Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)
1973 / 1. szám
AFRIKA-EXPEDÍCIÓ, XVIII. SZÁZADI METSZET RABSZOLGAMENET, METSZET A XVIII. SZAZADBÓL fedez föl, jegyzeteket, térképeket készít, majd — immár gyakorlati tapasztalatokkal felvértezve — 1851-ben, a Zambézin túl, Seseke faluban, a nagy hatalmú makololo törzs és annak főnöke segítségével állomást szervez nagyszabású vállalkozásainak kiindulópontjaként. 1853-ban vág neki a kontinens át- szelésének, 33 csónakkal, 160 fekete teherhordóval. Megtalálja azt a vízválasztót — a 11° déli szélességnél —, amelyen túl nem déli, hanem északi irányba folynak a folyók, s ezzel megleli az Alsó-Kongó rendszerének fontos elemét. 1854-ben ér Angola fővárosánál, Luandánál az Atlanti-óceánhoz, azután a Bungo felső folyásáig tartó út következett, majd a Zambézin való leereszkedés. Eközben fedezi föl a Viktória-zuhatagot, a világ legnagyobb, 1800 méter széles vízesését, ahol 120 méter mély szurdokba zuhan a Zambézi vize. Három év után, 1856 közepén jut el Quelimaneba, az Indiai-óceánhoz; átszelte az afrikai kontinenst. Ellátogat Angliába, 1857-ben megjelenik könyve — Egy misszionárius utazásai és kutatásai Dél-Afrikában -, amelyben tudatja, hogy ,,a legendás forró övezet és a forró homoksivatagok helyét” a 8° déli szélesség vonalától délre dús flórájú és faunájú terület váltja fel. A kontinens átszelése, légvonalban háromezer kilométer, a feltáruló ismeretlen hírt, tekintélyt szerez Livingstone-nak. 1858-ban konzuli megbízatást kap Afrikába ,,a keleti partvidékre és Belső-Afrika független területeire kiterjedő hatáskörrel”. A misz- szionáriusi munka kötöttségeitől megszabadulva most már minden napját a kutatásnak szenteli. Angliából ugyan hozott egy kicsiny gőzhajót, de erről kiderül, használhatatlan a zabolátlan folyók vizén. 1864-ben adják ki Angliában új könyvét, Elbeszélés a Zambézin és mellékfolyóin tett expedícióról és a Shir- wa- és a Nyassza-tó felfedezéséről 1858— 1864-ben címmel. Ö már ismét a rajongva szeretett táj ismeretlen térségeit járja. Újabb részleteket tár fel a Kongó 3,7 millió négyzetkilométerre kiterjedő vízrendszeréről, s bár 1868-tól jórészt már hordágyon szállítják, annyira legyöngíti a malária, elvégzi a Tanganyika-tó vizsgálatát, fölfedezi a Lualaba folyót a katangai fennsíkon. A Tanganyika-tó keleti partján, Ujiji faluban próbál erőre kapni, s itt lel rá Stanley, akit újságíróként J. G. Bennett lapkirály küldött Livingstone felkutatására. Az 1871. október 23-án lezajlott találkozást sokféleként megörökítették; lényegében innét számíthatjuk Stanley Afrika- kutatói munkásságának kezdetét, s — talán — inspirációját. Stanley — Livingstone naplójával, egyéb feljegyzéseivel — Európába utazik, a makacs skót pedig ismét nekivág a Lualaba folyó kutatásának. Eközben, Chitam- bo faluban éri a halál. Leghűbb szolgája, Susi, naplóírója, Wainwright Jakab és a többiek, Livingstone szívét egy fa alá temetik, besózott és kiszárított holttestével pedig kilenc hónapon át 1800 kilométert gyalogolnak, hogy átadhassák azoknak, akik közül jött. Zanzibárból azután a Westminster-apát- ságig tart az utolsó út, s föléje kerül a hűvös márványtábla. Azt olvashatjuk rajta: „Életének harminc esztendejét áldozta .. . még föl nem fedezett rejtelmek kikutatására . . .” MÉSZÁROS OTTÓ 33
