Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)
1973 / 1. szám
Ebben az irodalmi remeklésnek is beillő leírásban rögtön két mozzanat ötlik fel! Az első, a legszembetűnőbb, az az áhítat (a szó Ferenczy Bénié) és együttérzés, ahogy a „modellek” iparkodnak „segíteni” a festőnek, hogy a mű sikerüljön, remekmű kerekedjék belőle. Oly erős volt ez az érzésük, hogy szinte jó színészekként valóban át is élték szerepüket, hogy a festő a „hiteles átszellemültséget” leshesse el. Igen magas lehetett ebben a kis együttesben a közösségi érzés, a másokértvalóság. A másik mozzanat az, hogy mindezt Ferenczy Károly el tudta érni velük. Minő varázslattal? Mert ha csak az lett volna a becsvágya, hogy - mint a legtöbb művész - jól eladható „árut” termeljen, modelljei ezt közömbösen nézték volna, legfeljebb bosszankodva a kényelmetlenségen, sőt kínosan, amit a hosszú ideig tartó pózba-ülés vagy -állás jelent. A festő célja egész más volt — ez világos. Szerette azokat, akiket festett és ezt a gyöngéd érzését szerette volna a műben megörökíteni. Ezért ülnek vagy állnak oly elfogódott átszellemültséggel alakjai. Néha már a lélektani helyzetet is meghazudtolva. Például nehezen tudom elképzelni, hogy a való életben „József” oly áhitatos rezig- nációval merengett volna a mesz- szeségbe, amikor testvérei épp az egyiptomi kereskedőkhöz vezették. Ezt a nagybányai „Józsefet” nem akarja senki sem „eladni”, ezt szeretik. És ugyanez mondható el Béni ikertestvére, Ferenczy Noémi munkásábrázolásairól is. Gobelinjei nem azt akarják elmesélni, hogy ilyen a munka, a kőműves, a kertész, a favágó, a szövőnő, mert ha ez lett volna a célja, akkor valahogy úgy ábrázolta volna őket, mint Courbet a „Kőtö- rők”-et. Nem! E képmások egész másról vallanak. Arról, hogy „Én szeretem azt az embert, aki értem és másokért végzi ezt a fárasztó munkát". Ugyanaz az indulat ez, amely oly szívbemar- kolóan van jelen Millet vagy Vincent Van Gogh paraszt- vagy munkásábrázolásain. Mindig ámulatba ejtett, hogy Ferenczy Károly, Valér, Noémi és Béni emberábrázolásai: gesztusokban, átszellemültségben mennyire egylényegűek. Hát ilyen rendkívül erős volna a családi „kollektív lélek”? A kamasz 4 Valérről mintázott József ugyanazt az érzést, hangulatot támasztja bennünk, mint Ferenczy Béni karcsú fiúszobrai, és mintha Károly favágói Noéminél élnének tovább. És nőalakjaik! Egészséges, nagy testűek, ugyanakkor mégsem rubensien robusztusok, hanem inkább bájosan törékenyek, szinte kicsit dekadensek. Sokalakos kompozícióikban nincs igazi drámaiság, nem valódi akcióábrázolások, alakjaik inkább mintha befeléfordulva tűnődnének, és inkább mint sűrített szimbólumok fejeznék ki az élet lényegét. A Ferenczyek művészetének mind e sajátos, közös karakterét mintha summázatként, végső szimbólumként összegezné a család sírkövének második válFERENCZY NOÉMI: KASZAT FENŐ NŐALAK i :
