Múzsák - Múzeumi Magazin 1973 (Budapest, 1973)
1973 / 1. szám
legtalálóbb kifejezése az Isten keze című kompozíció. Ez a kéz nem sújt és nem tart a markában, inkább készséges könnyedséggel emeli két ujja párnáján az embert a magasba, hogy a - valóságosan föléjük boruló - firnamentum mélységeibe- titkaiba bepillanthasson. Miiles nagyszerűen illeszti szobrait teraszos kertjének változatos fekvésbeli, domborzati, sőt növényzeti viszonyaihoz is. A norvég Vigeland más utakon jár. Mintha őt Milles hellén harmónia ideáljaihoz képest inkább a római monumentalitás ambíciói fűtenék. Kolosszális már maga a vállalkozás is. Vigeland 1921-ben kapja meg a Fragner Parkot Oslo városától, és 22 év alatt 150 hatalmas szoborcsopor- tozattal népesítette be, melyekhez 800 gipsz- es 12 000 ceruzavázlatot készített. Alakjai szegélyezik a park sétányait, hídjait, szökőkútjait, tobzódva ünnepelve a szerelem, a családi élet, a gyermekáldás örömeit. A fő attrakció a Monolit című szoborcsoport, mely egymaga 121 alakot tömörít 12 X 3 posztamensen a 17 méter magas domborműves oszlop körül. A komplexum irdatlan napórának hat: a bábeli oszlop árnyéka sorra vetődik a ,,számhelyekre", amelyek az ember földi útjának stációit ábrázolják a csecsemőkortól a halálig. Ami a festőpárost illeti: a svédek legnagyobb nemzeti piktorának, Anders Zornnak neve nálunk csaknem ismeretlen. Múzeuma nem Stockholmban, hanem munkássága színterén, Mórában, a leggazdagabb népművészeti tájegység, Dalarna „fővárosában” van. Valóban, Zorn jellegzetes képviselője annak az irányzatnak, amely a század fordulóján témáival a paraszti életben és népművészetben gyökeredzik, de az impresszionizmus látásmódjával kötődik az európai festészethez. Zorn legkedveltebb témái a lenge öltözetű parasztgráciák, a vidéki élet pittoreszk figurái és zsánerhelyzetei. Festményeiből vidám, csaknem hedonista életbölcsesség sugárzik. A norvégek immáron klasszikus nemzeti festője, Edvard Munch viszont a modern városi élet poétája. Életműve, melyet az oslói Munch Múzeum alig 10 éve gyűjtött egybe, tulajdonképpen egy vászonra költött folyamatos önvallomás. Mi a tankönyvekből közismert Sikoly című műve alapján, mint az expresszio- nizmus képviselőjét skatulyáztuk be, Sem Dániában, sem Norvégiában nincs a valóban kortársakat bemutató állandó kiállítás. Koppenhágában ezt a funkciót a magánkereskedők időszakos tárlatai látják el. (így sikerült megismerni Salvador Dali, valamint mai nyugatnémet fiatal festők képeit kínáló magángyűjteményt az egyik galériában.) Az oslói Nemzeti Galériában pedig békés egyetértésben sorakoznak egymás mellett a XX. század különböző stílusú alkotásai Cézanne-tól Picassón át a legmodernebbekig. pedig ez az irányzat csak epizód hat évtizedes művészpályáján. Mun- chot sokkal inkább jellemzik bizonyos rögeszmeként visszatérő témák, élménymotívumok, mint stílusok. Ezek: a gyász (fiatalon, gyors egymásutánban veszti el anyját, apját, majd két testvérét), néhány életre szóló találkozás szépsége-pokla, és az öregkori magány tragikuma. Nevében is Modern Múzeum csak Stockholmban van. Itt különösen az amerikai gyűjtemény tartogat meglepetéseket. Ezek többnyire nem is képek vagy szobrok, hanem tárgyak, a fogyasztói társadalom „termékeinek" gúnyos, elutasító karikatúrái. Huszonöt őrés érmével például működésbe hozhatók a mobilok, melyek néhány percig izgalmasan billeg nek-forog nak, rejtélyes hang- és fényjelenségek közepette akár a kibernetikus automaták, de velük szemben van egy óriási előnyük: szavatoltan nem jók semmire. Egy másik „műtárgy” az „Állami kórház" címet viseli. Egy kb. 2X2 méteres alapterületű házacskát látunk, melynek belsejébe rácsos ablakon keresztül kell bepillantani. Odabent emeletes ágyon két férfi alszik. Fejük helyén opálosan derengő akvárium, benne halak úszkálnak. Szorongást keltő látvány, tagadhatatlan. A többi teremben a XX. század immár klasszikus modernjei láthatók. Rangos alkotások képviselik többek között Chagall, Roualt, Kokoschka, Picasso, Kandinsky, Utrillo, Delaunay, Klee, Braque, Miró, Dali, Gris és Leger munkásságát. Mellettük szemlélhetők a svéd képzőművészeti avantgarde alkotásai és az ismeretlen csengésű nevek olykor erőteljes meglepetést okoznak. Különösen nagy hatást tettek rám Döderhultarn (eredeti nevén: Axel Peterson) fa- faragványai. Az 1925-ben elhunyt művész a naiv népiség látásmódját gogoli fantasztikummal ötvözi. Ez a fantasztikum már a szürrealizmusba csap át, a nyomdokában haladó Éva Aeppli képein. Az 1963-ban festett, Asztaltársaság című képe az Utolsó vacsora döbbenetes erejű parafrázisa. Ügy tűnik, hogy a svéd modernekre a szürrealizmus hatott leginkább megtermékenyítően. A népes mezőnyből Dardel Nils (1880—1943) emelkedik ki. Képeinek látomásos szorongásait fölényes irónia enyhíti. Egyik festményén egy pajtát látunk, ahová egy úr érkezik vendégségbe, kezében virág. Az urat egy kutya és egy szarvas fogadja. A háziasszony pórázon majmot vezetve siet elé, párja a fején táncol. A pajta ablakában akasztott ember lóg, fecskék röpködik körbe geometrikus rendben. A többi vendég pedig már egy karzaton várakozik, ahová létra vezet. Egyik fokán egy Napóleon-öltözetű béka pecázik, horgán nyúltál csalogatott óriáskígyó. A kép címe „Látogatás egy excentrikus hölgynél". DÉVÉNYI RÓBERT TÉR A STOCKHOLMI MODERN MÚZEUM ELŐTT Modernek — értékek és furcsaságok 30
