ezer éven át virágzott, s amelynek jellemzője az ízlés kivételes kifinomodása, a szokások bámulatos fegyelme és az érzelmek sokrétű kifejezése volt. Hosszú idő után, csak a XIX. század közepén érték el Japánt Európa találmányai és intézményei. A portugálok ugyan már 1543-ban „meglátogatták" — misszionáriusokat, puskákat, arab lovakat, órákat, szemüvegeket hozva magukkal —, egy századdal később azonban Japán hermetikusan elzárta partjait minden nyugateurópai elől. 1859-ben nyitottak meg újra három kikötőt külföldi kereskedők előtt, a japánok ekkor kezdtek érdeklődni az idegenek, s a modern technika vívmányai iránt. Az érdeklődés tükröződött azokon a fametszeteken is, amelyek az idegen hatást mutatták be a japánok mindennapi életében. 1890-ben Icsiju Kunimasa japán festőművész lerajzolta az első 12 emeletes japán „felhőkarcolót”. Tokió közepén állt, neve Riounkaku (A Felhők fölé Emelkedő) volt. Az épületben működött az első japán lift. A toronyszerű építmény olyan népszerű volt, hogy a róla készült fametszetes lenyomatokat ezerszámra adták el egy sugoroku nevű gyermek- játék számára, amelyben a kockadobás szerint jutott a játékos az emeletekre vagy a földszintre. Ezek a színes nyomatok művészi értékben ugyan nem érik utol Utamaro vagy Hokusai fél századdal korábbi munkáit, de eleven képét adják a múlt század közepétől rohamos ütemben modernizálódó japán életnek. krónika ‘■diáíV/fÉ SZKÍTA ARANY MELLDÍSZ Az Ukrajnában folyó ásatások során legutóbb egy arany melldísz került napvilágra. Súlya 1150 gramm —ez a legnehezebb szkíta aranytárgy az eddigi leletek között. A melldísz félhold alakú, a végek foglalata két oroszlánfej, szájukban egy-egy gyűrűvel. A négyes fonat három térközét kis aranyszobrok töltik ki; a szkítakori művész munkája olyan finom, hogy az embert ábrázoló szobrocskák díszítésén nemcsak INJEKCIÓZZÁK A MÚLTAT az öltözékek legapróbb részletei, hanem a szkíta harcosok arcA Szovjetunió északnyugati részén fekvő Novgorodban a régi vár területén szabadtéri múzeumot létesítenek. Itt gyűjtik össze az ősi orosz város építészetének remekeit; a gazdag faragásokkal, a fába vésett növényi és figurális motívumokkal díszített faépületeket, köztük Fomi- nak (a körzet egy kis faluja) híres, 1721-ben épített templomát, a nov- gorodi sok-kupolás templomot, amelynek hagymakupolái faragott farészekből állnak, s a XIX. századi, fából készült szélmalmokat. A díszítő elemek nagyrészt az itteni ásatások során kerültek felszínre. Megmaradásukat a mocsaras talaj biztosította; ismeretes, hogy a mocsárban évszázadokig épen marad a fa és minden egyéb szerves anyag. Gondot okozott azonban az, hogy ha a fa a mocsárból a felszínre kerül, hamarosan korhadni kezd és széthull. A bjelorusz tudósok a rendkívül értékes faépületek megmentésére különleges oldatot kísérleteztek ki — ezt injekció formájában juttatják a fába —, amely megakadályozza a fa korhadását. Az oldatot sikeresen alkalmazták a kísérletek során, s a megmentett, művészi értékű épületek régi szépségükben sorakoznak a novgorodi szabadtéri múzeumban. (APN) vonásai is felismerhetők. Az ál- latfigurák és a rendkívül finoman kidolgozott növénydíszek hasonlóképpen kísérteties pontossággal készültek. A tökéletes épségben megmaradt műkincs a szkítakori művészet legszebb alkotásai közé tartozik. (APN) 43
