Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)

1973 / 1. szám

MflKONOE ' SZOBRÁSZAT \ A mai, fejlődő, átalakulj Afrikában, az épülő modern szállodSIr, repülő" terek, vasutak, remek betonútok vi­lágában, a régmúlt idők kulturális emlékei mellett élő, a mindennapi élet rezdüléseit követő művészetek is virágzanak. Ezek egyike a Kelet- Afrikában kifejlődött, törzsi alapok­ra visszavezethető faszobrászat új irányzata: a modern makonde szob­rászat. A különleges, tetovált arcú makon- dék törzsének ősi földje a mai Mo- zambik területén volt. Kultúrájuk 1917-ig csaknem háborítatlanul fej­lődhetett, mert a Makonde-fennsík meredek szakadékéi természetes vé­delmet nyújtottak az idegenekkel, még a portugál gyarmatosítókkal szemben is. A művészet igen fontos szerepet ját­szott a makondék életében és össze­fonódik már a törzs eredetéről szóló legendákkal is. A monda szerint: „A mosdatlan és magányos férfi a bozót lakója volt. Egy szép napon női figurát faragott magának, eb­ben az alakban fejezte ki mindazt, amire vágyott. A kunyhó sarkába állított faszobor egy éjszaka életre kelt és a makondék ősanyjává lett.” A makonde törzs hagyományos ava­tási szertartása előtt a felnőtté ava­tandó ifjakat oktatásban részesítet­ték. Ez magába foglalta a minden­napi élet különböző mozzanatait, a munka, a családi élet kérdéseit, va­lamint elvont fogalmak: szellemi élet, származás és egyéb problé­mák magyarázatát. Az oktatás fa­szobrok felhasználásával folyt. A témák változatossága, a fogalmak megjelenítése igen magas fokú kife­jezési készséget követelt és fejlesz­tett ki. Ennek köszönhető az a gaz­dagság, csodálatos képzelőerő és kifejezésmód, ami ma is olyan meg­kapó és döbbenetes erejű ezekben az ébenfa figurákban. A portugál gyarmatosítók 1917-ben hadiút építésével kettévágták a ma­kondék földjét. Az önállósághoz szokott, szabadságukat féltő ma­kondék ekkor csoportosan kezdtek átszivárogni az akkori Tanganyika területére. A mai Tanzániában szin­te kizárólag faszobrászattal foglal­koznak, ebből tartják fenn magukat. Kezdetben a csoportosan dolgozó faszobrász közösségek az ősi mo­tívumokat reprodukálták. Ez a ma­gyarázata a kétféle, azaz a min­dennapi és az elvont kérdéseket megjelenítő irányzatnak. Nagyon szépek és európai ember számára is megrendítőek a primitív munka­eszközökkel dolgozó emberek mes- terségbelileg igen jól formált, finom kidolgozású képmásai. Az igazi mű­vészi lélek azonban az anyaszob­rok soránál mutatkozik meg legin­kább. A ma is meglévő matriarchális rendszer fő jellemvonása a nő, az anya tisztelete. A makonde művé­szetben a női figurák általában ma­gasabbak a férfiaknál és náluk van­nak az élet kényelmét jelképező hol­mik: a gabonásbödön, a vizeshordó és a művészet virágzását előmozdí­tó, ihletet adó pipa. A pipa gyak­ran kábítószert is tartalmaz, egye­sek szerint talán éppen ennek se­gítségével álmodják meg azoknak a meghökkentően elvont emberek­nek, szellemeknek, ősöknek a vilá­gát, ami a másik stílusirányzat jel­lemzője. Kínzó és kínzott, álmodó, kéjelgő, gyötrődő emberi és szel­lemarcok és testek áradata gomo­lyog ezeken az ébenfa oszlopokon és tönkökön. A múlt, a jelen és a jövő jelképei, az élet keservei és gyönyörei fonódnak egymásba. Né­ha állatok, kígyók, hosszú csőrű ma­darak egy-egy ilyen csoport domi­náló alakjai. Tömegesen gyártják ma már a tu­risták ízlését kiszolgáló faragáso­kat is, de az igazán tehetségesek egyénileg dolgoznak és alkotásaik valóban művésziek. A makondék művészete ma is ma­gába szívja az őket körülvevő világ új benyomásait. Felfedezhető ezek­ben minden: a színes magazinok képeinek a hatásától a humorig. Sa­ját maguk kigúnyolása, vadászok, misszionáriusok, fehér emberek iga­zán jól megformált figurái jelente­nek új és új témákat ebben a ma is élő, fejlődő művészetben. TORNAI ISTVÁN 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom